Napi sajtószemle

A Népszabadság (augusztus 2., Bombák… 3.o.) részletesen beszámol arról, hogy összehangolt robbantásos merényletek sorozatát követték el augusztus 1-jén este keresztény templomok ellen az iraki fővárosban és Moszulban: Bagdadban négy, Moszulban két keresztény templomot rázott meg robbanás. Az első hivatalos közlések hét halálos áldozatot és hatvan sebesültet említettek, ám a Reuters szemtanúk közlésére hivatkozva azt jelentette: csupán az egyik bagdadi robbanásnak tizenkét halálos áldozata volt. Az első pokolgép az iraki főváros főként keresztények lakta Karrada negyedének örmény templománál robbant fel. A második merénylet 15 perccel később egy asszír templomnál ugyanabban a negyedben történt, egy harmadik robbantás egy káld kolostort rázott meg. Moszulban szintén gépkocsiba rejtett pokolgép robbant fel egy másik templomnál, egy harmadik ellen gránáttámadást követtek el. Egy ember meghalt, tizenegy megsebesült. A lap megjegyzi: Irakban 800 ezer keresztény él, többségük Bagdadban. Iraki felkelők először intéztek támadásokat keresztény templomok ellen a megszállás 15 hónapja alatt.

A Népszava Szép Szó című mellékletében (július 31., Az érzelmek harcosa 5.o.) Emir Kusturica, bosnyák származású filmrendező nyilatkozik, aki manapság egyre többet olvassa a Bibliát. „Hite szerint a Könyvek Könyvét az élet eredetéről, minden bűnbeesés és megváltás kezdetéről. Mindezt abban a világban teszi, amikor még mindig embereket ölnek meg a vallás nevében” – írja Szentgyörgyi Rita interjúkészítő. Kusturica ezen a ponton megkülönbözteti a jó és a rossz értelemben vett vallásosságot: „Ha az emberek jó értelemben véve lennének vallásosak, megúszhattuk volna ezrek, sok ezrek halálát. Az én hitem az idealizmus fogalmához áll közelebb. De mit tehetünk, ha manapság az emberek, noha szükségét érzik a hitnek, mégsem tudják elkötelezni magukat a hit oltárán. A másként gondolkodókat rögvest idealistáknak minősítik. Én is közéjük tartozom. Lehet hadakozni a vallások ellen, de ez a magatartás éppúgy egy vallási álláspontra vezet, a materializmus hitére, amit manapság a pénz és haszonközpontúság vezérel. A ma ateistái tárgynak tekintik az embereket, nem valami magasabb rendű értékek letéteményesének. Ami engem illet, nem vagyok a szó hagyományos értelmében vallásos ember. Keresem Istent, és ez a keresés sok nehézséggel és küzdelemmel jár. De legalább elindultam egy úton, amelyik nem a megosztottságot, az elkülönülést hirdeti, hanem az összetartozást. Egy hajóban evezünk mi mindannyian, akiket kortársak címszó alatt jegyez a történelem. A szent dolgokat profanizáljuk, a profán dolgokat szentesítjük. Hittel vagy hitetlenül, valahol mindannyian boldogságkeresők, szeretetkoldusok vagyunk ezen a földön. Isten az emberiség legszebb és legfontosabb ’találmánya’, ami közelebb visz minket az univerzális szeretet megértéséhez.”

Hazai hírek

A Magyar Demokratában (július 29., 17-19.o.) Sándor Csilla A jövő egyháza címmel azt fejtegeti: „ahogy az emberiség többsége, úgy a magyar emberek mind nagyobb számban érzik azt a lelkekben tátongó űrt, amelyet a modern kor, a felfokozott életritmus, az élet hajszolása okoz. Az elszemélytelendő, kiüresedő emberi kapcsolatok hálójába gabalyodó ember egyre gyakrabban keresi az utat Istenhez. Mel Gibson A passió című filmjének nézőcsúcsa igazolta a világban meglévő hitéhséget. Ám, amíg a mozik zsúfolt házak előtt vetítik a Jézus szenvedését bemutató alkotást, addig a templomok padsorai egyre üresebbek. Mi az oka ennek? Milyen lesz a keresztények és a katolikus egyház a XXI. században? A választ ne csak a klérustól várjuk, mivel az egyház a papság és a hívek közössége. Az útkeresés kettejük közös feladata.” A cikkíró hangsúlyozza: a szocialista-liberális kormány, ez a „pénzközpontú politikai hatalom” hallgatást vár a történelmi egyházaktól, de Sándor Csilla határozott véleménye, hogy a keresztény egyházak nem hallgathatnak akkor, amikor az élet szentsége elleni intézkedések születnek, amikor dúl a vita az abortuszról, az eutanáziáról, amikor egyre határozottabb lépések történnek a drogfogyasztás liberalizációjára, és amikor számos új kihívással találja magát szembe a társadalom, „a globalizmus értékrombolásával, és az új köntösben jelentkező régi törekvéssel, a liberalizmus énközpontú, önmegvalósító, másságkultuszt hirdető szólamaival.”

A Magyar Nemzetben (24-25.o.) Guóth Emil Polgár és alattvaló címmel ír arról, hogy evidenciának tűnik: „az egyházi iskolák világnézeti iskolák. Ezeknek az intézményeknek az oktatói nem tudnak, de nem is akarnak semleges világnézetben élni és tanítani. A világnézetileg semleges iskola vezérelve a szolgáltatás. Ma nagyon sokan ebből eredeztetik a modern oktatás létjogosultságát. Figyelni az adott kor elvárásait, fürkészni a társadalmi közeg óhajait, értelmezni a gazdasági folyamatok kihívásait, és ezen koordinátarendszerben alakítani ki az életben maradás stratégiáit. Figyelni, változni, átalakulni, alkalmazkodni – de meddig és milyen áron?” A szerző a Deák téri Evangélikus Gimnázium történelemtanára. Napjaink főbb folyamatait elemezve rámutat: „Az iraki példa jól mutatja, hogy ma már erőpozícióból bármikor félretolhatják a konszenzusos politikai megegyezés kényszerét, amelyet az ENSZ eddig viszonylag jól kezelt. A világban a nemzetállamokat tömörítő, ezért bizonyos kontroll alatt álló ENSZ helyett a globalizált piachoz és gazdasághoz kötődő intézmények befolyása érvényesül, úgy mint a WTO, az IMF és a Világbank. Szervezeteikben nem léteznek demokratikus elvek, helyettük a pénzügyi erőpozíció dönt. Ahol pedig az egy dollár, egy szavazat érvényesül, ott a dollár hiányának következménye a jogtalanság állapota. Ebben a demokratikus pluralizmus alapelveivel ellentétes világban értékelődnek át fogalmaink, és nekünk, tanároknak és diákjainknak egyre nehezebbé teszik a tájékozódást és szellemi, lelki függetlenségünk megőrzését, létünk legfőbb biztosítékát. A történelemtanár tehát nincs könnyű helyzetben, ha komolyan veszi hivatását, és keresztyén nemzeti értékeken alapuló tudást kíván közvetíteni, azaz a tradicionális értékeken nyugvó polgári konzervativizmust képviseli. Tudnunk kell, az evangélikus értékekre alapozott gondolkodás nem szűkíti, nem korlátok közé szorítja a vizsgálódás és megismerés lehetőségeit, éppen ellenkezőleg: tágítja azt, és reménységünk szerint közelebb viszi az emberiséget a Megváltóhoz, noha nem egyedül és kizárólagos módon.” A cikkíró egyúttal figyelmeztet: „Nincs kétféle erkölcs, keresztyén erkölcs és hit nélküli, az adott korszellemhez igazított, ’tisztességes erkölcs’. Egyféle van: az élő hitből fakadó, és szeretet által érvényre jutó krisztusi erkölcs. Solus Christus! Csak erre az alapra építve alakulhat ki az önálló értékalkotásra képes autonóm személyiség, aki tud tájékozódni ebben a világban, és hűséges, áldozatvállalásra is kész tagja lehet egyházának, társadalmának.” Guóth Emil az egyházi iskolák fontos feladatának tartja az egyház- és nemzethűséget egyaránt. A történelemtanár szerző cikkének végén Szent Pál rómaiakhoz írt leveléből idéz: „Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata” (12,2).

Magyar Kurír