Napi sajtószemle

A Budapesti Reggelben (3.o.) Szabó Palócz Attila A pápa titokban verseket ír címmel, beszámolva arról, hogy a szentatya influenzája miatt ismét kórházba került, de már sokkal jobban van, megállapítja: a történelem során kevés katolikus egyházfő volt annyira közkedvelt a hívek körében, hogy népszerűsége vetekedhetett volna II. János Páléval. A cikkíró keresi a választ Karol Wojtyla népszerűségére, és úgy látja, annak titka „A papságra ritkán jellemző közvetlensége, nyílt és barátságos fellépése más világvallások vezetőivel szemben. Tovább a megbékélés hirdetése, az új jelenségek, a technika és a tudomány vívmányainak az egyház részéről való elfogadása… Nemcsak ő viszonyult azonban mindig nyíltan a kor új jelenségeihez. Számos olyan példát is fel lehet sorolni, amikor a világi személyiségek is tiszteletüket nyilvánították az egyházfővel szemben.” Szabó Palócz emlékeztet rá: II. János Pál volt az első pápa, akinek életútját a képregény népszerű műfajában is megörökítették. A nyolcvanas években, a zűrzavaros lengyelországi politikai események idején pedig az egyik legnépszerűbb horvát újhullámos rockzenekar dalt írt róla. Az Azra együttes koncertjeinek rendszeresen visszatérő darabja volt a szentatyáról szóló zeneszám. 
 
A Blikk (12.o.) Már keresik a pápa utódját címmel azt fejtegeti, hogy „Bár a hivatalos szóvivői jelentések szerint a pápa sokkal jobban van, a hírügynökségek mégis kiadták II. János Pál lehetséges utódainak névsorát.” A bulvárlap szerint „A legesélyesebb jelölt állítólag az a német Joseph Ratzinger bíboros, aki már többször is ajánlotta a pápának, hogy mondjon le. A küzdelem egyébként az AP hírei szerint az olasz és dél-amerikai jelöltek között dől majd el” – írja a Blikk. Az orgánum további esélyesként felsorolja Francis Arinze, Jorge Bergoglio, Norberto Carrera, Godfried Danneels, Oscar Maradiaga, Christoph Schönborn, Dionigi Tettamanzi nevét. 
 
A Magyar Nemzetben (26-27.o.) Krómer István Kólabarbárok címmel arra keresi a választ, lehet-e békében élni az iszlám civilizációval? A szerző megállapítja: „A helyzet valóban súlyos, Európában is az. Miután a szellem kiszabadult a palackból, kétségtelen, hogy óriási nehézséget okoz a visszagyömöszölése, így a fehér-muzulmán konfliktus Európában ma már sajnos valóság, s nehéz megmondani, lehetséges-e a konszolidáció, ha az Európában már itt élő, innen el nem távolítható iszlám vallású tömegeket mindenestül javíthatatlan potenciális terroristának tekintik, akiknek a terrorizmus meggyőződésük legmélyéről fakad. Németh Sándor gyalázkodását talán nem kellene követni. Akit netán emberiességi, morális megfontolások nem győznek meg a differenciált megközelítés szükségességéről, annak is… érdekében áll, hogy a muzulmánokkal való, immár kikerülhetetlen együttélés békés volta érdekében minél több mozlimot szövetségesnek nyerjen meg, ily módon próbálva elszigetelni és akcióiban korlátozni a már kétségtelenül köztünk élő fanatikusokat. Ha nem ezt tesszük, magunk szaporítjuk kérlelhetetlen, a racionális érvelés számára megközelíthetetlen ellenségeink számát.” Krómer emlékeztet rá: II. János Pál pápa és más keresztény egyházi vezetők gesztusa „ebből a szempontból aligha tekinthetők a gyengeség és meghunyászkodás jelének, sokkal inkább az evangéliumi békességszerzés vezető szerepükből rájuk háruló köteles igyekezetének.” A cikkíró történelmi példákkal bizonyítja, hogy az ilyen szellemű diplomácia egyáltalán nem reménytelen, hiszen még az iszlám birodalmi hódítás fénykorában is volt annyi belátás a török birodalom elitjében, hogy közös érdekből megtalálja az együttműködés lehetőségeit Velencével, a francia udvarral, de akár az erdélyi fejedelemséggel, sőt, a birodalomban megtűrt jámbor ferencesekkel is. Krómer arra is felhívja a figyelmet: a katolikusok és protestánsok „egykori élethalálharcát mára békévé oldotta az emlékezés, illetve emellett a mindkét felet létében fenyegető külső szellemi agressziós, s váltak szinte eggyé a nemes történelmi egyházak kategóriában… a palesztinok nem elhanyagolható része pedig keresztény vallású. Ez semmiféle nehézséget nem okoz számukra, ettől még egy népnek tekintik magukat…. Az iszlám-keresztény ’ökumené’ éppen az iszlám világ legkritikusabb pontján, pompásan működik. A ’bellum omnium contra omnes’ apokaliptikus víziója helyett talán nem volna teljesen hasztalan és reménytelen kísérlet megpróbálni: vajon nem lehet-e előrelépni II. János Pál pápa módszerével?” 

A Magyar Hírlap (15.o.) Mentés a süllyedő hajóról címmel írt kritikát Fekete Ibolya Utazások egy szerzetessel című, a filmszemlén bemutatott dokumentumfilmjéről, amely Böjte Csaba dévai ferences szerzetes gyermekmentő tevékenységét mutatja be. A cikk szerint a film erénye nem az, hogy „olyan romániai zegzugokat mutat be, amelyről azt hittük, hogy Fekete-Afrikában sem létezik, hanem, hogy ezen a süllyedő hajón is felmutatja a reményt. Böjte Csabának hívják.”  

Szintén az MH (Reméli… 16.o.) egy másik írásából kiderül, hogy Böjte Csaba is jelölt a liberális napilap hagyományos, év embere szavazásán. A ferences szerzetes a jelölést vegyes érzelmekkel fogadta, bevallása szerint ugyanis nem nagyon szereti a kitüntetéseket. Ám ha a jelölés ráirányíthatja a figyelmet az elhagyott, illetve elkallódó gyerekek problémáira, akkor örül a kiválasztásnak, és reméli, nemcsak Erdélyben, de Magyarországon is akadnak követői. 

Magyar Kurír