Napi Sajtószemle

A szentatya egészségi állapotáról
 
A Blikk (16.o.) Orvost kellett hívni a fuldokló szentatyához címmel az olasz Il Messaggeróra hivatkozva arról tudósít, hogy hétfőn orvost kellett hívni a szentatyához, mert teli volt váladékkal a légzését segítő kanül. Az olasz lap értesülései szerint II. János Pál vérszegénységben szenved, az egész keddet ágyban töltötte, nem tud önállóan étkezni és egyre gyengébb. A pápa egészségügyi állapotának romlásáról szóló hírek következtében újra felerősödtek az utódlásával kapcsolatos találgatások – írja a bulvárlap. Blikk/MK
 
A Reggel (9.o.) Egyre gyengül II. János Pál című beszámolója kiemeli: „Negyvenöt másodperces nyilvános szereplésre, néma integetésre futotta szerdán a pápa erejéből. II. János Pál röviddel dél előtt integetve osztott áldást a Szent Péter téren összesereglett híveknek” – írja a budapesti újság. Idézi az orgánum Rodolfo Proiettit, a pápát kezelő orvoscsoport vezetőjét, aki közölte: ha a szentatya állapota nem fordul drámaian rosszabbra, nem szükséges újra kórházba vonulnia. Reggel/MK
 
A Magyar Nemzet (8.o.) Aggódnak a szentatya egészségéért címmel ismerteti a La Republica szerdai számának egyik cikkét, amely a pápa egészségének további gyengüléséről, a gyógyulási folyamat megakadásáról, az alkalmazott terápia megváltoztatásának szükségességéről ír orvosi források alapján. Az orvosok állítólag március végéig kórházban tartották volna a szentatyát, de ő mindenképpen vissza akart térni az apostoli palotába, hogy otthon töltse a húsvéti ünnepeket – írta az olasz liberális napilap. MN/MK
 
Egyéb témák
 
A Magyar Demokratában (3. o.) Bencsik András Remény, feltámadás címmel példamutatónak tartja a horvátok egységes akaratát, ahogyan kitartanak Ante Gotovina tábornok mellett, akit a lap főszerkesztője szerint igaztalanul vádolnak háborús bűnökkel. Bencsik egyúttal elítéli az EU példátlan agresszivitását. A szerző emlékeztet rá, hogy 800 évig éltünk a horvátokkal társult királyságban, „méghozzá úgy, hogy a magyar volt a domináns nemzet. Hová lettünk? Mivé lettünk? Hová tűnt a magyar öntudat? Hunyadi János? Mátyás király? Zrínyi Miklós? Kinizsi Pál? Ma már egy síp megfújása is szélsőséges cselekedetnek számít. Még azok is – óvatosan – elhatárolódnak tőle, akiknek ha már üdvözölni nem merik a polgárok öntudatra eszmélését, legalább hallgatniuk illene. Jézus Krisztus szenvedéstörténete azonban reménységgel tölti el a keresztény embert. Mert nem lehet mélyebbre hullni, mint amit Õ vállalt el, és soha nem lesz az Övéhez mérhető a feltámadás diadala sem. Igen, a feltámadásunké, mert a világ legősibb isteni igazsága úgy szól, hogy, ami fent van, az van lent is, mert miképpen a mennyben, úgy a földön is. Az ember halandó, de a nemzet, amíg egyetlen magyar él a földön, halhatatlan. Megrendülhet lelkében, megalázhatják sötét gyilkosok, de elpusztítani nem tudják mégsem. Hinni kell ebben, tudni kell ezt, látni kell és érteni, mert van remény és van feltámadás. Soha nincsen késő.” MD/MK
 
Ugyanitt (56-57.o.) Hankó Ildikó Jézus halotti leple valódi címmel tekinti át a Torinói halotti lepel történetét, kiemelve, hogy 1988. április 21-én hibás mintavétellel hamisították meg a mérési eredményeket, a lepel kormeghatározásához használt mintát egy újraszőtt toldásból vették. Raymond Rogers nyugdíjas kutató, aki korábban az amerikai Los Alamos laboratórium vegyésze volt, megállapította: a több tűzvészben is megsérült és ezért foltozásra szorult lepelből a betoldás helyén vettek mintát. A betoldást annak idején apácák végezték el, akik egy úgynevezett „holland” anyaggal pótolták a hiányosságokat. A cikkíró rámutat: Rogers zseniális felismerése azon alapul, hogy az izotópos vizsgálatra vett minta és a „holland” anyag tartalmaz vanillint, ám a lepel többi részéből hiányzik ez az anyag. Az a tény, hogy a lepel eredeti részében nincs vanillin, arra utal, hogy nagyon idős textilről van szó, ugyanis hasonló tulajdonságokat mutat az ereklye más, a Holt-tenger környékén talált nagyon régi anyagokkal. Az izotópos vizsgálat alá vett mintát a keresztesek utolsó szentföldi erődjének 1291-es elestekor Itáliában megjelent technológiával festették. Ezért az 1988-as C14-es izotópvizsgálat nem is mutathatott ki régebbi dátumot, mint 1290-et. A lepel eredete azonban ennél sokkal régebbi, ezért kezdték el vizsgálni nagy felbontású fényképen e leplet, és újraszövés nyomára bukkantak azon a területen, ahonnan a mintát vették – írja Hankó Ildikó. A cikkíró arra figyelmeztet, hogy egy vizsgálat hitelességének alapja a jó mintavétel, ha a kiindulás hibás, az eredmény is az lesz. Felteszi a kérdést: „Hogyan lehetséges, hogy komoly szakemberek nem gondolták át, honnan veszik a mintát? Vagy éppenhogy átgondolták? A kérdésre még nincs válasz. Mint ahogy arra sincs, miért keletkezett tűz 1997-ben a torinói Szent János-székesegyház királyi kápolnájában, amely majdnem megsemmisítette a Jézus élő valóságára utaló bizonyítékot.” MD/MK
 
A HVG-ben (79-82.o.) Izsák Norbert Hivatás vagy küldetés? címmel ismerteti David Bosch dél-afrikai protestáns teológus Paradigmaváltások a missziói teológiában című, a napokban magyarul is megjelent könyvét. A kötet írója úgy véli – és ezzel a könyvhöz ajánlást író Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettese is egyetért –, hogy a kereszténység történetének kétezer éve során többféleképpen tekintettek a misszióra a hívek. Izsák rámutat: a katolikus egyházban jelentős fordulatot hozott a II. Vatikáni zsinat, mert azon már teljes joggal vehettek részt a korábban „másodosztályúként kezelt, harmadik világbeli missziós területek képviselői. Mi több, számos teológus már az 1940-es évektől kezdve felvetette, hogy a keresztények küldetése e világban – az Evangélium hirdetése mellett – azt is jelentheti, hogy felveszik a harcot az igazságtalansággal, az elnyomással és a szegénységgel.” Izsák hozzáteszi: mindez azonban még nem a végső megoldás. Bosch szerint a mai miszióval éppen az a baj, hogy „hosszú századokon át igen keveset szenvedett az egyház, és ezt sikernek vélte.” Az egyháznak ugyanis „szüksége van a látható sikertelenségre és a szenvedésre ahhoz, hogy valódi természetére és missziójára igazán ráébredjen.” A HVG újságírója szerint „E tekintetben valóban paradigmaváltással érhet fel a második világháború idején canterbury érsekként működött William Temple újító ideája, miszerint az egyház a világon az egyetlen olyan társaság, amely azok kedvéért áll fenn, akik nem a tagjai.” HVG/MK