Napi Sajtószemle

– 2005. június 4., szombat | 9:55

A Népszava (9.o.) Alázattal kívánja szolgálni a magyar társadalmat címmel mutatja be Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét, az MSZP államfő-jelöltjét, emlékeztetve rá, hogy egy 2003-ban készült interjúban elmondta: „Hívőnek neveltek. A keresztség szentségét nem tegnap vettem magamra. Neveltetésemből következett, hogy 1977-ben a pécsi bazilika Corpus Christi kápolnájában tartottuk férjemmel az esküvőnket, s azóta is a katolikus egyház aktív tagja vagyok. Meghatározó élményem, hogy találkozhattam Õszentségével, II. János Pál pápával, amikor a magyar Országgyűlés elnökét fogadta a Vatikánban. Persze, el kell ismernem, vannak, akiket meglep, hogy egy baloldali párt vezetője hívőként is megmutatja magát, de az embernek abból hosszú távon ritkán származik hátránya, ha vállalja a nézeteit. Lassan harmincöt éve fizetem az egyházi adót – még akkor is, ha a pécsi püspök úr egy cikkében megkérdőjelezte, hogy gyakorló hívő vagyok. Annak örülnék, ha erről beszélnem sem kellene, ha mindenki természetesnek venné, hogy ilyen vagyok.” Népszava/MK A Reggel (Az oltár túl messze van 5.o.) összeállítást készített arról, hogy lassan halad a középületek akadálymentesítése, és a helyzet az egyházi intézmények esetében sem jobb. A fővárosban mindössze 30 százalék a mozgáskorlátozottak által is látogatható templomok aránya, és a helyzet vidéken még elkeserítőbb. Endrődy Zsuzsanna, a Katolikus Szeretetszolgálat vezetője a Reggelnek elmondta: „Fontosnak és elengedhetetlennek tartjuk a templomok és más egyházi intézmények akadálymentesítését. Az egyházak ugyanakkor nagyon rossz állapotban kapták vissza az épületeiket. Ahol sikerült nagyobb átépítést elvégezni, ott minden esetben a mozgáskorlátozottak számára is elérhetővé tették az épületeket. Az újonnan épülő templomok már eleve megfelelnek ennek az elvárásnak. Az egyházaknak azonban nincs külön forrásuk az akadálymentesítésre. Sokszor a fenntartásra sem jut elég pénz.” A cikkből kiderül, hogy a református és az evangélikus egyháznál szintén döcögve haladnak az átalakításokkal. A saját források igénybevétele emellett pályázati pénzekből próbálják fedezni a költségeket. Erre azonban egyre kevesebb lehetőségük jut. Külön problémát jelentenek a műemléki védettség alatt álló templomok. Az ilyen épületek némelyikénél még akkor sem lehetne megoldani az akadálymentesítést, ha lenne erre a célra elkülönített pénz. Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke elmondta: „Vannak olyan épületek, melyeknél nem végezhető el az ilyen irányú átalakítás. Egy 800 éves templom lépcsőjét nem lehet csak úgy lebetonozni. Még akkor sem, ha ez jelentené az akadálymentesítést. Ezt éppen a műemlék védelme érdekében nem lehet megtenni. Hiába szeretné ezt mindenki. Minden egyes épületet egyedileg kell megvizsgálni, Csak ennek alapján dönthetik el a szakemberek, hogy hol és milyen megoldást kell alkalmazni a cél érdekében.” A Reggel megjegyzi: az egyházak sokszor a hívők segítségével oldják meg a problémát. Ahol igény van rá, ott a segítő kezek emelik a templom belsejébe a kerekesszékeket. Sok a tenni kész ember, de az egyházak szerint nem ez a végső megoldás. Vágner Mária, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőség Minisztérium kommunikációs vezetője elmondta: az akadálymentesítésre annak kell előteremtenie a pénzt, akinek tulajdonában áll az épület. Minden évben akadálymentesíteni kell egy bizonyos számú középületet, az idén 150 önkormányzati intézményre kerülhet sor. A közeljövőben megjelenő pályázat 381 millió forintot biztosít a költségek fedezésére. Az egyházak azonban nem juthatnak ebből támogatáshoz. Reggel/MK A Népszava Szép Szó című mellékletében (Példaképünk-e József Attila? V.o.) Jelenits István piarista szerzetes, tanár, irodalomtörténész nyilatkozik a száz éve született József Attiláról. Tódor János interjúkészítő kérdésére, hogy a szocializmusban lehetett-e József Attilát úgy emlegetni egy piarista gimnáziumban, mint a legnagyobb magyar költők egyikét, Jelenits István azt felelte: „Természetesen. A legnagyobbak közé soroltam. De azt is elmondtam a diákoknak, hogy az övé egy másfajta költőkép, mint például a vezértípus Petőfié, aki után menni kell. József Attila nem vezér, hanem egy becsületes beteg, aki nagyon komolyan elmondta verseiben, hogy miben és mitől szenved, hogy mit nem ért, mivel küszködik. Ebből is lehet tanulni. Tehát ne azt mondjuk, hogy legyünk olyanok, mint József Attila, hanem, hogy ennek a nagyon megrázó és rendkívül hiteles tapasztalatnak a birtokában rendezzük, gondoljuk végig az életünket. Szokjuk meg, hogy legyünk annyira őszinték magunkhoz, egymáshoz, az életünkhöz, mint amennyire ő volt.” A piarista szerzetes, tanár emlékeztet rá: József Attila „Igazi szeretetet, igazi figyelmet nem kapott. A mama nemcsak a padlásra nem tudta felvinni, törődni, elbeszélgetni sem tudott vele. Ezért voltak azok az apró, ám a gyerek lelkében súlyos sebeket okozó drámák. Rábízták, hogy legeltesse a tyúkot, a többi gyerek persze kiröhögte. Biztos, hogy attól lett nagy, hogy ezeket a traumákat magában hordozta, de pusztán ettől nem vált volna korszakos költővé. Attól lett nagy, hogy ezt a nyomorúságot, szenvedést néven tudta nevezni, fel tudta mutatni, meg tudta örökíteni. Ezáltal bizonyos mértékben föléjük is kerekedett, de annyira nem, hogy az életét is meg tudja oldani. Õ nagyon fontos jelzéseket adott, egyebek mellett arról, hogy vigyázzunk ezekkel a dolgokkal, vigyázzunk hogy a gyerekkor ne legyen olyan, mint az övé volt. Tehát ő, vagy az ő sorsa nem olyan értelemben mintakép, mint ahogy egy szentet egy katolikus iskolában mintaképként próbálunk felmutatni.” Népszava/MK