Napi sajtószemle

A Népszava (Erdő Péter… 8.o.) néhány sorban beszámol arról, hogy tegnap Erdő Péter bíboros prímást, az Európa Püspöki Konferenciák (CCEE) tanácsának elnökét fogadta XVI. Benedek pápa.

A Magyar Hírlap (4.o.) A kommunizmus ferences vértanúi címmel harangozza be, hogy a kommunisták hit elleni gyűlöletének 1944 és 1954 között áldozatul esett hét ferences vértanú, Károlyi Bernát és társai boldoggá avatási perének főegyházmegyei szakaszát vasárnap délután ünnepélyes szertartás keretében nyitja meg Erdő Péter bíboros prímás a pasaréti templomban. A Ferences Sajtóközpont közölte: a renden belüli előkészítő szakasz befejeződött, és megérkeztek a szentszéki engedélyek is az ügy folytatásához. A lap felidézi, hogy Bernát atya egyik rendtársa, P. Károlyi a vészkorszak idején zsidókat mentett, segítette a délvidéki menekülteket. Az ávó 1949 adventjén hurcolta el. Vallatói megkínozták, koncepciós perben börtönbe vetették. „A pokol kapujában maroknyi mennyország volt a jelenléte” – emlékeztek rá, akik a rabságban találkoztak vele. A súlyos bántalmazások következtében 1954. március 2-án halt meg a budapesti rabkórházban. Jeltelen sírba temették, hamvait máig nem sikerült azonosítani.

Ugyancsak a Magyar Hírlapban (A Teremtő válasza mindig a megbocsátás 4.o.) Kiss-Rigó László Szeged-csanádi megyéspüspök nyilatkozik a vasárnap kezdődő adventi időszakról. Elmondta: „Az advent nem csak a várakozásról szól, másik olvasata ugyanis az ’eljövetel’. Tehát nem valamiféle tétlenségről van szó. A történelem tanulsága szerint az ember a szabadságával oly módon élt, hogy lényegében tönkretette, tönkreteszi magát. Isten ennek ellenére lehajol hozzá és felemeli végtelen szeretete által. Ez az emberré lett Krisztus valósulhat meg a mi életünkben is.” A főpásztor kifejtette: „Az ünnepnek hármas jelentése van. Egyfelől egy valós történelmi eseményről van szól, a több mint kétezer évvel ezelőtt Betlehemben történtekről, másfelől arról, hogy mindannyian befogadhatjuk a Megváltót, mindnyájunk lelkében megszülethet. Harmadsorban emlékeztet bennünket ez az időszak Krisztus második eljövetelére, amikor valamennyi ember a színe elé áll majd. Ébernek lenni nem valamiféle félelmet, viszolygást jelent, hiszen sokkal inkább szeretettel, örömmel kell készülnünk erre a találkozásra.” Kiss-Rigó László figyelmeztet: „Ha valaki nem tud különbséget tenni jó és rossz között, akkor az már súlyos betegséget jelent. Ezt gyógyítani kell. Amúgy józan erkölcsi érzéke, vallásosságtól függetlenül, minden embernek lehet. A bűnbánat egyébként nem önmarcangolást, depressziót jelent, hanem azt, hogy Isten szeretetének a fényében kell megvizsgálnunk saját magunkat, a tetteinket. Nem tagadhatjuk le, hogy valamennyien követünk el hibákat, olykor megbotlunk. Ám fontos tudni, hogy az egyház hite szerint minderre a Teremtő válasza mindig a megbocsátás.” A Szeged-csanádi megyéspüspök elmondta azt is: „A kereszténységnek egyetemes, mindenre kiterjedő értékei vannak. Más kérdés, hogy az évszázadok során az egyházban kialakult egyfajta szakzsargon, amelyet nem mindenki ért meg. Jézus azonban az evangélium szerint teljesen világosan, érthetően fogalmazott. Azt mondta, az ember feletti ítélet kimondásakor, a végelszámolás során nem azt fogják kérdezni, hogy mennyire tanulta meg a hittant, hanem hogy miként gyakorolta a szeretet cselekedeteit. Valóban, erre úgymond kiváló alkalmat adhat nekünk a gazdasági válság. Remélem, nekünk, magyaroknak sem lesz majd okunk szégyenkezni az Úr színe előtt.”

A Magyar Nemzetben (Toronyiránt 23.o.) a hetvenéves Korzenszky Richárd tihanyi perjel nyilatkozik, aki elmondta: nem vágyik vissza a kádári rendszerbe, „de a nyomásnak, a diktatúrának – félek, hogy félreérthetően fogalmazok – volt pozitív oldala is. Viszonylag biztosan lehetett tudni az irányt: szemben az árral. Tudtuk, hogy mivel megyünk szembe, de hogy miért, mi felé, azt nem tudtuk. S most sem tudjuk.” Richárd atya szerint nem csökkentve a kormányok felelősségét, „ki kell azt is mondanunk, hogy elsikkadt a helyi közösségek szerepe. A társadalom atomizálódott, túlhangsúlyozzák a személyiség szabadságát. Szemben a személyiség méltóságával. A keresztény demokráciának mély igazságai vannak, ennek egyik alaptétele a személy méltósága, a másik a szolidaritás, az egymásért való felelősség. Az ember méltóságával szemben a személy szabadságát hangsúlyozzák túl, s nem veszik észre, hogy igenis vannak korlátok. Mégpedig a másik ember szabadságánál. Nem közösségi érdekeket és értékeket védő társadalomban élünk, nincs elég értéke a családnak, a hűségnek, a gyökerekhez ragaszkodásnak.” A tihanyi perjel beszélt az apátság körül létrejött közösségről is, hangsúlyozva: „A szerzetesi közösség életének része a közös imádság, reggel, délben, este zsolozsma, közös az asztal, a szolgálat, a felelősség. A környékbeli falvakban végzünk lelkipásztor munkát, ellátjuk a tihanyi plébániát. Kiállításokat, előadásokat szervezünk, utóbbiak köré már jól láthatóan szerveződik egy főként értelmiségiekből, gondolkodókból, álló közösség. Az előadások nyitottak, a témák nem politikaiak, nem hitbuzgalmiak, de olyanok, amelyek az emberek életéhez közel állnak, közvetve társadalmi jellegűek. Ez az úgynevezett Tetőtéri Esték sorozat, amelyből már több mint száznegyvenet tartottunk.” Korzenszky Richárd figyelmeztet: „Az embereket manipulálni lehet. Ezzel szemben lenne nagy jelentősége a közösségeknek, a családnak, barátoknak, hogy a most felnövő generáció ne kívülről, hanem belülről irányított, vagyis értékrendhez igazodó emberré váljon. A fiatalok mindig a felnőtt generációtól veszik a mintát, az ember így van megszerkesztve. A jézusi út lényege az, hogy merek magamból mást adni másnak, merek másokkal törődni.” A tihanyi apátág perjele nem tagadja: „Pesszimista vagyok, mert úgy látom, hogy az európai keresztény civilizáció végnapjait éljük. Amíg Európában az átlagos gyerekszám 1,5, Magyarországon 1,3, addig ez a magát európai keresztény civilizációhoz soroló társadalom nem képes magát reprodukálni. Kiszámítható, hogy mikor áll elő olyan vákuum, amelyet majd betöltenek más, életszerető népek. Kemény kijelentés, de a föld azé, aki benépesíti. A népegyháznak vége, a hagyományos kereszténység kihal, ugyanakkor azokra az értékekre, amelyeket a kereszténység képvisel, még mindig óriási igény mutatkozik… Ám ez a folyamat megállítható, a magyarországi katolikus egyházban is működnek különböző mozgalmak, nem messze innen, Óbudaváron található például a központja egy családmozgalomnak. Egy oda tartozó ötgyermekes apa szokta mondani nekem, hogy másoknak is vállalniuk kellene négy-öt gyermeket, majd így tenni a fiaiknak, unokáiknak is, s akkor helyreállna az egyensúly. Ők is tanúságtevők.”

Ugyancsak a Magyar Nemzet (A hűségre hív 3.o.) beszámol arról, hogy tegnap visszakerült eredeti helyére, a KSH épülete elé Nepomuki Szent János szobra, melyet Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP II. kerületi polgármestere leplezett le, és Székely János Esztergom-budapesti segédpüspök szentelt fel. Az alkotás Markold Sebestyén munkája, az ünnepség fővédnöke Mádl Dalma volt. Láng Zsolt elmondta: a mártír pap szobra arra figyelmeztet, hogy mindenkinek hűnek kell lennie hivatásához és esküjéhez. „Nepomuki Szent János Csehország védőszentje, de egész Európa tiszteli. Azért kellett meghalnia, mert nem árulta el IV. Vencel XVI. századi cseh király feleségének gyónási titkait. Emiatt a Moldva folyóba dobták. Emléke a mai emberekhez is szól. Összeköt minket a múlttal, a jövővel, és figyelmeztet: ne fecsegjünk, ha hallgatni illenék.”

A Magyar Hírlapban (Nem akarta… 13.o.) Turi Attila, a közelmúltban elhunyt Makovecz Imre tanítványa nyilatkozik, aki elmondta: a világhírű építésznek nagyon fájt, hogy egyes egyházi emberek bírálták a piliscsabai campust.

Magyar Kurír