Napi sajtószemle

Mayer Mihály volt pécsi megyéspüspök az egyházmegye gazdálkodásával kapcsolatban vélelmezett bűncselekmények körüli botrány kirobbanása óta először adott interjút, a Hír TV Célpont című műsorának. A Magyar Nemzet („Bárki megbotolhat” 1.,4.o.) ismerteti a beszélgetés főbb gondolatait. Mayer Mihály azt állítja, nem tudott semmit a pécsi egyházmegyében történt visszaélésekről, és nem vonult volna nyugdíjba januárban, ha nem indul ellene a médiában lejárató kampány. A volt pécsi püspök leszögezte: „Túlságosan következetesen képviseltem a keresztény értékeket, ezért lehetetlenítettek el liberális ideológusok… Ha óriási kihívásoknak, elsősorban médiakihívásoknak van kitéve az ember, akkor nem hadakozhat egyedül, mert úgyis alulmarad. Amikor a médiaháború egy személy ellen irányul, az már médialincselés… A püspök hátán lévő kereszt sokkal nehezebb, mint az, amit a mellén hord. Vajon mennyire becsülik egy püspök személyi jogait, emberi méltóságát akkor, amikor bármivel megrágalmazható a sajtóban?” Arra a kérdésre, nem érzi-e megfutamodásnak januári távozását a püspöki székből, Mayer Mihály azt válaszolta: aki a mai ideológia ellen beszél és tesz, azt a mai ideológiai vezérek lefejezik. „A brüsszeli érsek például csak annyit mondott, hogy az AIDS a rendetlen élet következménye. Ezért tortával arcon dobták. Én magam azonban sokkal világosabban beszéltem a ’gender’, a homoházasságok ellen, sokkal keményebben beszéltem a mai liberális ideológia ellen. Most ezeket nem említik. Ezért olyan érzésem van, mint az ötvenes években vagy a hitleri időkben: ha valakit félre akartak állítani, akkor sohasem a valós okokat mondták, hanem kerestek hozzá gazdasági hátterű negatív dolgokat.” Mayer Mihály cáfolta, hogy püspöki kinevezésekor megosztotta volna a híveket. Állítja: az egyszerű emberek mindig mögé álltak, mert világosan, érthetően beszélt. A tanultabb emberek viszont mindig kifogásolták, hogy nem eléggé liberális. Egyúttal azt is elmondta: bárki megbotolhat, de mindenki igyekszik az Úristen előtt meggyónni és újraindulni a helyes úton. A kérdésre, hogy a pécsi egyházmegye ügyei ártottak-e a katolikus egyház megítélésének, Mayer Mihály azt válaszolta: minden, amivel rágalmazzák az egyházat, egyházi embereket, papokat, elsősorban abban a körben árt, ahol elhangzik, és ahol tovább tupírozzák azt.

A Magyar Hírlapban (A bíboros aranykalitkája 15.o.) Zinner Tibor történész nyilatkozik, akinek Somorjai Ádám bencés szerzetessel jelent meg a közelmúltban közös kötete, Szeizmográf a Szabadság téren címmel. A könyvben olvasható Mindszenty József 118 levele, amelyet az USA mindenkori elnökének, illetve vezető politikusainak írt az alatt a majdnem tizenöt év alatt, amit a budapesti amerikai követségben töltött „félrabságban”, ahogy ő fogalmazott. A történész elmondta: a bíboros hercegprímásnak az új európai békerendszerek ügyéről írt leveleiből „kiérződött aggódása hazájáért és Kelet-Közép-Európa valamennyi elnyomott népéért. Sőt írt a tibeti anomáliákról is. Az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi szakirodalomra támaszkodva úgy vélte – s nem tévedett –, hogy a Szovjetunió által irányított világrendszerben lábbal tiporják ezen jogokat. Egyébként kevesen ismerték olyan jól ez idő tájt az emberi jogok rendszerét, mint Mindszenty bíboros. Mélyen érző, minden ártatlanul meghurcolt emberért szót emelő, tollat ragadó személyiség volt a bíboros, akit a különböző magyarországi diktatúrák börtöneiben eltöltött időszakok komoly tapasztalatokkal vérteztek fel. Szót emelt azokért is, akiket Szibériába hurcoltak mind ’56 előtt, mind után. Nem tudhatta, hogy őket, ha éltek, akkor 1956 előtt már visszaengedték. A követségre eljutott nyugati sajtóban viszont azt olvashatta, hogy 1956 után is sok magyar fiatalt hurcoltak el Szibériába, ezért vissza-visszatérő elem volt ez is a leveleiben. És gyakorta írt a Rákosi országlása idején felrobbantott Regnum Marianum-templom, a kettészakított Berlin ügyéről, és más aktuális politikai kérdésekről is. Amint eljutott hozzá egy-egy hír, azt mindjárt a saját gondolkodásába illesztette, s mindenhez azonnal hozzárendelte Magyarország keserű sorsát is… A Magyarországon meg nem született gyerekek ügye érintette a legérzékenyebben. Mintha a jövőbe látott volna. Harcolt a hazai abortuszok, egy bűnös népességpolitika ellen. Kádárt modern Heródesnek nevezte ezzel összefüggésben. Bármiről is írt, illetve elmélkedett, nem az egyházam és hazám, hanem a hazám és egyházam volt nála a sorrend. Mindent erre vetített ki.” Zinner Tibor szerint a bíboros hercegprímás, szemben az őt ért vádakkal, nem vaskalapos volt, hanem „következetes, aki az emberek jogaiért, a szabadságukért és az emberi méltóságért szállt síkra. Látta a mély szakadékot, amely az ígéretek, a szabadságról és a méltóságról mondott szép szavak és a valóság között tátongott. Az volt a véleménye, hogy nem beszélni, hanem cselekedni kell a szabadságért. Egyébként sokszor úgy érezte, hogy nem hallgatnak intő szavaira. De ez csak a látszat volt. Valójában az 1963-as általános közkegyelem kiharcolásánál a Budapesten tárgyaló amerikai diplomaták épp a Mindszenty bíboros leveleiből merített adatokat használhatták fel.” A történész elmondta azt is, a bíboros hercegprímás 118 levelére mindössze két válasz érkezett: „Kennedy apparátusa mindent elkövetett, hogy az elnök ne válaszoljon a bíborosnak. A másik válasz Nixoné volt. Válasz? Egy elbocsátó üzenet, amelyben közölték vele, hogy vége a követségen töltött éveinek… később azonban Nixon elnök gratulált neki a nyolcvanadik születésnapjára. Majd egy fantasztikus körutazást tett a világban, lángoszlopa lett az emigrációban élő magyarságnak. Amikor súlyosan betegen visszatért Bécsbe, írt egy levelet Nixonnak. Azt nem élhette meg, hogy vágyai teljesüljenek” (Zinner Tibornak és Somorjai Ádámnak 2008 őszén már megjelent egy kötetük Mindszenty Józsefről, Majd’ halálra ítélve címmel, amelyhez CD-t is mellékeltek – a szerk.)     

A Magyar Nemzet (Zsebrajzok… 36.o.) hírt ad arról, hogy kiállítás nyílt Molnár C. Pál rajzaiból, a róla elnevezett Ménesi úti műterem-és múzeumban. Csillag Péter, a művész unokája elmondta: „Az egyházi megbízók azért szerették, mert képei színeikben és megoldásaikban egyszerre voltak középkoriasak és nagyon maiak. Szerintem senki nem festett annyiféle Máriát, mint ő. Nem volt kenetteljes – ahogy a vázlatfüzetében nyugodtan megfért egymás mellett szentkép és akt, ugyanolyan természetességgel nyúlt bibliai témákhoz is. Az egyiptomi menekülést feldolgozó egyik képébe például központi helyre festette a kis Jézust útközben szoptató Szűz Máriát – hiszen enni ilyenkor is kell… Országszerte több mint harminc templomban láthatók művei Szombathelytől Battonyáig, az ő remeke a budapesti belvárosi plébániatemplom főoltára és a Batthyány téri Szent Anna-templom mennyezetfreskója.”

Magyar Kurír