Napi sajtószemle

A Népszabadságban (8.o.) Miklós Gábor A Tescóra néz az óriás Krisztus címmel foglalkozik azzal, hogy a nyugat-lengyelországi Swiebodzinban a helyi Tesco hipermarkettel szemben áll Európa legnagyobb Krisztus-szobra. Jézus alakja 33 méter magas, ehhez jön a nem kis talapzat és a három méter magas korona. A lap varsói tudósítója szerint a médiát főleg az érdekli, hogy Lengyelország „valóban a katolikus hitbuzgalomnak olyan erős bástyája-e, ahogy ez az óriásemlékmű hirdeti. A szobor hátteréhez tartozik, hogy az elmúlt években politikai mozgalom alakult ki Lengyelországban azzal a céllal, hogy a Megváltót koronázzák az ország királyává.” A tudósító közli azt is, hogy Swiebodzinban május elsején, II. János Pál pápa boldoggá avatásának napján ünnepséget is tartanak a megaszobornál. Miklós Gábor azt is megemlíti, hogy Lengyelországban a népesség 40 százaléka rendszeresen jár misére, s ez egyedülállóan magas szám Európában. Egyúttal emlékeztet rá: a városka egyik plébánosa, Sylwester Zawadzki az ezredfordulón határozta el, hogy emlékművet állít – a helyi önkormányzat ekkor választotta meg Krisztust a húszezer lakosú település patrónusává. A szobor kisebbnek készült, viszont a vártnál több pénz gyűlt össze rá: kanadai lengyelektől is jöttek adományok. Eddig 420 millió forintnak megfelelő zlotyt költöttek rá. A 79 éves lelkipásztor már nem szívesen nyilatkozik az óriási szoborról, szerinte az helyette is beszél. A helyiek többsége örül a nevezetességnek, számítanak némi turistaforgalomra. 

A Népszava Szép Szó című mellékletében (3.o.) Várkonyi Tibor Umberto Eco pokoljárása címmel mutatja be a világhírű olasz író legújabb regényét, A prágai temetőt. A regény kapcsán szenvedélyes vita dúl arról, hogy antiszemita lett-e a liberális világpolgár Eco? Az ellentétes vélemények oka már maga a címadás: abból a legendából indul ki, hogy évszázadonként egyszer a prágai zsidó temetőben egy boszorkány-éjszakán összegyűlik 12 rabbi tanácskozni, miként hódíthatnák meg a világot. A regény főalakja, Simon Simonini régiségkereskedő eszevszetten gyűlöli a zsidókat, azt állítja magáról, hogy társszerzője a cári titkosrendőrség „fabrikálta” Cion bölcseinek jegyzőkönyvének, de gyűlöli a szabadkőműveseket is, mint ahogy az egész világot, jelszava: „Gyűlölök, tehát vagyok.” A regényt ért első kemény bírálat még tavaly októberben, a könyv megjelenését követően jelent meg, mégpedig a Vatikán lapjában, az L’Osservatore Romano-ban, Lucetta Scaraffia teológustól. Szerinte Eco új könyve unalmas, álmosító, nehezen olvasható, „Minden, csak nem klasszikus regény, mert abban a jó a gonosszal viaskodik. A prágai temetőben azonban a cselekmény egyetlen mozgatója a gyűlölet; hogyan ítélheti el valaki az antiszemitizmust, ha maga a zsidófalók oldalára áll. Az olvasót bemocskolja az undorító antiszemitizmus, és ezt még fokozza is, hogy az elbeszélésben pozitív hősnek nyoma sincs. Eco erkölcstelen szemlélődőként beköltözött egy gyalázatos figura lelkébe” – írta a teológus.

A Népszabadság (5.o.) Egy adakozó ember címmel tér vissza arra, hogy a héten Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője bejelentette: Összefogás az államadósság ellen nevet viselő alapot hozott létre a kormány. A lap emlékeztet rá: a kezdeményezés Rédly Elemér győri plébánostól származik, akiben Orbán Viktor évértékelő beszéde után fogalmazódott meg a szándék „a fojtogató adósságállomány” csökkentésére. Az idei Parma Fidei – A Hit Pajzsa-díj kitüntetettje a lapnak elmondta: „Közös a teher, valamennyien cipeljük ebben az országban. A közadakozás mindenekelőtt az összefogást mutatja és erősíti… Én abban bízom, hogy aki adakozik a hazának, az jobb hazafivá válik, az nem csal adót, nem jár külföldre benzint vásárolni, s nem alapít offshore céget.” A plébános atya hozzátette: erkölcsi megújulás nélkül nincs gazdasági újjászületés. Az alap egy lehetőség arra, hogy a különböző világnézetű, gondolkodású emberek lelki kényszereiktől, a hovatartozás érzésétől vezérelve adakozzanak annak a nemzetnek, amelynek a tagjai. Ezzel nem a kormányt, hanem a hazát segítik. Azzal kapcsolatban, hogy ő adta az egymillió forintos alaptőkét, Rédly Elemér elmondta: „A nyugdíjamból élek, a plébánosi fizetésemet a plébániára költöm, a hittudományi főiskolán keresett összegből pedig jótékonykodom… Ötven éve tanítok, PhD-fokozatom van, nagyon jó az óradíjam, van miből segítenem másokon. Tavaly például valakinek a kétmillió forintos lakáshitelét fizettem ki.”

A Népszavában (7.o.) Veress Jenő Békakölcsön címmel bántóan gunyoros hangvételben ír az ügy kapcsán a győri plébánosról: „Kiröhögi bizonyos Rédly atya (ugyan honnan származó???) Orbán-nyalifali marhaságát a nemzeti koalíció? Nem! Fizetni fognak? Igen!”

A Magyar Hírlapban (8.o.) Farkas Péter Ha család, akkor szolidaritás címmel figyelmeztet: „A mai kor válságai érintik a társadalmat és a gazdaságot, de az igazi válság értékrendi – az emberben van. Antropológiai és egyben spirituális fordulatra van szükség! A kérdés az, lesz-e a homo kadaricusból homo christianus. Az antroplógiai és spirituális fordulat biztos alapját a keresztény társadalmi tanítás, a perszonalitás, a szubszidiaritás és a közjó együttes képviseletében véljük megtalálni.” A cikkíró arra is rámutat, hogy az önzetlen együttlét adja a közösség erejét, mert tagjai tudják, hogy „a szeretet több, mint az én igazságom, az egység értékesebb, mint az én okosságom.”

A Magyar Nemzetben (6.o.) Mezei Balázs A nemzeti hitvallás jogi-filozófiai tartalmai címmel vizsgálja a készülő új magyar alaptörvény preambulumát, s megállapítja: a jelenlegi magyar kormány számos más megoldásához hasonlóan a nemzeti hitvallás jogi-filozófiai tartalmai a továbbiakban mintaként szolgálhatnak más alaptörvények bevezetőjéhez. „A hitvallás formájának és tartalmának esetében ugyanis objektív eszmetörténeti eredményről beszélhetünk. A nemzeti hitvallás mértéktartó, mértékadó, más felfogásokat tiszteletben tartó, racionális és emelkedett, egyben korszerű szöveg, amelyet a vonatkozó elméleti és történeti krónika különleges teljesítményként tarthat majd számon.”

Ugyancsak a Magyar Nemzetben (7.o.) Ugró Miklós Változatok a kiteljesedésre címmel megállapítja: a cölibátus minden kultúrában ismert és vitatott volt. „A keresztény egyház féltve őrzi, mert tudja, a cölibátus sokkal mélyebb és gazdagabb tartalmakat hordoz, mint amit első ránézésre jelent. A latin szó gyökében ott van a celebritás gyökere is, mondhatni ők voltak az ókor egyfajta celebjei.” A cikkíró felhívja a figyelmet, hogy a cölibátusban élő személy „nem elfojtja a nemi vágyait, hanem szublimálja. A felgyülemlett energiákat a közösség javára használható erővé alakítja. S bár a ’felvilágosodott’ világ ezt nem hiszi, az önmegtartóztatást önként vállalók döntő többsége kemény küzdelmek árán rendszeresen megéli az önuralomból kisarjadó kegyelmet. A lemondás keveseké, a belőle nyert erő sokaké lehet. Ebben rejlik a cölibátus titka, ereje és haszna. Isten különös ajándéka, amelyről a katolikus egyház érthető módon nem akar lemondani.”

Magyar Kurír