Napi sajtószemle

A Népszabadság (Megduplázzák… 2.o.), a Magyar Nemzet (Befogadó… 3.o.) és a Magyar Hírlap (Ma vitáznak… 3.o.) is beszámolnak arról, hogy a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetői tegnap levélben fordultak a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjéhez, azt kérve, hogy az új egyházügyi törvényben bővítsék az elismert egyházak körét. Az újra beterjesztendő törvény „ismerje el mindazon világvallások, vallási közösségek egyházi státuszát, amelyek bizonyították tanításuk értékelvűségét, társadalmi szolgálatuk pedig szűkebb és tágabb közösségek javát szolgálják” – áll a protestáns egyházi vezetők levelében. Lázár János válaszul azt kérte tőlük, nevezzék meg, szerintük mely egyházakkal kellene bővíteni az új egyházi törvényben elismert egyházak körét. A képviselők egyébként ma kezdik meg a jogszabály vitáját.

A Heti Válaszban (80-81.o.) Osztovits Ágnes A kereszt tesz igazán emberré címmel méltatja a száz éve született Belon Gellért katolikus plébános-püspök életútját, kiemelve: „Ma már idős hívei életük legnagyobb adományának tartják, hogy a közelében lehettek. Nem ismert megoldhatatlan problémát, mindenre talált gyógyírt a jézusi tanítás segítségével. Parasztasszonyok és művészek lelki atyja, az elmúlt évszázad egyik legvonzóbb egyénisége volt.”

Ugyancsak a Heti Válaszban („Lenni is kell, nem csak látszani” 23-25.o.) Bogárdi Szabó István református püspök nyilatkozik, aki szerint „A keresztyéneknek először maguktól kell megkérdezniük, elég szilárdan ott állnak-e a reménységnél… A keresztyénség folyton változik, és nekem nincsen V., XI., XIX. és XXIV. századi ambícióim: az Evangéliumhoz való hűség az ambícióm. A korszellemhez való túlzott alkalmazkodás azért sem célravezető, mert a körülmények hamar túladnak magukon. Én például teológusként a diktatúra idején azt hallgattam, lehet, hogy mi leszünk az utolsó keresztyének. Öt-hat évvel a rendszerváltás előtt a keresztyénség már csomagolt és írta a végrendeletét, mégis itt vagyunk. Persze ez nem azt jelenti, hogy létezett aranykor, amihez vissza lehet térni. A magukat egyházhoz tartozónak vallók közül közel ugyannyian jártak templomba 1941-ben, mint 2011-ben: akkor 9-11 százalék, ma 12-13 százalék.” A református püspök elmondta azt is: „Élénk vita zajlik nálunk a kommunikációról. A kérdés igazi éle az, hogy ezen múlik-e a kereszténység jövője. Ha a válasz igen lenne, nagy kedvvel vennék részt a párbeszédben. De szerintem minden a közösségekben, a gyülekezetekben dől el. Az interneten lehet tájékoztatni, hírt adni és szerezni, kapcsolatokat felvenni, vitát nyitni, de valódi közösséggyakorlásra a világháló aligha alkalmas. A virtualitásban nincs egyház, egyház ott van, ahol Krisztus, ahol ketten-hárman az ő nevében összegyűlnek. Lenni is kell, nem csak látszani. Hadd hozzak egy amerikai példát: most zárták be a Los Angeles-i Kristálykatedrálist, aminek felépítését Robert Schuller, a 70-80-as évek óriási népszerűségnek örvendő televíziós prédikátora kezdeményezte. Akkoriban azt mondták, hogy szolgálatát több millió ember nézte a televízióban. Nekem már akkoriban, amerikai ösztöndíjaként is kétségeim voltak: az emberek nézik, de vajon látják-e a prédikátort? Ezt a csapdát nekünk jó lenne elkerülni.” A református püspök figyelmeztet: „Hamis messianizmus lenne azt gondolni, hogy a református, illetve a többi keresztyén felekezethez tartozó politikusok révén hamarosan elkövetkezik Isten országának földi megvalósulása. Ugyanakkor a református felfogás mindig is úgy tekintett a közhatalomra, mint amelynek Istentől rendelt kötelessége a közjó szolgálata.” Szabó Bogárdi István szerint a most véget ért húszéves kárpótlási folyamat során a keresztyén politikusok „nem igazán figyeltek egyházaik véleményére, inkább államérdeket tartottak szem előtt. Ezt a megjegyzést még Orbán Viktornak is el kell viselnie tőlem – mondjuk, ő jól bírja a kritikát. A politikusnak nem szabad zokon vennie, ha figyelmeztetik: ő is ember, akit Isten gondviselő szeretete hordoz. De ha tetszik neki, ha nem, a transzcendens értékek – a jó, az igaz, a szép – őrajta is túlemelkednek.” A református püspök kérdésre válaszolva azt válaszolta: a KDNP-től kellene megkérdezni, miért nem támogatta a kötelező hittan/etika iskolai bevezetését. 

A Magyar Hírlapnak (Újra felszentelték… 25.o.) Márk Tivadar, a gyulai Szent Miklós-katedrális gazdasági tanácsosa elmondta: a felújítás után tegnap újra felszentelt ortodox templom húszmillió forintból kapott új szigetelést és padlóburkolatot, amelyben elhelyezték a padlófűtés elemeit is. A beruházást támogatta Szászfalvi László, a KIM egyházügyi kapcsolatokért felelős államtitkára, Latorcai Csaba nemzetiségi ügyekért felelős helyettes államtitkár és a bukaresti székhelyű Határon Túli Románok Hivatala is. A munkálatok a belső festéssel folytatódnak, ha meglesz a szükséges forrás. Az ünnepségre Gyulára érkezett a nagyváradi püspök, Sofronice Drincec, aki éveken keresztül volt a magyarországi ortodox egyházmegye vezetője. A lap emlékeztet rá: a Szent Miklós-templom Gyula kulturális örökségének egyik reprezentatív műemléke, meghatározó építménye a város történelmi magjának.

A Heti Válaszban (82-83.o.) Lukácsy György Fehér füstbe ment terv címmel ismerteti a Van pápánk című, Nanni Moretti által rendezett olasz film tartalmát, abból az alkalomból, hogy az alkotást december 29-én bemutatják hazánkban is. A film „olyan forró” témát feszeget, mint a katolikus egyház és a pszichoanalízis kapcsolata. A kitalált történetben a megválasztott pápa lelkiismereti zavarba esik, és az idegösszeomlás határára kerülve méltatlannak érzi magát szerepére. Egy római sztárpszichiáter próbál segíteni neki, aki magánéleti válságban szenved. Végül a probléma megoldódik, s a pápa készen áll apostoli küldetése teljesítésére. A cikkíró megemlíti, hogy egy Pontifex nevű honlap katolikus szerzői feljelentést tettek Bari város ügyészségén „a pápa becsületének és tekintélyének megsértése miatt.” Szóban tiltakozott a Papaboys nevű egyesület elnöke, Daniele Venturi, aki szerint „Semmi más nincs ebben a francia felvilágosodástól bűzlő filmben, mint a gyalázatos szándék, hogy a szent húsvéti ünnepeket kihasználva minél többet kasszírozhasson” (a film bemutatója Olaszországban idén a nagyböjti időszakban volt – a szerk.) A Vatikáni Rádióban viszont nem hivatalos álláspontként a következőképpen kommentálták a filmet: „Semmi irónia, semmi karikatúraszerűség. Az egész nagyon emberi.” Lukácsy emlékeztet rá: Moretti sem filmjeiben, sem az életben nem tiszteli az intézményesült vallást. Egyúttal úgy véli, hogy a rendező „anélkül kapta meg az egyházi felháborodásban rejlő ingyenmarketinget, hogy igazán rászolgált volna. Már csak egy hátborzongatóan jó filmet kellett volna készítenie.”    

Magyar Kurír