Napi Sajtószemle

 
A Népszava (12.o.) Kiadják II. János Pál új könyvét címmel, a Blikk (14.o.) pedig Merényletéről is írt a pápa főcímmel és Könyvében a holokauszthoz hasonlítja az abortuszt felcímmel közli, hogy Olaszországban a jövő héten megjelenik a szentatya legújabb könyve, Emlékezet és identitás: beszélgetések az ezredfordulón címmel, amelyben először osztja meg a nyilvánossággal, miként élte át az ellene 1981-ben elkövetett merényletkísérletet. A pápa újabb könyvének megírásához Krzysztof Michalski és Józef Tischner lengyel filozófusokkal még 1993. nyarán, Castelgandolfóban folytatott beszélgetései adták az alaphangot. A Blikk valószínűnek tartja, hogy II. János Pál néhány kijelentése heves vitákat vált majd ki, „Az egyházfő ugyanis általánosságban párhuzamot vont a holokauszt és az abortusz ténye között. A pápa szerint egy törvényesen megválasztott parlament tette lehetővé Hitler ámokfutását, és parlamentek által hozott törvények teszik lehetővé az abortuszt is, amely Isten és a természet törvényeivel ellentétes” – írja a bulvárlap. Blikk/Népszava/MK
 
A papok esetenként nemcsak egymásról, hanem a hívekről is jelentettek – állítja a saját példája alapján a Népszabadságban (Papi jelentés… 7.o.) nyilatkozó Bulkai Margit, a Bokor Katolikus Bázisközösségi Mozgalom tagja. A jelentések tanúsága szerint a titkosszolgálat igyekezett megakadályozni, hogy a házasságra készülő Bulkai Margitot a templomi esküvőn Bulányi György piarista szerzetes, a Bokor vezetője adja össze jövendőbelijével. Ez sikerült is. Már postázták a meghívókat, amikor kiderült: az ÁEH nem járul hozzá, hogy Bulányi György vezesse a szertartást. A Népszabadság és a Magyar Nemzet (Vita… 3. o.) is idézi Veres András püspöknek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárának minapi nyilatkozatát, amely szerint a kommunista diktatúra éveiben a szerzeteseket és a papokat is zaklatták, utóbbiaknak olykor a legkegyetlenebb kínzásokban volt részük az ateista hatalom részéről. Mégsem lehettek sokan, akik hajlandónak bizonyultak az együttműködésre. Veres András szerint talán inkább azoknak kellene nagy nyilvánosság előtt bocsánatot kérniük, akik ezt a lelki-fizikai terrort alkalmazó rendszert működtették. Lehet, hogy többen közülük ma is ott vannak a politikai vezetésben. Gyulay Endre, szeged-csanádi püspök arra hivatkozva, hogy Veres András már ismertette az egyház álláspontját, nem kívánt hozzászólni az ügynökvitához. A Népszabadság emlékeztet rá: Gyulay Endre négy évvel ezelőtt úgy nyilatkozott: a püspöki kar tagjait a pápa komoly körültekintés után nevezi ki, ahhoz tehát, hogy a magyarországi egyház vezetőit átvilágítsák, a pápa kezdeményezésére lenne szükség. Ennek azért is csekély az esélye, mert azok a személyek, akik a Kádár-korszakban esetleg kifogásolható szerepet játszottak, koruknál fogva már nem befolyásolják jelentősen az egyház életét. Mindkét lap idézi Máté-Tóth András katolikus teológust, aki A II. Vatikáni zsinat és a magyar elhárítás című tanulmányában azt írja, hogy az ügynökként beszervezett papok száma az ’50-es évek végén 171 volt. Máté-Tóth szerint felelőtlenség, ahogy a számokkal dobálóznak egyesek azt illetően, mekkora lehetett az egyházi titkosügynökök köre. Nincs helye a számszerű találgatásnak, kabbalisztikus megközelítésnek a volt egyházi ügynöki kör kiterjedtségét illetően. Nagy felelőtlenség, ha bárki azt a látszatot kelti, hogy a teljes anyag birtokában van. Méltánytalanság volna valakit véglegesen ügynökként megbélyegezni, akit mondjuk 1953-ban véres eszközökkel aláírásra kényszerítettek, de a kádári éra valamelyes puhulásakor nagy bátorságot tanúsítva nyíltan megtagadta az együttműködést. Máté-Tóth szerint azért sem lehet mit kezdeni a németországi Adriányi Gábor történész listájával – miszerint 64 pap működött együtt a kommunista titkosszolgálattal –, mert azt a politika saját presztízsére nézve soknak is, kevésnek is beállíthatja a korszak 5-6000 szóba jöhető papjához képest. Így az egész ügy utóélete sem a közélet tisztaságát, sem az egyház tisztulását nem szolgálja. Népszabadság/MN/MK
 
A Magyar Hírlapban (17.o.) Nagy Iván Zsolt A reverenda becsülete címmel Veres András püspök nyilatkozatából idéz: „Egyiküknek sem kell nagy nyilvánosság előtt elnézést kérnie, mivel nem a társadalom, csak esetleg néhány társuk ellen vétkeztek.” A cikkíró megjegyzi: „A püspök nem mondta, hogy látták volna a beszervezett papok dossziéit, lehet tehát, hogy tartalmukról ugyanannyit tudnak, mint mi: semmit. Akkor viszont ez az egész szerzetesmosdatás még furcsább. Így ugyanis szembekerül az érintett papok (illetve, ha Antall József fia szavainak hitelt adunk, főpapok) és az egyház érdeke. Veres püspök pedig nyilatkozatával az előbbieket képviseli – nyilván azzal a meggyőződéssel, hogy az utóbbinak is jót tesz. Erősen kétlem, hogy ez lenne a helyes út. Teljesen mindegy ugyanis, hogy miért lett egy pap besúgó (zsarolás, fenyegetés, rangkórság…) csak azért is alapú rejtegetése mást nemigen eredményezhet, mint bizalmatlanságot. Ezek után meglepő lenne a hívek, valamint a politikai jellegű állásfoglalásokat megértően fogadók számának ugrásszerű növekedése. Esetleg papnak jelentkeznek majd többen ennyi összetartás láttán. Legalább lenne kikre lecserélni a zavaros múltúakat.” MH/MK
 
A Népszabadság Hétvége című mellékletében (Fluctuat nec mervitur – Hánykolódik, de nem süllyed el 5. o.) Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinati elnöke nyilatkozik, aki sajnálattal állapította meg, az emberek csak azt a képet láthatják az egyházról, amit a médiumok mutatnak. Ezek a médiumok azonban jelen állapotukban alkalmatlanok arra, hogy megértsék és megértessék, mi a döntő, hogy nem az a fontos, ami most éppen hangos. „Az egyház más léptékben gondolkodik. A középpontban az Ige, és az Ige hirdetése. Az Ige világban való munkálkodása áll, ehhez képest minden csak másodlagos. A médiumokat azonban leginkább az érdekli, ami látványos, ami azonnal hatásos. A vergődés, a hánykódás, és nem gondolkodik el azon, hogy az egyház mégse merül el, és miért nem merül el… az emberek választ várnak a kérdéseikre az egyháztól. Segítséget bajaikra. S ha nem kapják meg tőlünk, akkor máshol kereskednek. Várják, hogy ellássuk szolgálatunkat… A református hit és mentalitás meghatározó vonása, hogy mindenki saját maga felelős hitbeli, erkölcsi és minden más döntéséért, döntései következményeiért, mert nincs közvetítő Isten és ember között. Az egyház ezt a felelősséget várja mindenkitől. Kérdésre válaszolva Bölcskei Gusztáv azt is elmondta: „Amikor mi kijelentjük, hogy változatlanul az egész református egyházban gondolkodunk, akkor ezzel csak a jogos és természetes igényünket fejezzük ki a szolidaritásra. És nem teremtettünk, nem is akarunk közösséget teremteni egyetlen politikai erővel sem. Határozza meg nekem, mi a jobb, és mi a bal itt nálunk! Magyarországon most csak a hatalom megszerzésére és megtartására szerveződött marketingpártok vannak, amelyek között az egyháznak semmi keresnivalója.” A református püspök azt is elmondta, az egyháznak nincs hatalma ahhoz, hogy véget vessen a szegénységnek. „Mindig vannak és lesznek olyanok, akik istápolásra szorulnak. a szegényeknek azt üzenjük, bízhatnak bennünk, számíthatnak ránk. A folyamatos és növekvő segítésen túl azonban az is megbízatásunk, hogy felemeljük a szavunkat, különösen a messzi és hallgatag falvak szegényeinek a nevében. Mert az állam csak a város szegényeit látja el. Diskurzusról van szó, a politikai élet szereplőivel, a megoldás közös kereséséről. Sokszor hiába kopogtatunk, a közelmúlt konfrontáció ebből eredtek, s nem valami politikai elkötelezettségből.” Népszabadság/MK
 
A Magyar Nemzetben (24. o.) Fáy Zoltán Hit, bizomány címmel elemzi a kormány és az egyházak viszonyát. A cikkíró idéz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök február 15. beszédéből „Nem igaz, hogy… a hithez, a vallásokhoz, az egyházakhoz fűződő viszony nem lehet része a demokratikus és nyilvános vitáknak.” Fáy meghökkentőnek tartja a mondatot, s mint írja: „A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized alatt Magyarországon talán senki sem fogalmazott meg még csak hasonlót sem. Korábban persze igen. Az MSZMP propaganda osztálya által 1972-ben kiadott Valláskritikai tanfolyam című tankönyv például csaknem teljes terjedelmében az állampolgárok vallásokhoz, egyházakhoz fűződő viszonyát boncolgatja, arra a kérdésre keresve a választ, hogyan gyorsítható fel az egyházak túlságosan hosszúra nyúló agóniája. Merthogy az istenhit közeli vége – a marxizmus prófétáinak tanításai alapján – nem volt kétséges. A szocializmus alapjainak lerakásával megszűnt a vallásosság társadalmi alapja, s így logikusnak látszott, hogy a felépítménynek is össze kell omlania. Úgy tűnik, még harminc év elteltével is a hithez, vallásokhoz, egyházakhoz fűződő viszonyt a ’demokratikus’ viták részévé kell tennünk.” A szerző szerint a miniszterelnök vagy félreértette azt a baloldali médiavitát, amely a 2004 decemberi, „némi botrányt kavaró vatikáni látogatását követően bontakozott ki, vagy országértékelő beszédében mást akart mondani, mint ami a szövegből kiderül, és rosszul, de legalábbis pontatlanul fogalmazott.” A cikkíró arra is kitér, hogy Gulyás Kálmán egyházügyi államtitkár „jószándékúan bár, de elhamarkodott partizánakcióba fogott, amikor több nyilatkozatot is tett a vegyesbizottság összehívásával kapcsolatban. A kormányzati szándék valószínűleg nem a feszültség enyhítése, hanem növelése, de legalábbis szinten tartása volt, ezért nem is ült össze semmiféle bizottság.” Fáy utal azokra a meg nem erősített információkra, miszerint Gyurcsány Ferenc nem örült az államtitkár békítő gesztusának, és bár Batiz András kormányszóvivő erre a hétre ígérte a választ, vajon egyetért-e a kormányfő a kultusztárca államtitkárának új javaslatával, erre nem került sor. „Fontosabb, de szintén gesztusértékű dolga volt a miniszterelnöknek. A bizottság összehívása helyett újabb, immár fenyegetés számba menő szózatot kaptunk arról, hogy hithez, valláshoz, egyházhoz fűződő viszonyunkat nyilvános, demokratikus viták tárgyává teszik. Hurrá.” Magyar Nemzet/MK