Napi sajtószemle

A Népszavában (7. o.) Veér András A Máért a tegnapért címmel írja: „Nem jó ma határon inneni és túli magyarnak lenni. Történelmi bűne Patrubánynak, Kasza Józsefnek, Bugár Bélának, Markó Bélának, Orbán Viktornak, az MDF-nek, a katolikus és református egyháznak a népszavazás. Nem az erdélyi magyaroknak, nem a Felvidéknek vagy a Délvidék magyarjainak a bűne, hanem az említett személyeknek. Azoknak, akik emellett a népszavazás mellett akarták megsütni politikai püspökfalatjukat. Annak a püspöki karnak, aki az igenek mellett agitált, majd eredménytelensége után, mire a kakas szólt, megtagadta az egész népszavazást. Igaz, ezt tette vele együtt Orbán Viktor, Kasza László és a többiek is.” Veér érthetőnek tartja, hogy a Fidesz üdvözölte a kis-MÁÉRT-et és üdvözölte a zárónyilatkozatot, „ám nem veszik észre a határon túli politikusok, hogy játékszernek tekinti őket a Fidesz vezetősége, és oktalan ágálásaikat belpolitikai céljaik szempontjából használják fel? És mivel a stílus maga az ember, talán nem is érdemes a kis-MÁÉRT, Kasza, Duray, Kovács és a többiek jelzőivel foglakozni. Ne gyűlölettel teli képviselőiket, hanem a tisztességes magyar kisebbséget tartsuk szemünk előtt” – írja Veér András. Népszava/MK
A Népszabadságban (14. o.) Frenkl Róbert Ünnep – rontás címmel elemzi a katolikus egyház és a kormányzat viszonyát, kiemelve, hogy Gyurcsány Ferenc vatikáni látogatása eleve politikai esemény volt, és érthető, hogy e körül a maguk nyersességében törtek ki az indulatok. A Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője úgy véli: „…Szükséges az egyházi személyiségek megnyilatkozása közéleti kérdésekben. Kevésbé helyes – kivéve, ha valóban hivatalosan kiadott testületi álláspontról van szó – általánosítva egyházi véleményről szólni. Érthető, de meghaladott az a gyakran hangoztatott nézet, hogy az egyház politizál, de nem pártpolitizál. Közéleti, szociáletikai, bioetikai kérdésekben ez olykor még igaz lehet, de a politika ma egyértelműen pártpolitika. Adott esetben vállalni kell. Annyiban egyet kell érteni a miniszterelnökkel, hogy aki a politikai területére téved, annak számolnia kell azzal, hogy politikai szereplőként viszonyulnak hozzá. A hatalmi harcban résztvevő egyház nem igényelheti azt a védettséget, tiszteletet, amely a spirituális tevékenységéért megilleti.” A cikkíró visszatér arra a keresztény értelmiségiek által december 21-én kiadott nyílt levélre, amely „az adott politikai kontextusban feltehetőleg a miniszterelnököt támogatandó, jelezve, hogy ilyen, egyházi körökből származó vélekedés is létezik” – írja Frenkl Róbert, kifogásolva a levél időzítését és egyoldalú hangvételét. Feltételezi, hogy bár öten jegyezték a levelet, feltehetőleg Majsay Tamás református lelkész fogalmazta azt, és figyelmeztet: „Minden kornak megvan a kifejezésmódja, ma a próféták korában vagy a reformáció idején használt stílus bántónak, gyűlölködően személyeskedőnek látszik, kontraporduktív a szerző, vélhetően, tiszta szándéka ellenére is. Miután nem egyedül írta alá művét, nem lehet szó személyes tévedésről. Kár, hogy az aláírók nem érzékelték ezt a csapdát. A pluralista társadalomban mindenkinek van lehetősége álláspontja kifejtésére… A nyílt levél-forma is a levélírók által bírált nyájszellem veszélyével fenyeget.” Frenkl Róbert a legnagyobb veszélyt abban látja, hogy az egyházakban is végbemegy a társadalmat végzetesen megosztó polarizáció, azaz a politika bedarálja az egyházakat is. „Pedig éppen csak az Úristennek, és nem a politikai pártoknak elkötelezett egyházak jelenthetnék a társadalomban azt az integratív erőt, amely a stabilitás irányában hatna, hitbeli és morális üzenetével enyhítve a megosztottságot. Az egyházak rendelkeznek ezzel a képességgel. Bűn, ha nem élnek vele, bűn, ha politikai meggyőződésük dominál – akármelyik oldalon, küldetésük helyett.”

A Blikk (24.o.) Sosem létezett Dávid király? címmel idéz egy Ószövetséggel foglalkozó történészt, Wolfgang Zwickelt, aki azt állítja, hogy kollégáival együtt évek óta kutatják a történelmi emlékeket, de semmilyen bizonyítékot nem találtak arra, hogy Dávid király valós történelmi személy lett volna, sőt, ő még azt is kétségbe vonja, hogy a Dávid és Góliát közti harc egyáltalán megtörtént volna. Israel Finkestein, a tel-avivi régészeti intézet igazgatója így reagált: „Dávid a zsidó történelem egyik szimbólumává vált figurája, akinek segítségével felgyorsult az állam kialakulása. Innentől kezdve mindegy, hogy valóban élő személyről alkották-e, vagy sem.

Magyar Kurír