Napi sajtószemle

A Magyar Nemzet (8.o.) Keresztény templomok lángokban címmel számol be arról, hogy tömeges zavargások törtek ki tegnap az indonéziai Jáva szigetén. (Lásd tegnapi, február 8-ai számunkban a Keresztényellenes zavargások Indonéziában című tudósítást – a szerk.) A dühöngő muzulmán szélsőségesek felgyújtottak két templomot, egy harmadikat pedig kifosztottak, miközben összecsaptak a rohamrendőrökkel. A zavargás azután tört ki, hogy a helyi bíróság ötéves börtönbüntetésre ítélte azt az 58 éves férfit, aki iszlámellenes röpiratokat terjesztett. A szélsőséges muzulmánok halálbüntetést követeltek. A rendőrség szóvivője közölte: a rendőröknek végül sikerült helyreállítania a rendet és a nyugalmat. A polgári napilap közli azt is, hogy a 2000-es népszámlálás szerint a 245 milliós Indonézia népességének kilenc százaléka keresztény. Indonéziában él a világon a legtöbb muzulmán vallású ember.

Ugyancsak a Magyar Nemzetben (14.o.) P. Szabó Ernő Közös hazánk, az Örök Város címmel méltatja Sárközy Péter irodalomtörténész, a római La Sapienza Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom tanszéke professzorának most megjelent, Róma – mindannyiunk közös hazája című könyvét. A cikkíró kiemeli: a kötet címe arra a latin sírfeliratra utal, amely Stefano Rotondóban, a magyarok templomában olvasható Lászai János gyulafehérvári főesperes, a híres reneszánsz kápolna építtetője, élete utolsó éveiben pedig római gyóntató síremlékén. Lászai hetvenévesen utazott el Rómába, „talán hogy éppen ott, a kereszténység legszentebb városában fejezze be az életét.” P. Szabó arra is emlékeztet, hogy Fraknói Vilmos püspök tette lehetővé, hogy az 1920-as évek végén létrejöhessen a Római Magyar Akadémia, amely a harmincas években a római iskolás művészek számára is otthont adott.

A Népszabadságban (18.o.) Bárkay Tamás A nagy mester kis kártyaprése címmel írt riportot arról, hogy az Unique Budapest nevű kultúrturisztikai cég a Liszt Ferenc-emlékév alkalmából a 200 éve született zeneszerző-zongorista pesti nyomaival szembesítő kultúrtúrára invitálja az érdeklődőket. Ebből kiderül: Liszt Ferenc harmadrendbeli ferencesként rendszeresen imádkozott e falak között, aminek emlékét benn tábla őrzi. A Belvárosi-templomban pedig több koncertet is adott, és közben a plébánián lakott, ami költségkímélő megoldásnak látszott.

A Magyar Demokratában (Adjatok egy Istent! 24–27.o.) Lux Elvira szexuálpszichológus nyilatkozik, középiskolába az egri Agolkisasszonyokhoz járt. Elmondta: „... a család válságának legfőbb oka: a teljesen szétesett morális lét, amiben élünk. Mindig kinyitja a nem létező bicskát a zsebemben, hogyan lehet ilyen felelőtlenül létezni. Én egy kicsi bányatelepen nőttem fel, ahol óriási volt a szegénység, de pontosan tudom, hogy például nem loptak az emberek… Nem volt megélhetési bűnözés. De többet mondok. Hatéves koromban egyszer rászóltam egy káromkodó kocsisra, hogy ne verje a lovát. Volt akkoriban egy plakát, egy keresztre feszített Jézus-képpel, amire rá volt írva: ’Miért bántod, ne káromkodj!’ Minket még erre neveltek. Amikor rákiabáltam, a kocsis el is hallgatott. El lehet képzelni, egy mai kocsis mit csinálna? Még jól is vágna rajtam az ostorával, mert ilyen elképesztő moralitás uralkodik. És most nem a vallásról beszélek, hanem azokról az alapvető emberi erkölcsi kérdésekről, amelyeket Mózes már tízezer évvel ezelőtt kitűnően megfogalmazott a Tízparancsolatban… a tízből csak három a pozitív felszólítás, a többi mind tiltás. Miért? Mert az ösztönös csínytevésre, az ösztöneink feszültséglevezető cselekvésére nem kell minket biztatni, az bennünk van. Hiába szeretné azonban valaki elvágni az anyósa torkát, ezek a törvények megtanítják arra, hogy ne tegye, mert egyszerűen nem szabad.” Lux Elvira figyelmeztet: „Erkölcs nélkül csak vademberként lehet élni, de nem társadalomban. Viszont ma mindenki a saját gusztusa után megy. Egy társadalomban pedig nem lehet ennyi külön gesztus, kell egy egyezményes rend, ami vezényel. Leginkább Isten. Mióta csak emberi közösségek, hordák léteznek, mindig volt istenigény… A második világháború után a fiatalok itt maradtak Isten és eszmeiség nélkül, és jött a materializmus. De már abban is megjelent a gitár, mert kellett valami lelki többlet, amit akkor a zene helyettesített. A történelemben ekkor tűnt fel elsőként önálló társadalmi rétegként az ifjúság – vagyis a se nem gyerek, se nem felnőtt –, és rögtön egy új rendet alkotott magának. Olyat, amiben nincsenek szabályok. Csak egy, hogy ordítsál: Isten helyett, a templom helyett, a szent vagy Uram helyett üvöltsd el a nem tudom kinek a dalát, és ez a tömegben feloldódva, majd valamilyen kárpótlást, lelki kielégülésfélét nyújt. Ezek között a modern, krómozott, gépi, géppisztolyos, csimbummos filmek közt is egyre több ordítja a képünket, hogy adjatok nekünk valami Istent! Nekünk pedig ki kellene találni, mit adjunk nekik, és nem volna gond, ha az nem valami pusztító dolog lenne.” A szexuálpszichológus állítja: „Ötven év óta valami nem jó történik. Minket például már az iskolában arra neveltek, hogy tedd meg a kötelességedet, de az már nem a te dolgod, hányast kapsz. A tanár dönt, te csak tanuld meg tisztességgel a leckét. Nálunk soha senki nem kapott sem biciklit, sem autót, ha szíves volt leérettségizni. Ma már nincs így: csak a jutalomért, a jobb állásért, több fizetésért, kitüntetésért dolgoznak az emberek, kötelességtudat és tolerancia nélkül. Így nem lehet csodálkozni a családi kapcsolatok szétesésén sem. Pedig a család a társadalom legalapvetőbb sejtje. És ezt nem én találtam ki, még csak nem is Marx vagy Engels, hanem maga Jézus Krisztus.”

Magyar Kurír

(bd)