Napi sajtószemle

A Magyar Hírlap (II. János Pálról nevezik el… 1.o.) értesülései szerint II. János Pál tér lehet a budapesti Köztáraság térből. Erről is tárgyal ma a józsefvárosi képviselő-testület. A lap emlékeztet rá: 1945 után az MKP, az MDP, majd az MSZMP egykori budapesti, illetve 2008-ig az utódpárt, MSZP központja is itt működött. Ismeretes, 1956. október 30-án, a kommunista párt székházának ostromakor több ávóst is meglincselt a tömeg. A lengyel származású, május 1-jén boldoggá avatandó II. János Pál viszont hatalmas szerepet játszott a szocializmus és a diktatúra megdöntésében – írja az MH.

A Magyar Nemzet (Pápaportré… 14.o.) hírt ad arról, hogy a budai Várban, a Mátyás-templomban mutatják be május 1-jén, II. János Pál pápa boldoggáavatásának napján Holesch Dénes pápát ábrázoló festményét, amelyet első alkalommal 1979-ben mutattak be Montrealban egy lengyel-magyar jótékonysági esten. Az 1910 és 1983 között élt, magyar felvidéki festőművész alkotásaiból április 27-én a Duna Televízió székházában nyílik kiállítás, amely május 24-éig tart.

A Heti Válaszban (Csekk a tengerben 8.o.) nyilatkozó Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök elmondta: az általa vezetett egyházmegye százmillió forintot ad az államadósság törlesztésére. A főpásztor még nem tudja, kinek és hogyan fogják átadni a pénzt. „Abban viszont biztos vagyok, hogy a felajánlott összeg nem kidobott pénz, és a tényleges értéknél is nagyobb az erkölcsi haszna. Eddig ha segítettünk másoknak, nem nehezebb, hanem könnyebb helyzetbe kerültünk, valamilyen formában – ha nem is mindig anyagi értelemben – többszörösen visszakaptuk, amit adtunk. Az evangéliumból az fakad, hogy nem a pénz a legfontosabb. Ezt persze nem értik azok, akik csak a dzsungel törvényét ismerik.”

Ugyancsak a Heti Válaszban (20-22.o.) Pál Ferenc római katolikus pap nyilatkozik, aki elmondta: „A keresztény húsvét üzenete számomra az élet üzenete, ami azt jelenti, hogy azt a kérdést tehetjük föl: a halál az élet vége vagy az élet része? Az én válaszom nyilván az, hogy a halál az élet része. A kereszthalált akkor tudom jól értelmezni, ha tudom, hogy az Jézus életének része. És talán a ma embere azért venné le a copuszt a keresztről, mert amikor felnéz rá, és ott látja rajta a megfeszített Jézust, nem gondolja azt, hogy ez az élet része. Hanem azt gondolja, hogy a kereszt a szenvedésről és a halálról szól. Húsvét középpontjában kétségkívül az élet diadala áll. Ezért kifejezőbbnek tartom arról beszélni, hogy Jézus az egész életét odaadta értünk. Az, hogy vállalta a szenvedést és a kereszthalált, az élete odaadásának teljessége volt. Ha egy keresztény felnéz a korpuszra, elsősorban nem a szenvedést és a halált látja, hanem egy pillanatot vagy helyzetet: az önmagáért való életet… Ha abban a dinamikában, amikor egy haldoklót látok, képes vagyok az élet üzenetét fölfedezni, no, akkor szól a kereszténység az életről. Mert akkor az élet leglátványosabb ellenpontjának tűnő pillanatban is képes vagyok az életet meglátni, miközben nem tagadom a halál realitását. De ha én ott nem látom az életet, vagy ha csak egyetlen olyan pillanat is akad, amikor azt gondolom, hogy ez nem az élet része, hanem az élet vége, akkor az élet vereséget szenvedett. Ezért a keresztény embernek nagyon tudatosan a halálon túlmutató életcéljai vannak.” A katolikus lelkipásztor kifejtette: „Úgy tekintünk az életünkre, hogy az részesedés Isten életéből. Egyikünknek sincs életünk önmagunkban vagy önmagunktól. Életet adni nem tudunk, legföljebb továbbadni. Ha pedig az életünk részesedés Isten életéből, akkor valamiképpen most is Isten életét éljük. Nagyon sajátos formában, ahogyan ember voltunkat és ember voltunkban meg tudjuk valósítani. A halálnak tehát nem az élet az ellentétpárja: a halál ellentétpárja a foganás és a születés. Megszületek és meghalok – az élet ennél az ellentétpárnál mélyebben van. Aki azt gondolja, hogy a halál ellentéte az élet, olyan, mintha lemondott volna a reményről. Az ő szájából nagyon hitelesen hangozhat, hogy a remény hal meg utoljára. Miközben a hitünk szerint a remény nem hal meg – hanem beteljesedik.”

Szintén a Heti Válaszban (13.o.) Szőnyi Szilárd Hit, remény, szeretet címmel fűz kommentárt Tarr Béla A torinói ló című, a berlini filmfesztiválon Ezüst Medve-díjjal jutalmazott filmjéhez. A cikkíró szerint a rendező „lelkének minden korábbinál sötétebb bugyraiban fogant alkotás nem kevesebbet tesz, mint visszavonja a teremtést, hogy aztán e fordított genezis hat napja végére egy nagy, apokaliptikus üresség maradjon. Meg a csüggesztő következtetés: a világon semminek semmi értelme.” Szőnyi ezzel a minden értéket tagadó, sötét világképpel szembeállítja ifjúkori lelkész barátját, Z. atyát, aki levélben számolt be arról, hogy szervezetét súlyos betegség támadta meg, az orvosok reménytelennek tartották, de ő csodával határos módon visszatért a halál torkából. Hat hétig feküdt intenzív osztályon, három hétig kómában, tucatnyiszor élesztették újra. Z. atya levelében így fogalmaz: „Nem nagyzolok, de ez volt életem eddigi legnagyobb lelkigyakorlata. A sok ima, sok könny, lelkiismeret-vizsgálat teljesen átformált. Egészen más életszemlélettel mélyült hittel tekintek önmagamra és a világra… Természetesen volt olyan nap, amikor értetek, a magyar papokért ajánlottam fel az aznapi szenvedéseket.” A cikkíró azt is megjegyzi, hogy Z. atya felépülése még sokáig tart, és a megmaradt egyharmadnyi hasnyálmiriggyel sem lesz az élet diadalmenet, ám ezt a történetet „… mindenki másnál nagyobb művész rendezte. Megannyi nyomorúságával együtt is a legfenségesebb e világi kaland, ami velünk történhet: az élet.”

A Magyar Demokratában (58-60.o.) az idén március 15-én Kossuth-díjjal kitüntetett Sándor György humoralista nyilatkozik, aki elmondta: „Én zsidó származású vagyok, és katolizáltam 1978-ban. Ez nem zárja ki, hogy egy református lelkész könyvéből idézzem egy vers tartalmát. A tábornok a csata végén megparancsolja szárnysegédjének, hogy adjon egy sebesült ellenségnek inni. És amíg az előveszi kulacsát, a sebesült is előveszi pisztolyát, és rálő a tábornokra. De a vers ezzel fejeződik be: Adj neki mégis inni. És még valamit. Élvezhettem Pilinszky barátságát, neki van egy csodálatos imája, amiben így szól az Úristenhez: ’Nevezz meg valódi nevünkön, mivel valamennyien szenvedünk…, telve álnoksággal, amit magunk fabrikáltunk, mivel jobbnak, különbnek, állhatatosabbnak és áldozatkészebbnek kívántunk látszódni másoknál.”

Magyar Kurír