Napi sajtószemle

A Magyar Nemzetben („Útjelzők” 5.o.) a 80 esztendős Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Széchenyi-díjas jogtudós, az MTA rendes tagja nyilatkozik, aki felidézte 2000-ben történt államfő-választásának körülményeit: „Valójában Orbán Viktor miniszterelnök és pártelnök körülbelül kétórás, mondhatom, karizmatikus beszéde győzött meg. Az egyik érvét hadd mondom el: ’Itt van a millennium’ – említette. – Nagyon sok helyre el kell majd mennünk külföldre, különböző fórumokra, elnökökhöz. Valószínűleg elzarándokolunk majd Rómába is, mert ezer éve, hogy felvettük a kereszténységet… Olyan elnökkel kell elmennünk, akinek európai keresztény kultúrája és szemlélete van, és aki erről ismert. S akit vélhetőleg szívesen fognak fogadni.’ És ez a zarándoklat meg is valósult. II. János Pál nagy szeretettel fogadott minket.” Kérdésre válaszolva a volt államfő elmondta, hogy a következő szavak, fogalmak „útjelzői” között próbálta leélni az életét: „Isten, gondviselés, emberi méltóság, erkölcs, szabadság, szeretet, szolidaritás. Olyan szavak, amelyeknek komoly értékbeli jelentésük van. És valószínű, hogy ezek mind ’útjelzők’ voltak a számomra, és energiaforrások is egyben.”

Ugyancsak a Magyar Nemzet (Lelki… 40.o.) bemutatja Bodnár Mátét, aki a Szabolcs-Szatmár-Szabolcs megyei – az ország egyik leghátrányosabb kistérségében található – Besenyőd református lelkésze, és elhatározta, hogy a roskadozó kőtemplom rendbetétele után „az itt élők lelki házát is renoválni fogja.” Elmondta: „Most leköt a templomfelújítás és a három falu szolgálata, de később nyitni szeretnék az itt lakó romák felé, missziót szervezni. Segédlelkészként Ramocsaházán tapasztaltam meg, hogyan lehet eredményeket elérni. Ott cigány fiúknak tartottunk bibliaórákat, amelyekre rendszeresen eljártak tíz-tizenketten – igaz, sokan a gitáros éneklésért vagy az alkalmat követő közös focizásért –, de attól még érdeklődve végighallgatták a Jézusról szóló tanításokat, amelyek az ő esetükben is életbevágóak. Nem azt mondom, hogy kis angyalok lettek, de míg eleinte röhécseltek imádkozás közben, egy év múlva már összekulcsolt kézzel mondták a fohászokat.” Bodnár Máté kifejtette: „Én elsősorban lelkész vagyok, és ez meghatározza a látásmódomat. Nem a nagy folyamatokban gondolkodom, hanem azok életében, akik most itt vannak, s itt lesznek még néhány évtizedig. Jézus Krisztus mindenkiért eljött, mindenkiért felajánlotta magát, az ő halálát, ezért nem az a lényeg, hogy mi lesz. Meg kell érteni: azt kell elfogadnunk, ami van, és ebben a helyzetben kell együtt dolgoznunk, felemelkednünk, megélnünk az Istennel való találkozást. Aki nem véletlenül helyezett épp ide.” A riportot készítő Wekerle Szabolcs megjegyzi: „A nyáron házasodott fiatalember el tud ugyan képzelni felemelőbb helyet a pályakezdésre a nem túl vonzó, elöregedő, szegény falunál, ahol, mint mondja, sokan lelki sebekkel élnek, és sokan sínylődnek a bűn terhe alatt – de szebb szolgálatot nemigen. Beszélgetésünk után a települést végigjárva megerősíthetjük: lelkészként kevés alkalmasabb terepet találna, ha kiutat akar mutatni másoknak a reménytelenségből.”

A Magyar Nemzetben (15.o.) Pósa Zoltán Credo: szembenézés a múlttal címmel ismerteti a Credo című evangélikus folyóirat legújabb számát, idézve Fabiny Tibor irodalomtörténészt és teológust: a költők „a világ láthatatlan törvényhozói.” A cikkíró rámutat: az idézet arra utal, hogy a lap vezérfonala a hitvalló irodalom, művészetek, egyház és a Krisztus-követő emberek összetartozására épül. A folyóiratban Kósa László, a Háló – Dokumentumok és tanulmányok a magyarországi evangélikus egyház és az állambiztonság kapcsolatáról 1945-1990 című könyv kapcsán azt fejtegeti, hogy a rendszerváltoztató, Antall József vezette kormánynak és az akkori egyházi vezetőknek nem volt bátorságuk nyilvánosságra hozni az ügynökök listáját, pedig az akkori eufórikus hangulatban komoly lehetőség nyílt volna a megtisztulásra. A Magyar Evangélikus Egyház közgyűlése 2005 májusában a történelmi egyházak közül elsőként kezdte el az önvizsgálatot, ennek eredménye az említett kötet. Kósa László több kérdést is föltesz: „Joga van-e a keresztény embernek sommásan ítélkezni?... joguk van-e például ifjabb generációk képviselőinek azok helyett megbocsátani, akiknek tönkretették az életét? Feledhetjük-e az árulást, arra hivatkozva, hogy mindnyájan esendők vagyunk?” Pósa Zoltán rámutat: „A könnyelmű erkölcsi felmentés az áldozatokat és a tisztességes többséget sérti meg, ahogy az a sokat hangoztatott hamis érvelés is, amely szerint a kollaborációs és a megalkuvás mentette meg az egyházakat a kommunizmusban a teljes megsemmisüléstől. Kósa László higgadt érvelése szerint a túlélés csak a Mindenhatónak, s az élő gyülekezetek megtartó erejének, hitének és áldozatvállalásának köszönhető.”

Magyar Kurír