Napi sajtószemle

A Magyar Hírlap (Pénz kell az egyházi iskolákba 2.o.) idézi Harrach Pétert, a KDNP parlamenti frakcióvezetőjét, aki a Duna TV Hattól nyolcig című műsorában azt mondta: az állam és az egyházak is részt vállalnak majd az egyházi fenntartású létesítmények dolgozóinak keresetkiegészítésében, aminek az a célja, hogy ne járjanak rosszabbul az egykulcsos szja bevezetése kapcsán. „Pénz kell az egyházi iskolákba, szociális otthonokba, hogy az ott dolgozó, viszonylag alacsony bérű dolgozók megkapják ezt a kiegészítést. Ebben az állam és az egyház is részt vesz, ilyen megegyezés született” – közölte Harrach Péter. Az első Orbán-kormány családügyi minisztere arról is szólt, hogy a család kapcsán két szempontnak is meg kell jelennie az új alkotmányban. Az egyik az életvédelem, a másik a család intézményének védelme.

A Népszabadság (2. o.) Ha az élet a fogantatással kezdődik, nincs többé abortusz címmel idézi Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, a KDNP elnökét, aki a közelmúltban azt mondta: „Garanciákat kaptunk a Fidesztől arra, hogy a magzati élet védelmének elve is szerepelni fog az új alkotmányban.” A lap hozzáteszi: „Vagyis a párt álláspontja szerint az alaptörvény  mondaná ki, hogy a magzat emberi élet, és a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” Semjén úgy véli, ez egy elvi deklaráció, míg „konkrét törvénymódosításnak nyilvánvalóan akkor lesz realitása, ha a társadalom többségének véleménye is változik ebben a kérdésben.” A Népszabadság szerint  „a KDNP elnöke nyilván az abortusz szabályozására utalt, miközben Orbán Viktor miniszterelnök „már korábban világossá tette: szigorításról szó sem lehet, mert az széles rétegek ellenérzését váltaná ki.” Az orgánum kiemeli: „Ha a magzati életet alkotmányos védelem illeti meg, akkor ez a jog nem különbözhet bármely más ember élethez és méltósághoz való jogától – figyelmeztetett az Alkotmánybíróság éppen húsz éve. Aki tehát azt állítja, hogy az élet a fogantatással kezdődik, nemet mond az abortuszra is.”

A Magyar Hírlapban (14.o.) Péterfi-Nagy László „Magyarország sajtóapostola” volt címmel emlékszik Bangha Béla (1880-1940) jezsuita szerzetesre, kiemelve: „A kommunizmus idején elhallgatott és ’klerikális reakciósnak’ bélyegzett, a magyar keresztény-katolikus sajtót szinte egy személyben kialakító és összefogó Bangha Béla korszakos jelentőségének felismerése mindmáig sajnálatosan várat magára a mai magyar közvéleményben. Pedig nem véletlenül nevezték őt a saját korában ’Magyarország sajtóapostolának’, és még Szekfű Gyula is elismeréssel állapította meg róla, ’a Trianon utáni keresztény Budapest gondolkodásának legenergikusabb kialakítója volt’.” A cikkíró kifejti: bár az ellene felhozott vádak egyik legsúlyosabbja az antiszemitizmus volt, Bangha Béla a fajelméletet és a nemzetiszocializmust éppolyan károsnak tartotta, mint a kommunizmust. 1937-ben azt írta: „A nemzetiszocializmus világnézeti veszedelmeire mi már akkor felhívtuk a figyelmet, amikor Magyarországon vagy semmit sem tudtak a mozgalomról, vagy csak a szokásos magyar külpolitikai tájékozatlansággal titkon ’drukkoltak’ a nacionalista hullám sikerének. Azóta sem szűntünk meg a nemzetiszocializmus kanyargó útját figyelemmel kísérni s kellő időben és helyen leleplezni.” Bangha Béla a modern társadalmi értékválság ellensúlyozására egyedül a keresztény hitet és értékrendet tartotta alkalmasnak: „Milyen paradicsomország felé közeledhetnénk, ha sajtónk által lassankint diadalra jutna nálunk Krisztus-ország minden ígéretes szépsége, gondolatbősége, békéje és igazsága!... Ha téveszmék, nemzetpusztító kórságok, szabadelvű önzés és kizsákmányolás helyett Krisztus elvei s törvényei uralkodnának a magyar glóbuszon s derítenék fel az aura aetast, a megváltott nemzedék aranykorát!” Péterfi-Nagy László Prohászka Ottokár és Mindszenty József mellett Bangha pátert tartja a keresztényszociális gondolat legjelentősebb hazai egyházi képviselőjének, és idéz főművéből, a Világhódító kereszténység című könyvéből: „A szociális munka mindenekelőtt: az erőteljes szociális érzület általánossá tétele magában az egyházban s annak minden tagjában. Ennek az érzületnek első követelménye az a keresztény társadalmi szolidaritás, amely nemcsak önmagán akar segíteni, hanem embertársain is… A társadalmi igazságosság arra kötelez mindenkit, hogy olyan közállapotokat segítsen teremteni, amelyek közt minden dolgozni akaró ember számára van megfelelő munkaalkalom, minden becsületes munkát tisztességesen meg is fizetnek, az önhibáján kívül bajba jutott embert közös erővel megsegítik, nem az ember a tőkének szolgája, hanem fordítva: a tőke az embernek szolgája s ezért a tőke által való egyoldalú kiuzsorázásnak minden lehetősége megszűnik.”

Magyar Kurír