Napi Sajtószemle

A Népszavában (7. o.) Bitó László Szétválasztva címmel tér vissza Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vatikáni látogatására és az ellenzéki reagálásokra. A cikkíró szerint az ellenzék „mintha megfeledkezne arról, hogy rég elmúltak azok az idők, amikor a királyságok pápai dorgálásra Rómába idézett követei meg sem mertek szólalni az audiencián. És mintha azt is elfelejtenék, hogy például Hollandia és a hithű katolikus többségű Spanyolország nem restelli a vitatott kérdések napirendjére tűzni vatikáni kapcsolatait, illetve a Szentszékkel kötött megállapodást…, egy szóval mindazt, ami nem egyeztethető össze a modern köztársasági szellemiséggel.” A cikkíró nem tartja korszerűnek az 1997-ben megkötött magyar-vatikáni szerződést, szerinte „ennek a nem isteni kinyilatkoztatáson alapuló, hanem gyarló emberek szülte megállapodásnak a felülvizsgálata annál is inkább szükséges, mert a Fidesz-kormány már pár évvel létrejötte után többször is megszegte azt, méghozzá megfosztva leglényegesebb értékétől: az egyházak állami támogatásának olyan törvényben foglalt automatizálásától, amely nemcsak szükségtelenné, de értelmetlenné is tette volna az egyházak politikai pártokhoz kötődését. Ezzel szemben a Fidesz-kormány olyan, a szerződésen túlmenő anyagi juttatásokat biztosított egyes, őt támogató egyházaknak – vagy azoknak, amelyek támogatását kampánycélokra el kívánta nyerni –, amelyekkel ismét függőségi viszonyban vonhatja őket. És persze könnyű az egyre többre vágyó Katát táncba vinni, ha maga is akarja.” Bitót az aggasztja, hogy „egyházaink az anyagiasság, önzés, zsarolás, pártoskodás, gyűlölködő politizálás egyre gátlástalanabb példáját állítják elénk, s ezek nagymestereivel szövetkeznek. Nem azokat féltem, akik átélték a békepapok korszakát, és tudják, hogy ma jórészt azok vezetik az egyházakat, akik akkor beadták a derekukat, vagy felajánlották szolgálatukat, és most jobboldaliságukkal akarják velünk, s talán önmagukkal is feledtetni múltjukat. Azokért a fiatalokért aggódom, akiket szüleik az adófizetői forintjaikból jobban támogatott, jobb oktatás reményében felekezeti iskolákra bíznak. Mi lesz, ha ezek a fiatalok – akikkel elhitetik, hogy iskoláikat a keresztény szellemiség hatja át – ezt az anyagiasságot, ezt a konfrontatív szellemiséget hiszik, tanulják meg krisztusinak tartani? De ha az egyházak politikai csatározásokban feltüzelt katonái nem nyernek is meg minden rájuk bízott fiatalt ennek a harcos szellemiségnek, politikai célkitűzéseiknek, minden bizonnyal sokan elvesznek a jézusi, mindenre kiterjedő feltétel nélküli szeretetre épülő, humanista-szociális szellemiség számára.” A szerző ugyanakkor figyelmeztet: „nagy hiba volna feltételezni, hogy minden pap, lelkész, miniszter, püspök ennek az anyagi érdekeket is szolgáló politikai aktivizmusnak a menthetetlen elkötelezettje.” Népszava/MK
A HVG-ben (86-87.o.) Izsák Norbert Földi kincsek címmel arra keresi a választ, befolyásolhatja-e a gazdaságot a vallásos hit? A cikkíró emlékeztet rá: a protestáns etikáról és a kapitalizmus szelleméről értekező Max Weber is erre keresett választ száz évvel ezelőtt publikált híres tanulmányában, egyértelmű eredménnyel azonban napjaink kutatói sem szolgálnak. A cikkíró rámutat: Weber egyik leglényegesebb megállapítása, hogy a protestánsok akár kisebbségben, akár többségben voltak, a gazdasági életben mindig jobban érvényesültek, mint a katolikusok. „Méghozzá azért, mert egy hívő katolikus számára a vagyonszerzés többnyire gonosz, kapzsi ösztönből fakadhatott. Nem úgy a protestánsoknál. Kálvin ugyanis nem ítélte el a pénzfelhalmozást, de józan, önmegtartóztató életmódot hirdetett, így a korai protestáns kapitalista – ha az előírt hitelvek szerint élt – végül nem sokat élvezett a vagyonából.” Izsák napjaink vizsgálataiból idéz többek között Paola Sapienza, Luigi Zingales és Luigi Guiso egyetemi tanárok Népek ópiuma? Vallás és gazdasági attitűdök című, 2003-ban publikált, közös tanulmányából. A kutatók 50 országra kiterjedő felmérés alapján – amelyben elsősorban az együttműködéssel, a piacgazdasággal, a törvénnyel és a nők helyzetével kapcsolatos vallási előírásokat vizsgálták – azt állapították meg, hogy minden vallásban egyaránt vannak a gazdaság fejlődését segítő, illetve gátló tényezők. Pozitívumnak tekinthető, hogy a vallásukat gyakorló zsidók hajlamosak a legkevésbé csalni az adózáskor, ám szorosan mögöttük következnek a protestánsok és a katolikusok, márpedig a szerzők szerint a jogkövető magatartás jót tesz a gazdaságnak. A hinduk és a muszlimok viszont igen ellenségesek az idegenekkel, ami nyilvánvalóan nem kedvez a külföldiek befektetői hajlandóságának. Jó pontot adtak a kutatók a buddhistáknak, mivel ők a legtoleránsabb vallás követői, és ez gazdasági szempontból is előnyös. A tudósok minden vallás szent könyvében találtak olyan passzusokat, amelyek arra utalnak, nem feltétlenül bűn a pénzgyarapítás. HVG/MK