Napi Sajtószemle

– 2005. június 2., csütörtök | 10:32

A Népszabadságban (5.o.) Czene Gábor Elit a templomban címmel számol be arról, hogy a ráckevei, Keresztelő Szent János védnöksége alatt lévő templomban látható a templombelső nagy részét beborító, több mint 600 négyzetméteres szekkó, Patai László alkotása. A 2002-ben elhunyt, Európa-díjas művész festményét 1994-ben, a templom felújítására rendezett ünnepségen leplezték le, s mindenki elragadtatottan nyilatkozott róla, az egyik festőművész így jellemezte: „Ez a ráckevei Sixtus-kápolna.” Patai László ragaszkodott ahhoz, hogy megörökítse azokat, akik így vagy úgy, de sokat tettek a templom felújításáért. Czene kiemeli: a festményen levő alakok között feltűnik a polgármester, egy parlamenti képviselő, de a helyi lap szerkesztője és a gimnázium egyik tanára is. Czifra Sándor idegenvezető arra a kérdésre, hogy mit szóltak a hívek a formabontó ötlethez, azt válaszolta: „Elég nagy volt a felzúdulás. Az emberek egyre csak jöttek, megnézni, hogyan halad a munka. Megálltak a félkész festmény előtt, és tátva maradt a szájuk. Jé, ez a polgármester! Mit keres a polgármester a templomfalon? És a képviselő? Az ügyvédnő? A hívek attól féltek, hogy valaki – uram, bocsá” – megbotlik, mármint erkölcsileg, olyat tesz, amitől érdemtelenné válik a megtiszteltetésre. A művész igyekezett megnyugtatni az aggályoskodókat: Majd lefestem az illetőt, és festek helyette valaki mást!” Czene megjegyzi, hogy mivel Patai László már nem él, „Hát ha a sors véletlenül úgy hozza, akkor ez a kínos feladat másra hárul.” Nyilatkozik a lapnak Brezina Károly plébános, aki az egyház részéről felügyelte a felújítási munkálatokat, jelenleg pedig a székesfehérvári egyházmegye vagyonkezelője. Elmondta: a ráckevei szekkóban csak az alkotás színvonala a szenzáció, semmi egyéb. Külföldi templomoknál is előfordult már, hogy élő embert, például egy különösen nagylelkű adományozót örökítettek meg. „Azt kell megérteni, hogy a templom az Istennel való találkozás helye, és egy művész többféle ikonográfiai elképzelés közül is választhat, ha az alkalomhoz illő megoldásokat keres.”Az egyébként református polgármester, Kulcsár István kijelentette: „Nagyon sajnálom azokat, akiket egy hatalmas festményből csak az a tenyérnyi rész érdekel, ami engem ábrázol. Ennél összehasonlíthatatlanul fontosabb, hogy a templomban látható egyházi méltóságok között a szerb ortodox pópa is ott van. A művész így állított emléket annak, hogy a fél évig tartó felújítás idején a szerb templom befogadta a katolikus híveket. Azokban az időkben javában dúlt az erősen vallási színezetű délvidéki háború. Pár száz kilométerrel odébb folyt az öldöklés. Ráckevén pedig katolikusok imádkoztak a szerb templomban. Inkább erről kellene írni.” A polgármester azt is elmondta: mivel ő is látható a szekkón, „Úgy kell tovább dolgoznom, hogy ne váljak méltatlanná az emberek szemében. Óriási felelősség. Igen, számomra ez fokozott felelősséggel járó megterhelést jelent.” Népszabadság/MK A Magyar Demokratában (64-66.o.) Pregitzer Fruzsina színművésznő nyilatkozik, aki jelenleg Móricz Zsigmond első feleségét, Jankát játssza a nyíregyházi színházban. Elmondta: „A visszaemlékezéseket, dokumentumokat olvasva egy okos, rendkívül művelt, intelligens nőt ismertem meg, aki mindezen tulajdonságai mellett még roppant érzékeny is volt, miközben annyira tudta fegyelmezni magát, ahogyan én soha. Viszont hiányzott belőle az istenhit. Úgy érzem, hogyha másfajta kapcsolatot alakít ki Istennel, akkor talán nem úgy ér véget az élete, ahogyan véget ért. És korábban talán még a Móriczcal való viszonya is szerencsésebben alakulhatott volna.” A művésznő azt is leszögezte: „Hál ’Istennek, sokunk szándéka, hogy a keresztény, magyar értékek, amelyeket elfeledtek vagy elhallgattak, ismét közkinccsé lehessenek.” Pregitzer Fruzsina kisfiáról is beszélt: „… Olyan nehezen lett a kisfiunk, olyan későn érkezett, és annyira kértem Istent, hogy lehessen nekünk. Csoda volt az érkezése. Azóta a hitem is másmilyen lett. Erősebb, sokkal erősebb. Lehet, hogy kicsit profánul hangzik, de a mi esetünkben valóra vált a jézusi mondás: kérjetek és adatik… Mostanában sok kedves emberem ment el, ’hívta őket a Jézuska’ – mondja a fiunk. Sokszor tettem fel magamnak a kérdést, hogy ha most meg kellene halni, akkor hogyan halnék meg. Nem a halálnem az érdekes ebben az esetben…, hanem, hogy milyen lélekkel mondanék búcsút a földi életnek. Nyugodtan, mint aki elvégezte a dolgát a Földön? Vagy tele hiányérzettel, hogy mi mindenre készültem még, mennyi megvalósítatlan elképzelést hagyok hátra, mit mulasztottam, mit csináltam rosszul. Van szent liturgiánkban egy gyönyörű imarész: ’Hogy életünket keresztény módon, fájdalom nélkül, tisztességesen és békességesen fejezhessük be, és arról Krisztus félelmetes ítélőszéke előtt jól adhassunk számot, kérjük az Úrtól.” Így jut eszembe április másodika, Wojty³a pápánk halála. Micsoda óriási adomány, ha valaki felkészülten tud elmenni, tér meg a Teremtőhöz. Ahogy Jézus is mondja: ’Éberen vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, melyen az Emberfia eljön.’ Igen, úgy kell élnünk állandóan, nap mint nap, hogy felkészültek lehessünk Isten elé menni. Így lenne jó.” MD/MK