Napi sajtószemle

A Népszabadság (3.o.) Munkaviszony papnak lenni címmel számol be arról, hogy a londoni felsőbíróság tegnap kimondta: „A katolikus egyház felelőssé tehető a papjai által elkövetett visszaélésekért.” Ez azt jelenti, hogy ezentúl könnyebben érvényesíthetik Nagy-Britanniában a szexuális bűncselekmények áldozatai a katolikus egyházzal szembeni kártérítési igényeiket. A próbaperben a bíró a felperes javára döntött, a 47 éves nő azt állította: évtizedekkel ezelőtt egy dél-angliai gyerekotthonban egy porsmourthi pap szexuális visszaélést követett el vele szemben. A Népszabadság kiemeli: Nagy-Britanniában ez az első eset, hogy egy bíróság döntésében munkaviszonyként fogja fel a püspökség és a pap közötti viszonyt. Az alperes egyházkerület ügyvédje leszögezte: nem próbálják hárítani a pedofil papok miatti felelősséget, de jogértelmezési kérdésről van szó, ezért fellebbeznek.

A Népszava (3.o.) Jön az ingyentúlóra címmel bírálja az új Munkatörvény tervezetét, azt állítva, hogy az lehetőséget ad a dolgozók megnyomorítására. A lap figyelemre méltónak tartja, hogy a témában Erdő Péter bíboros prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke is megszólalt a napokban, és miután fogadta Palkovics Imrét, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnökét, emlékeztetett rá: a katolikus egyház tanítása a munka méltóságát a dolgozó ember méltóságából vezeti le. „Így a munka nem tekinthető pusztán gazdasági tényezőnek, hanem az ember hivatásának teljesítése és Isten tervének előmozdítása is kell, hogy legyen.”

Ugyancsak a Népszavában (10.o.) Sebes György Egyenes beszéd címmel úgy véli: „Erdő Péter joggal várhatja Isten áldását, ha a munkavállalók sanyarú sorsával foglalkozik. Ám talán azt is tudja, az imádság itt már nem segít.”

A Magyar Demokratában (A szakma… 22-27.o.) Schilling Árpád színházi rendező, a Krétakör művészeti vezetője nyilatkozik, aki elmondta: „Ha a magyar történelemre gondolok, kizártnak tartom, hogy ez a nemzet képes lett volna a túlélésre, ha nem lett volna egyeztetés. Én nem szégyellhetem magam azért, mert liberális vagyok, és ő nem szégyellheti magát azért, mert nemzeti. Ez azért is rossz, mert én nemzetinek is tartom magam, amellett, hogy liberális vagyok. Szerintem nem ez a töréspont, hanem valami más. Például van egy plébános barátom, aki nagyon messzire el tud menni az iróniában. Borzasztóan szeretem őt, hihetetlenül aktív, izgalmas ember, akivel sokat vitázunk. Úgy képzelem, száz évvel ezelőtt ült így a platánok alatt a falu plébánosa, jegyzője és zsidó boltosa, beszélgettek, és egymást szurkálták. Mi jó hangulatban szoktunk piszkálódni, hogy persze, mert te pap vagy, persze, mert te liberális vagy, és ebben az ellentétek feloldódnak. Néha persze elfajulnak a viták, akkor kijelentjük, hogy soha többet nem beszélünk egymással, de aztán valahogy mégsem így alakul, mert értjük, hogy együtt vagyunk, valahogy egy körben vagyunk. Azzal, ami most folyik a közéletben, magunkat butítjuk le. Könnyen szaladnak ki jelzők a szánkon, könnyen túlcsúszunk és túlságosan komolyan vesszük magunkat… Nem egy vitamentes helyet képzelek el, de olyat, amiben azért vannak mindannyiunk számára otthonos keretek.”

Magyar Kurír