Napi sajtószemle

A Népszabadságban (11.o.) Czene Gábor Rövid póráz címmel azt állítja, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség „vacak” egyházügyi törvényt hozott létre, szerinte „A jobboldal ősszel kénytelen lesz újra elővenni a törvényt, amely mostani formájában alkalmazhatatlan. Bármi előfordulhat még, hisz a kormánypárti politikusok arról sem tudnak megegyezni, mi történt eddig. A fideszes Lázár János azzal érvelt, hogy pártja a kisebb vallási közösségek mozgásterét kívánta bővíteni. A KDNP-s Harrach Péter ellenben állítja, hogy a kompromisszumos megoldásokra törekvő kereszténydemokratákkal szemben a Fidesz egy kemény, radikális és konfliktusokat is vállaló jogszabály mellett tette le a voksát. Az értékelés olyan, mint maga a törvény: kusza. A szocialisták közben laza mozdulatokkal ütögetik le a magas labdákat, és cseppet sem túloznak, amikor arról beszélnek, hogy az új egyházi törvény máris elbukott. A jobboldal hazai pályán, a számára oly kedves egyházpolitikában szenvedett vereséget. Már csak arra lennénk kíváncsiak, mit szól mindehhez a történelem ura?”

A Magyar Hírlapban (11.o.) Tamáska Péter Vallási viszonyok címmel fejezi ki meglepetését, hogy az új egyházügyi törvény értelmében bekerülhetett a hagyományosan ismert, történelmi egyházak közé az alig harmincéves múlttal rendelkező Hit Gyülekezete, amely „… bár elismeri a Szentháromság tanát, épp a történelmi egyházakkal való szembenállást testesíti meg, mondván, az ökumenizmus gondolata nem más, mint burkolt rekatolizáció.” A cikkíró szerint bizonyos, hogy a nagypolitika „eme döntésében biztosan van néhány olyan titokzatos tényező, amelyeket tán sohasem sikerül majd megismerni. A döntéshozók féltékenyen őrzik és még egymásnak sem mutatják meg bensőjüket. A történelmi felekezetek védelmében még a kereszténydemokraták sem mutattak semmiféle romantikus érzést, sokkal inkább a kézzelfogható valóság döntött. Így kerültek a tömegeket – akár a választások idején is – mozgósítani tudó hitesek olyan helyzetbe, hogy ’hitvédelmi’ kincstári jegyeket seperhetnek majd be híveik arányában.” Tamáska Péter rámutat: más a vallási hovatartozás, s más az Istenbe vetett hit. Ezt bizonyítja az a felmérés, amely szerint a magyarok 44 százaléka hisz valamiféle istenben, 31 százalék viszont csupán egy magasabb erőben. Megállapítja: „Az új hívők vallásos rajongása hasonlít a szurkolótáborok fanatikus örömvágyához: nem véletlen, hogy a hitesek tízezer fős istentiszteleteinek sokáig a Budapest Sportcsarnok adott helyet, s új templomuk, a Hit Csarnoka is a sportépítészet része.” Tamáska mindebből tényként szögezi le: vallási viszonyaink – egy komoly statisztikai adat kivételével, ami a római katolikusok különleges, látszólag változatlan primátusára utal – alaposan megváltoztak az elmúlt száz évben. „S a statisztika csalóka fényében mi, katolikusok tudjuk, milyen ritkán válik templomainkban a vallás merő számadatból Isten és a hívő személyes ügyévé.”

Ugyanitt (11.o.) Nagy Ervin Miből lesz a politika? címmel ugyancsak a Hit Gyülekezetével foglalkozik, hangsúlyozva, mekkora vihart kavart az, hogy az új egyházügyi törvény értelmében szerepelnek a hivatalosan elfogadott 14 egyház között. A szerző szerint „Az emberek szemében minden új egyházzá nyilvánítás mögött politikai érdek húzódik majd, és egyre inkább megkérdőjeleződik a kormány keresztény elkötelezettsége. Másfelől gondoljunk csak a buddhista egyházakra és a kínai kapcsolatra, az iszlámra és az európai néppártok véleményére. Azt hiszem, hogy minden egyes kis egyház esetében morzsolódik majd a mai kormánypártok mögötti szavazóbázis. Mert politikává válik, ami nem az.”

A Magyar Nemzet (36.o.) Lángos, bikini, gumitemplom? címmel mutatja be Czöndör István evangélikus lelkészt, aki hétfőtől öt napon át rendhagyó strandi lelki gondozást végez Balatonbogláron. Az csak az utolsó percben dől el, hogy a sütkérezők között felfújható templomban vagy katonai sátorban állítják-e fel az oltárt, az imapadokat és gyóntatófülkét. A lelkész elmondta: Németországban az üdülőhelyeken az időszakos templomokban profi módon megteremtik a hitélet lehetőségét, az olasz tengerparton pedig néhány éve gyakori látvány a felfújható templom, amelynek belsejében papokkal találkozhatnak a strandolók. „A protestantizmusban benne van az a szabadság, hogy egy lelkész a maga szolgálati területén kreatívan gondolkozzon. Az elmúlt hónapokban lett püspök a mi esperesünk, Szemerei János, vele váltottam szót erről, biztosított a támogatásáról. De beszéltem az északi egyházkerület püspökével, Fabinyi Tamással is, akinek egyébként korábban két éven át püspöki titkára voltam… Akadt persze olyan személy is, akinek ez egyházon belül már sok volt. De ellenzők mindig vannak. Több levelezőlistára felraktam a hírt, hogy ne csak a lelkésztársak, hanem az evangélikusok, egyháztagok is értesüljenek róla. A fórumokon megkérdezték, hogy miért van erre szükség, és a tervezetet néhányan hatásvadásznak tartották. Ülhetnék a templomban délelőttökön át, megállapítván, hogy nem jön el hozzám senki. Azzal, hogy a strandra megyek lelki gondozást végezni, betöltöm azt, amire elhivatottságot éreztem. Nem lesz térítgetés, direkt evangelizáció, csupán a keresztény üzenetet szeretném továbbítani” – mondta az evangélikus lelkész. 

Ugyancsak a Magyar Nemzet (30-31.o.) Sárkány megtért című riportja szerint a Partiumban, Szatmárnémetitől nem messze, Ákos községben a népesség majdnem fele cigány. Évekkel ezelőtt még általános volt az itt lakók között a verekedés, gyűlölködés, ám mára, köszönhetően a helyi baptista gyülekezetnek, teljesen megszűnt az ellenségeskedés, béke uralkodik, több egykori duhaj megtért, és teljesen Istennek szenteli az életét, hirdeti és gyakorolja Krisztus szeretetét.

Magyar Kurír