Napi Sajtószemle

– 2005. május 17., kedd | 11:06

A Népszabadságban (15.o.) Mártonffy Marcell Josef Ratzinger és Benedek pápa között címmel elemzi Josef Ratzingernek a Hittani Kongregáció prefektusaként kifejtett tevékenységét, kiemelve: „Sorra íélte el és tiltott el a tanítástól olyan katolikus gondolkodókat, akiknek szemléletét a csorbítatlan hagymánytól elhajlónak tartotta.” A cikkíró úgy ítéli meg, hogy „Ratzinger legfőbb hitvédőként sem válaszolta meg végérvényesen az egyháztan sarkalatos kérdését azzal, hogy akár intézményi szerkezet, akár a tanbeli igazság dolgában elvitatta a demokratikus egyeztetés megoldóképletének használhatóságát. Meglehet, az egyházra csak fenntartásokkal vonatkoztathatók a szekuláris társadalom modern szervezeti mintái – semmivel sem kevésbé azonban, mint a modernséget megelőző korszak hierarchiaeszménye. Hívők és nem hívők egyaránt méltányolnák, ha Benedek pápa kritikus figyelme hozzájárulna azon az intézményi torlaszok lebontásához, melyek az egyházban is nehezítik a szermélyválogatást nem ismerő tiszteletre és megértésre, elfogadásra és megbocsátásra alapozott kommunikáció gyakorlatát. Ratzinger egyik elgondolkodtató könyvének címében evangéliumi metafora, ’A Föld sója’ jelzi, mi lehet a ’keresztény Európa’ homályos fogalmiságánál megbízhatóbb anyag a bibliai hagyomány politikai részérdekektől mentes – ezért senki iránt sem részvétlen – politikumának megvalósításához.” Népszabadság/MK A Blikk (II. János Pál… 1.o.) néhány sorban beszámol arról, hogy Lengyelországban a CD-eladási listák élén szerepel a II. János Pál beszédeit és imáit tartalmazó lemez. Az elhunyt szentatya könyvei pedig a bestsellerlistákat uralják. Blikk/MK A Magyar Nemzetben (7. o.) Lukács Csaba Harang szólt a csángókért címmel megállapítja: pünkösdkor két esemény is igazolta Erdélyben azt a sokak által elhallgatni akart igazságot, hogy a nagy bajok esetén, a nemzetet veszélyeztető időkben nem a politikusok, hanem a papok képesek erőt adni, megoldást találni a problémákra, és kivezetni a népet a kátyúból. A cikkíró Hajdó István gyergyói főesperes csíksomlyói búcsún elmondott prédikációját forradalminak nevezi, kiemelve: „…nem félt kimondani olyan dolgokat sem, amelyek eddig elsikkadtak a ’politikai korrektség’ hamis tapintatának jegyében; a kereszténység védelmében állást foglalt politikai kérdésekben és őszinte aggódással szólt az eddig tabunak számító kérdésekről… Néhány képe minden bizonnyal beleégett a zarándokok szívébe. Nehéz elfeledni Horvátországban a háború idején is az élet zászlajaként lobogó, száradó pelenkákat, vagy annak a falunak a gondolatát, ahol a halottak többségét nem a templom mögötti temetőben, hanem az asszonyok szíve alatt találjuk. A plébánosnak sikerült reményt öntenie azon szívekbe is, amelyeket a politikusok törtek össze: a nemzet ébredni fog, és amíg nem késő, egybeköti a mások által megáldott kévét.” Lukács a gyermekmentő dévai ferences szerzetest, Böjte Csabát is megemlíti, akinek a vezetésével Bákótól 25 km-nyire, egy Rekecsiny nevű kis faluban vasárnap lerakták egy csángó-magyar iskolaközpont alapjait. Így a közeljövőben megvalósulhat sokezer ember álma, hogy magyarul tanulhasson gyereke. A szerző rámutat, hogy a politikusoknak eddig e területen sem sikerült áttörést elérniük, „aztán jött egy szerzetes, alázattal és nagy hittel, és arra kérte a jóakaratú embereket, hozzanak egy-egy követ a jövőbeli magyar iskolába. Eljött Mádl Dalma asszony is a maga kövével, más magyar közéleti személyiségek társaságában, de elküldte képviselőjét Petru Gherghel jászvárosi püspök is. Néhány éve még a moldvai román katolikus papság volt a fő kerékkötője a magyar oktatásnak.” MN/MK Lukács Csaba Összekötni a megoldott kévét (4.o.) címmel hasonló szellemű riportot is írt a csíksomlyói búcsúról, hangsúlyozva: „Csíksomlyóra menni nemcsak egy kirándulás, hanem egy komoly belső út is. Az ember a nyeregben megtapasztalja a létfenntartó erő azon energiáit, melyekkel az egyéni és a kollektív életünk is erősödik. Ha alázattal leheveredünk a kegyhely előtti mezőn, úgy járunk, mint a mesebeli legény a gyógyító fűvel: még a saját magunk által vágott sebek is behegedhetnek.” MN/MK