Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszabadságban (8.o.) Inotai Edit Csókolózó párok várják a pápát főcímmel és XVI. Benedeket aggasztja a spanyol társadalom világiasodása alcímmel harangozza be a Szentatya hétvégi spanyolországi apostoli útját, kiemelve: „A katolikus hívek mellett tüntetők is várják majd XVI. Benedek pápát.” A tudósító kiemeli, hogy amikor holnap a pápa kijön Antonio Gaudí százéves, ám még mindig befejezetlen, Sagrada Família nevű katedrálisából, „csókolózó homoszexuálisok és leszbikusok fogadják majd – legalábbis ezt szervezik a meleg közösségek a Facebook internetes portálon. Sem táblák, sem plakátok, sem bekiabálások, csupán csókok megengedettek – nyilatkozta az EFE spanyol hírügynökségnek a mozgalom egyik szervezője.” Inotai Edit azt is megemlíti, hogy Zapatero spanyol kormányfő nem vesz részt a barcelonai misén, de a repülőtéren találkozik a pápával. A cikkíró szerint „Lesz miről beszélniük: a szocialista kormány olyan lépései, mint az abortusz liberalizálása, a válás egyszerűbbé tétele, de különösen az egyneműek házasságának engedélyezése erős rosszallást váltott ki a Vatikánban. A spanyol kormány és a katolikus egyház kapcsolata is mélyponton van. Az ibériai országban évről évre csökken a gyakorló katolikusok száma: bár a társadalom 70 százaléka még mindig katolikusnak vallja magát, rendszeresen mindössze 14 százalékuk jár misére. A Vatikán állítólag amiatt is aggódik, hogy a világias trendek nem állnak meg a spanyol határoknál, hanem hatással lesznek a jelenlegi legfontosabb bázisnak tekinthető latin-amerikai országokra.”

Hazai hírek

A Magyar Nemzetben (Határvidéken… 36.o.) Forrai Tamás Gergely, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium volt igazgatója, a hazai jezsuiták új tartományfőnöke nyilatkozik, aki elmondta: „Hagyományosan jelen vagyunk a közép- és felsőfokú oktatásban, plébániai munkát végzünk, újságokat adunk ki, lelkigyakorlatos házakat vezetünk, és szociális feladatokat is ellátunk. De míg az első négy tevékenységi kör jól kialakult húsz év alatt, ez nem mondható el a szociális munkáról. A következő néhány évben ezért ezt a szolgálatot is szeretnénk erősíteni. Négy éve kísérünk egy pedagógiai programot. A Szeretet Iskolájának nevezett, Szemes Zsuzsa által kidolgozott módszer lényege a felnőtt roma lakosság közoktatásból kiesett, írástudatlan tagjainak alfabetizálása és az első nyolc osztály befejezésének segítése. A feladatot személyes figyelemmel kíséréssel, a lehető legrugalmasabban és nem a szokásos iskolai keretek között végzik a program önkéntes munkatársai. Az a célunk, hogy két éven belül adaptáljuk a miskolci új helyszínen is a programot, hogy utána másnak is átadható legyen. A jezsuita módszer mindig is törekedett olyan hiánypótlásra, amely átadható modelleket formál – hiszen mindig az adaptációs lehetőséggel sokszoroztuk meg erőfeszítéseink eredményeit… A Szeretet Iskolájának – nem feltétlenül tanári végzettségű – önkéntesei személyes kapcsolattartással tanítják meg a rászorulókat az általános iskola kimaradt tananyagára. A modell fontos eleme az iskolai tudnivalók elsajátítása utáni emberi kapcsolatok ápolása, amely megváltoztathatja a környező társadalom hozzáállását is a cigány kisebbséghez. Vagyis a cél: közösségi struktúrába segíteni az eddig kirekesztetten élő embereket: munka, tanulás vagy akár egyházi közösségek terén egyaránt. Az egyháznak pedig – így nekünk is – erőteljesebben kell jelen lennie modellek kialakításában és elterjesztésében.” A jezsuiták tartományfőnöke emlékeztet rá, hogy XVI. Benedek pápa a közelmúltban azt mondta, hogy „a Jézus Társasága tagjaira a határhelyzetekben, az egyház határpontjain van szükség. Olyan feladatokat kell vállalniuk, amelyeket nehézségük, különlegességük miatt más nem vállal el. Magyarországon azonban ma nem az elméleti marxista ateizmus a kérdés, hanem a posztmodern életmód által megteremtett fogyasztói materializmus. Ráadásul ennek is van egy elhanyagolt lelki peremvidéke, amely a miszticizmus iránti igényből nőtt ki egy nem vallásos korban. Ezért terjed az ezotéria, hétköznapi babona és a gyökeret kereső sátánizmus. Itt sürgető és egyben nagyon termékeny is lehet a párbeszéd, hiszen láthatóan megvan az igazság utáni szomjúság. És a mélyben ott észlelhető az emberi értékességtudat hiányának veszélye, a belső elbizonytalanodás széles társadalmi rétegekben. A jezsuita lelkiség lényegi eleme az egyes emberre és a bennünket körülvevő valóságra történő nyitott és optimista rátekintés. Ahol tudunk segíteni abban, hogy egy ember megálljon, elcsendesedjen, igazságot tekintve rátekintsen az életére, meg tudja benne találni a jót, és merjen szembesülni azzal, ami rossz benne, ott elindul egy Szent Ignác-i folyamat, amely elvezethet életünk értelmének megtalálásáig.” P. Forrai szerint a mai válság egyik alapvető oka, hogy úgy látszik, „mintha értelmét vesztette volna a munka, a bizalom és a tisztesség, a tudás, az emberi kapcsolatok, vagy az elköteleződés. Mintha a történelemben egy nagy kultúra újra elvágta volna gyökereit, és ördögszekérként sodorná magával a legkisebb szél is… Ennek ellen kell állni. Mára jelen vagyunk a közép- és felsőoktatásban, mintaadó intézményt alakítottunk ki miskolci gimnáziumunk, a pesti szakkollégiumunk, egyetemi lelkipásztori munkánk által. De ennél sokkal több, valóban különleges hivatás megszólítani a mai kultúrában felnövő értelmiséget. A szellemi élet és a kulturális világ olyan közeg, ahol ma a hiány és valami furcsa túlkínálat egyszerre okozza a zűrzavart. A mi küldetésünket ott látom, hogy a jézusi üzenetet jelenítsük meg világos szavakkal, hiteles kihívásként és egyben nagy belső szabadsággal. Biztos pontokat, befogadó közösségeket várnak tőlünk az emberek.”

Ugyancsak a Magyar Nemzetben (Bartók… 40.o.) Szabó Tibor festőművész nyilatkozik, aki több híres személyiség aláírását tudja utánozni úgy, hogy szinte lehetetlen felismerni, melyik az eredeti, illetve a reprodukált aláírás. Arra a kérdésre, hogy kinek a kézjegyét tartja a legjobbnak, a művész néhai II. János Pál nevét említette. Felidézte: „Amikor a pápa itt járt, mielőtt ellátogatott Máriapócsra, a kápolnában pihent le, ötven méterre a műhelyemtől. Én meg mentem vissza dolgozni. Állítom, mintha megszűnt volna a gravitáció. Ilyet még nem éreztem. Istenem, hogy lehet ez? – tettem fel a kérdést. Olyan volt, mint mikor egy jó zeneművet hallgat az ember, és a világ magához öleli. Azt mondtam magamban: ez az ember olyan tiszta, mint a kristály. Makulátlan. És ebben az állapotban úgy írtam le a kézjegyét, ahogy láttam valahol, emlékezetből. Úgy jött ki belőlem, hogy még helyes is volt. Ezek után fogalmaztam meg a kérdést, hogy van-e a pápáéhoz hasonlatos írás. Először azt mondtam: nincs. Aztán rájöttem, hogy mégis… egy van. Megdöbbentő, de a három elemit végzett édesanyámé.”

Magyar Kurír