Napi Sajtószemle

A Népszabadságban (9.o.) Inotai Edit Ratzinger briliáns elme dogmatikus elvekkel címmel ír arról, hogy a Hittani Kongregáció volt prefektusát legalább 50 bíboros támogatja, kivéve a németeket. A cikkíró kiemeli: bírálói is elismerik Ratzinger „briliáns elméjét, de hiányolják vezetői erényeit. Egy 2001-es interjújában még ő maga is azt mondta, a pápai trón helyett inkább könyveket szeretne írni.” Inotai kitér a brit The Sunday Times cikkére, amely szerint Ratzingert 16 évesen besorozták a Hitlerjugendbe, „de ez Németországban nem újdonság és nem is a múltját kifogásolják, hanem a nők szerepével, vagy a családtervezéssel kapcsolatos erősen konzervatív nézeteit. Nem kis vihart kavart, amikor szót emelt Törökország EU-tagsága ellen” – írja a Népszabadság berlini tudósítója. Inotai Edit érdekesnek tartja, hogy a manapság csak „főinkvizítornak”, vagy „páncélbíborosnak” nevezett Ratzinger a hatvanas években progresszív nézeteket vallott, „hevesen bírálva a Vatikán központosító törekvéseit. Állítólag a 68-as diákmozgalmak hatására fokozatosan fordult a konzervatív tanok felé. Egyetemi előadásait a baloldali hallgatók rendszeresen félbeszakították. Így szinte törvényszerű volt, hogy a hagyományos, egyesek szerint dogmatikus elvekben keresett fogódzót.” Népszabadság/MK
 
A Népszavában (7.o.) Papp László Tamás Humánum és konzervativizmus címmel jellemzi II. János Pál pápa több mint negyedszázados apostoli szolgálatát. Leszögezi: „A pápa következetes antikommunista volt, sokat tett azért, hogy a Gonosz Birodalmának falai ledőljenek. De nem váltotta le azokat a főpapokat, akik – vele ellentétben – kiszolgálták a szovjet típusú diktatúrákat.” A cikkíró azt is megállapítja: „A katolikus egyház magától értetődően küzd a szegénység ellen. De ők is tudták, a fejlődő országokban meglévő eszmei monopóliumukat vagy hegemóniájukat paradox módon épp a szegénységnek – pontosabban a belőle kinövő alternatíva-és demokráciahiánynak – köszönhetik. Még az USA-ban is, ahol a nyugati civilizációban legerősebb az intézményes vallásosság, a keresztény tanítások kemény versenytársat kaptak a liberális gondolkodás, a melegszervezetek, feminista mozgalmak, illetve a velük szimpatizáló média-és filmipar képében. II. János Pál utóda, bárki legyen az, alapvetően két dolgot tehet. Legvalószínűbb, hogy tovább halad az elődje által kitaposott úton. Ez esetben a demokratikus hagyományokkal nem, vagy csak kismértékben rendelkező Harmadik Világ katolikus papsága és hívei fogják diktálni Róma püspökének lépéseit. Egyrészt a fundamentalizálódó klérus összképe még inkább taszítani fogja az öreg kontinens lakóinak a maga individualista módján vallásos többségét. Másfelől a fokozódó missziós aktivitás törvényszerűen összeütközéshez vezet a fejlődő országokat szintén célterületnek tekintő militáns iszlámmal. Ha viszont – ez kevésbé sanszos – próbálná a nyugati élet normáihoz igazítani a vatikáni politikát, akkor az egykori gyarmatok vakbuzgó tömegeivel kerül szembe.” A cikkíró abban látja az egyetemes világegyház legnagyobb dilemmáját, hogy „ugyanazon tett a Föld egyik pontján a vallás erősödését, a másikon pedig válságát idézi elő. Kérdés, hosszú távon a katolikus eszmék terepén a szabadpiac, vagy a hiánygazdaság fog-e győzelmet aratni.” Népszava/MK
 
A Magyar Nemzetben (6.o.) Csite András A liberális magyar sajtó címmel azt állítja, hogy II. János Pál pápa halálát követően „új inkvizítornemzedék lépett a magyar balliberális nemzedék színpadára”, amelyre jellemző a „gyűlölet, a lesajnáló, kioktató, fegyelmező és mindent mindenkinél jobban tudás képzete.” Ezek az újságírók – Csite név szerint is megemlíti Tóta W. Árpádot, Para-Kovács Imrét és Bugyinszki Györgyöt – „… hirdetik a kereszténység, a katolicizmus válságát, Isten halálát, hirdetik a hagyomány megszűnését, a család, a nemzet, a hagyományos közösség krízisét és széthullását, Új világot hirdetnek, s minden, mi tartós, minden, mi titkokat rejtő, minden, mi a múltban ered, gyanús nekik…, veszélyes, hiszen létével, fönnmaradásával kérdőjelezi meg a jó kétszáz éves tant, a modernitás tanát. S a szentatya, II. János Pál, a Vatikán, a katolikus egyház fönnmaradása, léte és a keresztény tanok terjedése már önmagában megkérdőjelezi az Isten nélküli, szekuláris és erkölcsi relativizmusba süllyedő modernitás hirdetőinek szavait: hisz a fő ellenség, a nép ópiuma, a középkor tartóoszlopa, a gonosz papok világot maguk alá gyűrő összeesküvése, a vallás, az egyház él s virul.” Csite egyúttal felteszi a kérdést: „S mit tehetünk mi értük, korunk új, fiatal inkvizítoraiért? Talán a legtöbbet, amit adhatunk. Néma imában kérünk szavaikért megbocsátást és elméjüknek világosságot.” MN/MK
 
Szintén a Magyar Nemzet (8.o.) Védőszent lehet II. János Pál címmel számol be arról, hogy a lengyelek többsége azt akarja, hogy nyilvánítsák az ország védőszentjévé Karol Wojty³ttát. A Pentor közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a megkérdezettek 85 százaléka szeretné, ha az elhunyt szentatyát ebben a különleges megtiszteltetésben részesítenék. MN/MK