Napi sajtószemle

A Magyar Nemzet (3.o.) Családellenesek a neoliberális dogmák címmel számol be a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családbizottságának tegnapi rendezvényéről, kiemelve, hogy Erdő Péter bíboros prímás, a testület elnöke előadásában azt mondta: a házasságkötéstől való félelem lélektani oka a téves emberkép, az a szabadságfogalom, ami a szabadságot minden kötöttségtől mentesnek fogja fel. Aki azt hiszi, hogy a boldogság a pillanatnyi érzésben van, az nem jut el az igazi boldogságig, mert az ő számára nincs múlt és jövő, nincsenek kapcsolatok, nincs mihez viszonyítani a cselekedeteit, és így nincs értéke, értelme a jelen pillanatnak sem.

Ugyancsak a Magyar Nemzet (Egyházi vezetőkkel tárgyalt… 2.o.) beszámolója szerint tegnap először tárgyalt a most készülő új egyházi törvényről Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházügyi államtitkára. Az MTI értesülései szerint a megbeszélést a felek előremutatónak értékelték, az egyházak támogatóan fogadták az új egyházi törvény koncepcióját. Megállapodtak abban is: a következő tárgyalásokat szakértői szinten folytatják azt követően, hogy a Parlament elfogadta az új alaptörvényt.

A Magyar Nemzet (Krisztus-oratórium… 14.o.) közli, hogy reprezentatív kiadványsorozatot indított a Liszt-évben a Helikon Kiadó és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. Elsőként a 200 éve született zongoraművész és zeneszerző emblematikus darabjával, a Krisztus-oratóriummal kapcsolatos dokumentumokat adták közre, köztük egy kéziratritkaságot, az egyik tétel Liszt által jegyzett négykezes zongoraátiratának fakszimilijét. A Hintergesang an der Krippe címmel szereplő tétel kéziratát Liszt Ferenc egyik legkedvesebb magyar növendékének, Juhász Aladár zongoraművész-zeneszerzőnek ajándékozta.

A Heti Válasz (Új hajléktalanmodell… 5.o.) írása szerint vonzás és kényszer – ez a két fogalom határozza majd meg a hajléktalanellátás új modelljét. Mindössze két hajléktanellátó szolgálattal köt szerződést a főváros, vélhetően Budáért a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Pestért pedig a Menhely Alapítvány lesz a felelős. Szakítanak azzal a húszéves gyakorlattal, hogy a szállókon a legkönnyebben kezelhető, zömével munkát vállaló fedél nélkülieket helyezik el. A jövőben a jelszó „nyitás az utcára”, vagyis a kb. ezer, különösen nehéz helyzetben levő, egészségügyi problémákkal, gyakran inkontinenciával küzdő hajléktalant igyekeznek „bevonzani” a szállásokra. Ők azok, akik képtelenek az önellátásra, és akikkel a társadalom nehezen találja meg a hangot. Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke a lapnak elmondta: az aluljáróprogramot tekintik mintának, amelynek révén sikerült finom kényszerrel és egy vonzó alternatívával az aluljárókban élők 80 százalékát bevinni a menedékhelyre.

Ugyancsak a Heti Válaszban (55–57.o.) Lukácsy György Az ördög nem alszik címmel készített összeállítást abból az alkalomból, hogy a közelmúltban mutatták be nálunk is a hazánkban forgatott, A rítus című amerikai filmet, amely az ördögűzésről szól. A cikkíró szerint „Ami az exorcizmus gyakorlatát illeti, a film hitelesebb, mint gondolnánk. A katolikus egyházban viszont ellentmondásos a démonűzés helyzete.” Az összeállításban több véleményt is olvashatunk. Gabriele Amorth atya, a Vatikán első számú ördögűzője bírálja a Rituale Romanumnak nevezett, az exorcizmust tartalmazó egyházi iratának 1998-as átdolgozását. Azt állítja, hogy az új szövegváltozattal „olyan fegyvert adtak a kezünkbe, ami nincs megtöltve. Kihúztak hatékony imákat, melyek a XII. század óta használatban voltak, s olyan új imákat alkottak, melyek teljesen hatástalanok.” Arról, hogyan lehet megkülönböztetni a gonosz által megszállt embert egy gyógykezelésre szorulótól, a Vatikán ördögűzője kifejtette: „Ha valaki megszállott, a benne lévő ördög általában reagál. Nem tud ellenállni a hatalomnak, amelyet Krisztus adott az ördögűzőnek. Fontos, hogy nem szabad beszélgetni vele. Egyetlen dolgot kell csak tenni: parancsot adni neki Jézus Krisztus nevében.” Gabriele Amorth bízik benne, hogy az 1999-ben általa alapított ördögűzők nemzetközi szövetségét a Vatikán hivatalosan is elismeri, mert mint mondta: „Sokszor beszéltem Ratzingerről a Sátánról és az ördögűzésről. Amikor 2000-ben új szertartáskönyvet dolgozott ki az ördögűzőknek, háromszor is tanácskozott velem. Sajnos az egyházban nem mindenki hisz a Sátán létezésében.” Magyar Balázs pszichiáter, a leányvári Hivatásőrző Ház munkatársa állítja: „Alig van olyan pszichiátriai beteg, aki egy részletes pszichiátriai vizsgálatot megtévesztene. Viselkedésükben, gondolkodásukban kirajzolódik az a terület, ahol a kóros eltérést hordozzák… A megszállott a hit és üdvösség kérdéseiben ’támad’. Míg egy pszichiátriai beteg ’elvan’ a tüneteivel, a megszállott már akkor is provokál, szenvedést okoz másoknak, amikor a démon még nem is aktivizálta magát. A megszállottság árulkodó jele az elementáris félelem, amit az érintett maga körül kelt. Még a felkészült embernek is gyakran inába száll a bátorsága a beszélgetés során.” Nyilatkozik a lapnak Sajgó Szabolcs, Kanadában élő jezsuita szerzetes is, aki elmondta: „A bukott angyalok és ’szolgáik’ intelligenciájával, erejével szemben az embernek nincs esélye. A gonosz lelkek hatalma félelmetes, de – az Isten hatalmához képest – a Jézust valló ember szemében nevetségesen semmi.” Bár P. Sajgó nem tanult ördögűzést, „így sosem gyakoroltam egyházamnak ezt a fontos, Krisztustól kapott feladatát,” elmesél egy esetet: „Egy fiatal férfi a kettős/többszörös én, az egymástól eltérő, rettenetes hangoknak, teste fizikailag lehetetlen eltorzulásainak, kifacsarodásainak, fölfúvódásainak egész tárházát vonultatta föl rémületet keltően. Mindezt egy négyszemközti, békésen induló beszélgetés ötödik percétől, minden bevezető nélkül, egy órán át. A rémes hangokat hallván a dobogókői Manréza lelkigyakorlatos központ fogadóterének végében tartózkodók rémülten imádkozni kezdtek, míg elő nem kerültünk. A filmvásznon a fantázia esetleg nagyobb borzalmat tálal – élethűen, de nem élettel teljesen. A valóságban megélt szörnyűséget nem múlja fölül a megrendezett.” Sajgó Szabolcs szerint az ördögűzős mozik gyerekesek, „legalábbis abban az értelemben, hogy fekete-fehérre egyszerűsítvén a dolgokat, segítenek tájékozódni. Iskolásak, de iskolára szükségünk van. A mindennapi élet bonyolultabb az iskolai szemléltetésnél. Az ilyen filmek veszélyét abban látom, hogy félelmet gerjesztenek. Aki pedig fél, nem tökéletes a szeretetben. Ha egy film csak a gonosz erejét mutatja meg, ami bármennyire hatalmas, mégiscsak véges, és nem mutatja Isten végtelen erejét – vagy legalább nem nyitja meg a nézőt hasonló erővel a jó irányába –, akkor az a film félrevezet. A rítus című film jelzi a gonosz hatalmának végességét, és ott a jelzés a gonosznál erősebb jóra, így tiszteletre méltó kísérlet egy igazán katartikus erejű ördögűző film irányába.”

Magyar Kurír