Napi Sajtószemle

– 2005. június 11., szombat | 10:15

A Népszabadság (Az egyház nem papokról prédikál… 10.o.) idézi Karl Lehmann bíborost, a német katolikus püspöki konferencia elnökét, aki a lapnak elmondta: Németországban nem történhet meg, hogy katolikus papok a szószékről egy párt mellett, vagy ellen prédikáljanak a választási kampányban. Az orgánum emlékeztet rá: „A mérsékelt nézeteiről ismert, filozófus és teológus doktor Lehmann nemegyszer vitába keveredett a Vatikánnal. Néhány éve ő volt az első, aki felvetette: az akkor már nagybeteg II. János Pál pápának fontolóra kellene vennie a visszavonulást. XVI. Benedek megválasztása előtt ő volt az egyik legszókimondóbb kritikusa Joseph Ratzinger bíborosnak. Lehmann az új pápa beiktatása óta óvatosabban bánik a bírálatokkal.” A bíboros közölte: a mostani német választási kampányban éppúgy, mint korábban, csupán egy részvételre buzdító körlevelet fognak kiadni. Az egyházi vezetők szóba hoznak majd jelentős társadalmi kérdéseket, így a meg nem született gyermek élethez való jogát, vagy a halál problémáját, de ugyanígy a munkanélküliséget is, amelyeket azonban pártoktól független témáknak tartanak. Lehmann bíboros vitatta, hogy a katolikus egyháznak egyértelműen a konzervatívok mellé kellene állnia, többek között azért, mert azok nevükben viselik a keresztény jelzőt. „Ezek az idők lejártak, mióta az SPD megszabadult a marxista szlogenektől, nem teszünk ilyen megkülönböztetést a pártok között. Ennek azért sem lenne értelme, mert az SPD vezetői között is sok hívő van, Franz Müntefering SPD-pártelnök például maga is katolikus.” Előfordul, hogy az egyház inkább a kereszténydemokratákat bírálja, nemrég Meisner kölni püspök követelte, hogy ne használják a kereszténységre utaló „C” betűt, mert már régen eltávolodtak ettől az értékrendtől. A katolikus egyházzal szembeni általános kritikákról Karl Lehmann külföldi újságíróknak úgy vélekedett: nem szabad túlságosan radikális változásokat várni. Az egyház fontosnak tartja, hogy a homoszexuálisokat a társadalom ne diszkriminálja, de ettől még nem fogja jóváhagyni az azonos neműek házasságát. „Nem hiszem, hogy XVI. Benedek tapintatlan lett volna, amikor nemrég egy beszédében elítélte a melegek házasságát. Én is úgy gondolom, hogy nem szabad túl sokat követelni az egyháztól és a társadalomtól, mert az időnként visszaüthet” – mondta a főpásztor. A Népszabadság megjegyzi, hogy a bíboros hasonlóan óvatosan nyilatkozott a másik vitatott témáról, a nők egyházi szerepvállalásáról: „Ez csupán egyetlen kérdés, nem lehet senkit ez alapján megítélni. A nők alárendeltségének sajnos komoly európai hagyományai vannak, s ezek nem a katolikus egyháztól erednek.” Arra a feltevésre, hogy Németországban elsősorban az egyházi adó miatt lépnek ki a hívők az egyházból, Lehmann bíboros így regált: „Az egyházi kérdés számunkra létkérdés, hiszen korábban tulajdonunk nagy részét elvették, amiért csrébe nem kaptunk kárpótlást, így az adóbevételek nélkül nem tudnánk ellátni a feladatunkat. Példának hadd említsem, hogy a katolikus egyház 55 ezer fogyatékost foglalkoztat Németország-szerte.” Népszabadság/MK A Népszava (1.,3.o.) Csak üldözésüket kutatnák a katolikusok címmel számol be arról az általunk már közölt hírről, hogy külön történeti intézet létrehozását tervezi a katolikus püspöki kar. A baloldali orgánum idézi Veres András püspököt, az MKPK titkárát, aki szerint a múlt a maga teljességében már nem ismerhető meg, de egyházi történészek kutatásaiból feltárul az „egyházelnyomó rendszer brutalitása.” Gábor György vallásfilozófus, a kormány egyházügyi tanácsadója „a cinizmus csúcsának” nevezi a püspöki kar tervét. Szerinte „a morális értékrendjére oly büszke katolikus egyháznak a saját bűneivel kellene kezdenie a múlt feltárását.” Gábor kijelentette: az egyháznak az ügynökkérdésben mutatott magatartása jól példázza az ilyen múltfeltárás hiteltelenségét. Úgy véli: ha már létrehoznak egy intézetet, annak az egyházüldözés mellett fel kellene tárnia az egyház által üldözöttek történetét is. Nem feledhető, hogy a katolikus egyház milyen bűnöket követett el évszázadokkal ezelőtt, sőt a közelmúltban is hogyan kollaborált például a kommunista rendszerekkel. Népszava/MK A Magyar Nemzetben (32-33.o.) Fáy Zoltán Bűn és bűnhődés címmel emlékeztet rá, hogy a közelmúltban Kozenkay Jenő, aki a Kádár-korszakban hivatásos kémelhárítóként tevékenykedett, mentségként arra hivatkozott, hogy a hírszerzés hazafias tett. A cikkíró elképzeli: hogyan ítélnénk meg Kozenkay Jenőt, ha 1978-1985 között civilként káplánként működött volna, természetes, hogy ez esetben védekezése elfogadhatatlan, ostoba lenne, mint ahogy más világi ember szájából sem lehet igaz. A szerző kifejti: „És ez mutatja, hogy pontosan tisztában vagyunk vele, miért volt hazug kompromisszumokra épülő, ravasz, erőszakszervezettel fenntartott diktatúra a Kádár-kor, sőt azt is tudjuk, mi volt e korszakban az egyház szerepe.” Közreműködtek? Persze” – írja Fáy Zoltán, idézve Illyés Gyula híres, zsarnokságról írt verséből. A cikkíró ugyanakkor leszögezi: ennek ellenére elég merész vállalkozás lenne a történelmi egyházakat a diktatúra haszonélvezőinek tételezni. „Márpedig a nyilvánosság baloldali fórumain az év eleji ’ügynökügy’ tombolása idején egyre gyakrabban jelentek meg az egyházakat a rendszer utolsó támaszaként feltüntető írások.” Fáy ugyanakkor emlékeztet rá, hogy Hetényi Varga Károly Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában című művének első kötetében 679 pap és klerikus meghurcolásáról olvashaunk és e könyv csupán tíz egyházmegye adatait tartalmazza, de ezekét sem teljesen. A többi egyházmegye és a szerzetesrendek szenvedéseit további kötetek dolgozzák fel. A szerző felidézi, hogy a békepapi mozgalom vezetőjét, Beresztóczy Miklóst a kommunisták börtönében az ÁVÓ szörnyen megkínozta, s végül ennek hatására tört meg és lett a rendszer támasza, sőt ügynök is. Amikor fogak nélkül és tüskeszúrásoktól gyulladt körömágyakkal szabadult, így búcsúzott: „Ha ti azon mentetek volna keresztül, amin én, akkor megértenétek mindazt, amit tenni fogok. Furcsa dolgokat fogtok rólam hallani, de gondoljatok arra, amit nekem kellett elviselnem.” Fáy hozzáteszi: „Beszervezték. Talán élete végéig, 1973-ig írhatta jelentéseit. Bizony, még a ’puha’ kádári diktatúrában is együttműködött az állammal. Amikor már talán nem is volt kötelező. És most tessék pálcát törni a feje fölött.” MN/MK