Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszabadság (Pápai találkozó… 7.o.) és a Népszava (Találkozna… 2.o.) is idézik Federico Lombardit, aki közölte: a Szentatya kész találkozni a papi pedofília további áldozataival. A Szentszék szóvivője elmondta: számos áldozat nem anyagi kárpótlást akar, hanem erkölcsi segítséget. XVI. Benedek pápa egyébként már találkozott a papok által elkövetett szexuális vétségek áldozataival egyesült államokbeli és ausztráliai útja során, illetve kanadaiakkal Rómában.

Hazai és külföldi, magyar vonatkozású hírek

A Magyar Hírlapban (22.o.) Szabó Palócz Attila A torinói lepel titka címmel emlékeztet rá: tíz évvel ezelőtt láthatták legutóbb az érdeklődők a torinói leplet, amelyet a 2002-ben megkezdett restaurálás után mától nézhetnek meg ismét a helyi székesegyházban. „A katolikus egyház egyik legfontosabb, egyúttal legvitatottabb ereklyéje iránt továbbra is hatalmas az érdeklődés, az illetékesek mintegy kétmillió olasz és külföldi turista érkezésére számítanak. A pápa május elején utazik Torinóba, hogy megtekintse a leplet” – írja a szerző. A lapnak Boda László teológus és eredetkutató elmondta: a torinói lepel a kereszténység első számú és legkiemelkedőbb relikviája. Boda professzor 1998-ban Torinóban személyesen is tanulmányozta a leplet, amellyel a feltételezések szerint a halott Jézus testét letakarták. Ezt azonban az elmúlt évszázadok során sokszor kétségbe vonták, a leplet különféle tudományos vizsgálatoknak vetették alá. Boda László leszögezte: „Ma már a kétkedőknél sokkal többen vannak, akik elfogadják a lepel hitelességét igazoló bizonyítékokat, a szakemberek százötvenezer munkaórában elemezték, állandó dráma van körülötte. Az 1900-as évek elején, a századforduló környékén például épp a papok tagadták a hitelességét, és a civilek érveltek mellette.” A teológus emlékeztetett: a leplet 1572. október 12-éig őrizték a torinói Szent János-székesegyház királyi kápolnájában, ahonnan a Vatikánba került. Az ereklye korábbi történetében az 1357 előtti időszakra vonatkozóan „van egy hatalmas fehér folt. Ettől az évtől számítva azonban pontosan nyomon lehet követni a történetét. A lepel útját azonban a korábbi évszázadokban is rekonstruálni lehet a szövegbe tapadt pollenek alapján Jeruzsálemtől egészen a franciaországi Lorey-ig, ahol 1357-ben tűnt fel.” A restaurált torinói lepel mostani kiállításának címe Passio Christi, Passio himinis, azaz Krisztus szenvedése, az emberek szenvedése. Ezzel kapcsolatban Severino Poletto bíboros, torinói érsek elmondta: „Krisztus kínszenvedése megváltja az emberiség minden szenvedését, az ártatlan kisgyermekét is, hiszen ő maga az ártatlanság, Isten fia. A lepel pedig mindezt megdöbbentő módon tárja elénk, ezért arra ösztönöz, hogy elmélkedjünk Krisztus szenvedéséről. A kegytárgy kiállításával a remény és a bizalom üzenetét akarjuk átadni mindazoknak, akik testben, lélekben szenvednek, hogy Krisztusra tekintve találjanak vigaszt.” Az MH idézi néhai II. János Pál pápát is, aki 1998-ban azt mondta: „Nem az egyház dolga, hogy megállapítsa, hiteles-e a lepel, vagy hogy melyik korból származik, mert az a történelem, a történészek és a tudósok feladata. Hitünk nem a torinói leplen alapszik, ezért nem befolyásolja azt.”

Ugyancsak a Magyar Hírlapban (12.o.) Vinczeffy Levente A pásztor, aki életét adta juhaiért címmel emlékeztet rá: „Győr és Flossenbürg, 1945 áprilisa. Egy magyar katolikus püspök és egy német evangélikus teológus hatvanöt évvel ezelőtti mártírhalálát néhány száz kilométer és pontosan egy hét választja el egymástól. Apor Vilmos a bolsevizmus, Dietrich Bonhoeffer a nácizmus áldozata lett, mert szembeszálltak a vörös, illetve a barna színű gonosz birodalmával.” A cikkíró felidézi: amikor Apor püspök megmentett egy fiatal lányt az erősen ittas orosz katonák erőszakoskodásaitól, az egyik katona géppuskájával szétlőtte a helyiséget. „A püspököt három golyó érte, megdöbbentően úgy, ahogy keresztet vetni szokás: egyik a homlokát súrolta, a másik a hasüregbe hatolt be, míg a harmadik a jobb karján reverendáján és inge kezelőjét lyukasztotta át.” Apor Vilmost a papjai pokrócokkal letakarva hordágyra fektették és kórházba vitték. „Útközben a püspököt sokszor ki kellett takarni, mert az orosz katonák látni akarták, hogy nem valami nagy kincset rejtegetnek-e. Nem tudták, hogy valóban milyen nagy kincset vittek a hordágyon! Valahányszor ezek a katonák a püspök arcába világítottak, megáldotta őket, és egész úton a kórházig a bűnösök megtéréséért imádkozott, így fohászkodva: ’Istenem, ne tudd be nekik bűnül, mert nem tudják elvakultságukban, mit cselekszenek’.”

Ugyanitt (12.o.) Faggyas Sándor Az út a szabadságba vezeti azt, aki hű tud maradni az Istenhez címmel Dietrich Bonhoeffre emlékszik, hangsúlyozva, hogy az egykori evangélikus teológus „… nemcsak azért ma is időszerű gondolkodó, minden ünnepelt dáridós percemberkénél hitelesebb, vonzóbb, élőbb példakép, mert Jézus tanítását és önfeláldozó kereszthalálát követve ő is önként vállalta a gonosszal szembeni, vérig menő ellenállást, az akasztófát – hanem azért is, mert minden szavát, mondatát, teológiai és etikai nézetét, hitvallását éppen személyes példamutatása, áldozatvállalása teszi hitelessé és elhihetővé, elfogadhatóvá. Krisztus-követő gondolkodóként és tanítóként azt tartotta a legfontosabbnak, hogy Isten iránti hűségünk, a gonoszsággal, hazugsággal és erőszakkal szembeni belső ellenálló képességünk legyen erős, s ez felelős és fegyelmezett cselekedeteinkben is mutatkozzák meg. Szerinte az a felelős és fegyelmezett ember, ’akinek élete semmi más nem akar lenni, mint felelet és válasz Isten kérdésére és hívására. Hol vannak az ilyen felelősök?’ – kérdi. Erre az ő eredeti, ma is érvényes válasza: a mélységesen evilági keresztyénség, mert ’csakis a teljes evilági élet valóságában tanulhat meg az ember hinni’. Hogyan lehetünk keresztyének a mai istentelen, Istennel szemben ellenséges, de még inkább közömbös posztmodern, újpogány, neoprimitív világban? Bonhoeffer válasza: ’Az embert nem a vallásos aktus teszi keresztyénné, hanem az Isten szenvedésében való osztozás a világi életben. Ez a metanoia…’, azaz a megtérés, a Krisztusban való újjászületés.” A cikkíró hozzáteszi: „Ezért lehetett a magyar katolikus püspök és a német evangélikus lelkész mártírhalála is az élet kezdete.”

A Magyar Nemzet (Szentmise… 2.o.) közli, hogy szentmisét tartanak ma a gyékényesi plébánián a hatvanöt évvel ezelőtt vértanúhalált halt Martincsevics Pál gyékényesi plébánosért és Hajnal Zénó ferences papért. A lap felidézi: Gyékényesről 1945. április elsején szorította ki a németeket a Vörös Hadsereg oldalán harcoló bolgár csapat. A feldühödött győztesek az „ellenálló” falu népét kiparancsolták a községből kivezető útra, ahol egy bolgár bojár agyonlőtte a két papot. Mindketten korábban elhagyhatták volna a falut, ám maradtak, hogy a hívekkel együtt ünnepeljék Krisztus feltámadását. 1945. április elseje ugyanis húsvétvasárnap volt, „de így lett számukra nagypéntek.” Az orgánum rámutat: Martincsevics Pál és Hajnal Zénó vértanúhalála példázza az Írást: „Én vagyok ama jó pásztor; a jó pásztor az ő életét adja a juhokért.”

Magyar Kurír