Napi sajtószemle

A Népszabadságban (12. o.) Buda Péter Keresztes hadjárat Magyarországon címmel tér vissza Gyurcsány Ferenc vatikáni látogatására, kiemelve, hogy annak során elhangzott: „a hazai katolikus egyház politikai törekvéseit kritizáló szavai egy már jó ideje zajló folyamat érthető következményei. Bizonyos egyházak egyre kevésbé riadnak vissza attól, hogy érdekeiket közvetlen pártpolitikai kezdeményezésekkel való azonosulás útján érvényesítsék. Orbán Viktor volt miniszterelnök szerint az egykori jobboldali kormány és a történelmi egyházak között szövetség áll fönn. Ennek az szövetségnek a bizonyítékait világosan láthattuk mind a két oldalon. Az Orbán-Torgyán-kormány egyfelől a Horthy-korszak jegyeit tudatosan vállaló gesztuspolitizálás – Szent Korona, millenniumi zászló-megáldások –, másfelől a nagyon is konkrét egyházi külön megállapodás útján látott hozzá az egyházak privilegizált anyagi és társadalmi helyzetének felépítéséhez, egy klerikális, pszeudofeudális politikai szocializációs stratégia elindításához.” A szerző szerint „erkölcsi és spirituális felszínességről tanúskodik az, amikor egyházi vezetők a hazai politikai élet jobb- és baloldalát a Jó és Gonosz küzdelmeként értelmezik nyilatkozataikban, szentbeszédeikben, istentiszteleteikben.” Buda kitér arra is, hogy a népszavazás előre látható kudarca után „ugyan Veres András, nem túl etikus módon, a politikusokra próbálta hárítani az egész kezdeményezés felelősségét, de tény, hogy az egyház mintegy transzcendens módon legitimálta néhány politikus ámokfutását. A szakmai érvek nélküli kampányolás arról árulkodott, hogy az egyházakat vezérlő valódi szempont nem a gondok kezelése, hanem a politikai szövetségesüknek számító jobboldal, és rajtuk keresztül saját hatalmi pozícióik kritikátlan erősítése. Egy ütközet volt ez abban a háborúban, mely Veres András püspök szerint az egyház és a kormány között dúl. Szabó István református püspök szerint egyenesen kormányzati apartheid folyik az egyházak ellen Magyarországon. Seregély István egri érsek az európai parlamenti választások előtt pedig úgy nyilatkozott, hogy a Jézus által megjövendöltek része az az üldözés(!) is, ami ma folyik az országban az egyház ellen. E már-már tragikomikus, paranoiás, háborús hangulatot sejtető megnyilatkozásokat el lehetne intézni egy fejcsóválással, ha nem szólnának sokkal többről, mint némelyek üldözési mániájáról, vagy exhibicionista vircsaftjáról… Ez a magatartás nem a vallásos embereket, a vallásosság világát jellemzi általában, hanem a vallási politikai fundamentalizmust, ami itthon is megosztja az egyházakat és azok felső vezetését.” A cikkíró nem lát abban semmi különöset és semmi botrányosat, hogy a magyar miniszterelnök kritikai megjegyzésekkel illette a Magyar Katolikus Egyház politikai tevékenységét a Vatikánban. Nyilvánvalónak tartja azt is, hogy a miniszterelnök „nem az egyházak azon jogát vonta kétségbe, hogy véleményt formáljanak politikai kérdésekben, erről szó sincs, csupán hangot adott azon meggyőződésének, hogy a közvetlen pártpolitikai kezdeményezésekkel való egyházi azonosulás, illetve az egyházak politikai intoleranciája kételyeket vet fel, aggodalmat okoz, nem szerencsés. Na pláne, ha ezek az egyházak közpénzeket vesznek igénybe, illetve követelnek működésük finanszírozáshoz. Ezt a magyar társadalom és az európai társadalmak döntő többsége – vallásos és nem vallásos része egyaránt – így gondolja. A miniszterelnök ennek a többségi véleménynek adott hangot. Az persze valóban szomorú, hogy erre egy politikusnak kell felhívnia egyházi személyek figyelmét.”

A Magyar Hírlapban (19. o.) Fejtő Ferenc Kereszténység és politika címmel elégedettségét fejezi ki Gyurcsány Ferenc római látogatása és a pápával való beszélgetése okán. A cikkíró biztosra veszi, hogy II. János Pál pápa megértéssel és jó szívvel fogadta a magyar miniszterelnök őszinte szavait, „megértette a magyar államférfi tiltakozását a hazai egyház egyoldalú politikai viselkedése ellen.” A cikkíró a téma kapcsán ismerteti a szerinte európai hírű, magyar születésű teológus, Galnóczy Sándor Vigiliában megjelent, Az Európai Unió válsága és hivatása teológiai szemszögből című tanulmányát, amelyben megfogalmazza kritikáját amiatt, hogy a júniusi európai parlamenti választáson olyan kevesen vettek részt, és megbotránkoztatja a magyar egyháznak a decemberi népszavazás alkalmából tanúsított, szerinte egyoldalú politikai viselkedése is. „Galnóczy túlzásnak tartja, amit Magyarországon, de egyebütt is, a keresztény Európáról hirdetnek, hiszen az európai kultúrát nem a kizárólagosság, hanem a sokszínűség, a sokszerűség, az ellentmondások párbeszédes és udvarias összeegyeztetése jellemzi… Galnóczy helyteleníti azt a kampányt, amelyet az úgynevezett keresztény Európáért a főként Európa-ellenes jobboldali pártok vezetnek, amelyek a szélsőséges nacionalizmust a keresztény kizárólagossággal társítják.” Fejtő teljesen egyetért a szerzővel abban, hogy ha „nem is lehet alábecsülni a kereszténység mélységes hatását az egész európai civilizációra, azt se szabad feledni, amiket a felvilágosodás szellemének, Montesquieu-nek, Voltaire-nek, Kantnak, Locke-nak, liberális és szociális Európát hirdető tanítványaiknak köszönhet ez a civilizáció.”

A Magyar Nemzetben (7. o.) Csontos János Stancsics címmel egy Táncsics-díjjal kitüntetett indexes újságírót idéz, aki karácsony előtt azt írta az internetes honlapon: „A Vatikán Európa beteg embere. Nincs oka a magyar miniszterelnöknek alázatra, legfeljebb arra, hogy csöndesen adja elő a mondandóját, ha beteg emberhez beszél.” Csontos rámutat, hogy az indexes újságíró „látszólag a Vatikánról beszél, amikor betegemberezik, de korábban már nem hagyott kétséget afelől, hogy ’Európa utolsó abszolút uralkodóját’ azonosítja vele. Az a láttató kép tehát, amikor a csöndes szavú Gyurcsány a beteg emberhez beszél (tagoltan, mintha a soha be nem következő gázáremelés dogmáját magyarázná neki), első közelítésben is orbitális faragatlanság volna a mentálisan izgatott tollforgató részéről. Annak tudatában azonban, hogy II. János Pál, ez az önkényúr valóban beteg ember, aki még a testet-lelket felőrlő Parkinson-kórral is nap mint nap küzdve viseli hivatalát (megbocsátóan kezelve teológiailag alulművelt, a hatalom uborkafájára felkapaszkodott, arrogáns miniszterelnököket is, akik audienciát kérnek, aztán tárgyalni akarnak), az Index sztárpublicistája erkölcsi kadávernek minősíthető.” A cikkíró idézi a „fékezhetetlen agyvelejű” indexes újságíró cikkének másik részét is amelyben minősíthetetlen hangon ír a szentatyáról. Csontos felhív arra: „Kedves keresztény testvéreim! Egyezzünk meg a liberális minimumban! S hagyjuk békén egymás ünnepeit is: ki-ki ülje meg a karácsonyt, vagy május 1-jét. De mit tartsunk oda, ha már mindkét orcánk sajog?”

Magyar Kurír