Napi sajtószemle

A Magyar Narancsban („A magyar zsidók istenét is Orbán Viktornak hívják” 10–12.o.) Donáth László evangélikus lelkész rendkívül éles hangnemben bírálja a történelmi egyházakat, amelyek behódoltak szerinte Orbán Viktor miniszterelnöknek és „istentelen” hatalmának, ezt tükrözi az új egyházi törvény is.

Ugyancsak a Magyar Narancsban („Megtör egyfajta hallgatás” 68-69.o.) Varga Mátyás bencés szerzetes költő nyilatkozik, akinek legújabb kötete, a parsifal, parsifal vezeti az őszi irodalmi sikerlistákat. Elmondta: „A testiség ugye a történetben benne van, és az életben is benne van. Azt gondolom, hogy a testnek és a testi tapasztalatnak a lebecsülése vagy alábecsülése nem a legbölcsebb döntése a kereszténységnek. Különösen egy olyan korban, amikor az emberek többsége számára a legautentikusabb léttapasztalatok egyike a test, ennek kizárása a költői beszédből egy igen lényeges közös referencia elveszítését jelentheti. Arról nem is beszélve, hogy ebben a tapasztalatban a keresztények is részesülnek. A kereszténység alapvető állítása az inkarnáció, Jézus megtestesülése. Aztán ott van a szintén megkerülhetetlen teológiai állítás: a testi feltámadás. Testi feltámadás nélkül a kereszténység sokkal egyszerűbb volna, merthogy valójában nem tudjuk elmagyarázni, mi is ez pontosan. Lehetnek persze okos teológiai elméletek, de ezek mind csak próbálkozások. Tehát ez a keresztények számára sem olyan egyszerű kérdés. Egyrészt látjuk, milyen erős tapasztalatforrásunk a test, másrészt pedig érzékeljük, hogy ritkán esik szó az így szerzett tapasztalatról. Azt gondolom, hogy a Parsifal-könyv bizonyos értelemben megtör egyfajta hallgatást.” Varga Mátyás elmondta azt is: „Ha valaki azt kérdezi, hogyan lehet hívőként ilyen verseket írni, erre lényegében nem sok mindent lehet válaszolni, esetleg annyit, hogy sajnálom, ha csalódást okoztam, az én hitem ilyen: egy problematizáló hit. Manapság újra a nagyon stabil hitről alkotott elképzelés dívik. Ez azt jelenti, hogy  legalábbis az elvárások és főként a retorika szintjén nagyon  stabil, masszív értékek szerepelnek, és ezek mentén az ember mindig tudja, mit kell csinálni. Én meg azt gondolom, hogy a hit állandó dialógus az élettel, a világgal, magunkkal, saját esendőségünkkel, a saját bűneinkkel. Tehát egy sokkal dinamikusabb dolog. Azt a statikus elképzelést, hogy van egy keresztény világnézet, ami egy sziklaszilárd történet, ezt én magamban nem látom. Nekem kérdéseim vannak, az én hitem kereső hit, aminek ezzel a sajátos dinamikájával én végső soron elégedett vagyok.”

Magyar Kurír