Napi sajtószemle

A Magyar Nemzet (Mindenkinek segítenek… 2.o.) és a Magyar Hírlap (Semjén Zsolt… 2.o.) is beszámolnak arról, hogy tegnap a budafoki Szent Benedek Iskolaközpont ünnepi tanévnyitóján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke arról beszélt, hogy az állam tisztában van az egyházi iskolák jelentőségével, s tudja, teljességükben kell elismerni azokat. Hangsúlyozta azt is, hogy az állam teljes mértékben biztosítja a vallás szabadságát, ugyanakkor mint közfeladatot ellátó intézményeket, az államnak pontosan ugyanúgy kell finanszíroznia az egyházi iskolákat, mint az állami és önkormányzati intézményeket. Meghozták azokat a törvénymódosításokat, amelyek megszüntetnek minden diszkriminációt ezen a területen – mondta a miniszterelnök-helyettes. A KDNP elnöke emlékeztetett rá: történelmi tapasztalatok bizonyítják, hogy ha az egyházi iskolák ügye előre halad, akkor az ország ügye is előre halad. Vagyis a Szent István-i tanulság úgy is megfogalmazható: ami jó az egyháznak, az jó az országnak, és ami jó az országnak, az jó az egyháznak.

A Népszabadságban (20.o.) Cseri Péter Asztalos apostol címmel mutatja be a roma származású Rostás Árpád asztalost, akit édesanyja a születése után rögtön a kórházban hagyott, állami gondozottként különböző gyermekotthonokban nevelkedett. 14 évesen asztalostanuló lett szülővárosában, Kaposváron, végzett szakmunkásként bejárta az országot, később egész Európát. Egyik legfőbb vágya, hogy megajándékozza XVI. Benedek pápát egy monumentális reneszánsz stílusú trónszékkel. A 2 méter magas, 80 centiméter széles, szlavón tölgyből faragott műtárgy már el is készült, ám Rostás Árpád személyesen szeretné odaadni a Szentatyának, ami nem látszik egyszerű feladatnak. Az évek óta tartó egyeztetések ellenére leghamarabb jövőre kerülhet sor a trónszék vatikáni átadására. Rostás Árpád élete fő művének egy új templom megépítését tekinti. Cseri Péter ezt furcsállja, mert bár Rostás hívő embernek tartja magát, ritkán jár templomba. Erről így nyilatkozott: „Rólam lemondtak a szüleim, úgyhogy Isten gyermekének vallom magam. Tartozom annyival a Teremtőnek, hogy a tiszteletére egy katedrálist emelek.” A kőből és fából építendő templomot Nágocson húznák fel, közel ahhoz a gyermekotthonhoz, ahol Rostás Árpád felnőtt. A vándorasztalos elképzelései szerint az anyagot kizárólag adakozásból teremtenék elő, a munkát pedig önkéntes alapon jórészt romák végeznék. A terület már megvan, a tervrajzok elkészültek, de Rostás Árpád már azt is sikernek tartaná, ha húsz éven belül sikerülne felszentelni a templomot.

A Hetek folytatja a keresztényüldözések történetét bemutató sorozatát. Ezúttal Kulcsár Árpád Megsemmisítésre ítélve (12-15.o.) címmel az orosz bolsevikok harcát mutatja be az egyházak felszámolásáért. A cikkíró kifejti: „A Lenin vezette 1917. novemberi bolsevik forradalom győzelme után drámai fordulat játszódott le a hatalmas orosz birodalom egyházpolitikájában. Az államhatalom, amely addig a legfőbb támasza és bőkezű támogatója volt az ortodox államegyháznak, hirtelen a legfőbb ellenséggé vált. A bolsevik rendszer nemcsak kíméletlenül kifosztotta, kirabolta az egyházakat, hanem megkísérelte a teljes fizikai felszámolásukat is… Országszerte büntetlenül folyt a szerzetesek, papok, főpapok gyilkolása… Lenin 1920-ban például nagyszerű tervnek nevezte azt az elgondolást, hogy a polgárháború során a vöröskatonák akasszanak fel az előrenyomulásuk során útjukba kerülő minden papot, kulákot és földesurat, és minden megölt személyért kapjanak meghatározott vérdíjat. Ugyanakkor azt javasolta, hogy ezeknek az ártatlan áldozatoknak a meggyilkolását fogják rá a helyi zöldekre, azaz a bolsevikellenes partizánokra… Az ekkor kiformálódó szovjet egyházpolitika szolgált mintául 1945 után Kelet-Európa szovjet uralom alá került országaiban, így Magyarországon is, az ellentmondást nem tűrően bevezetett kommunista egyházpolitika számára.”

Magyar Kurír