Napi sajtószemle

A Népszava (Egyházak… 2.o.) és a Magyar Hírlap (Több tucat… 2.o.) is beszámolnak arról, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tegnap közölte: nyolcvankét egyház kérelmezte december 20-ig az Országgyűlés általi elismerést. A tavalyi év végén, december 30-án elfogadott új egyházügyi törvénnyel 14 egyházat ismertek el, ugyanazokat a vallási közösségeket, amelyeket a nyáron elfogadott, ám az Alkotmánybíróság által közjogi érvénytelenség miatt megsemmisített törvényben. A Népszava megjegyzi: azok a vallási közösségek, amelyek az utóbbi hónapokban kezdeményezték a szakminiszternél jogállásuk fenntartását, január elsejével még nem veszítették el egyházi státuszukat, arról február végéig dönt a parlament. A többi, nyilvántartásba vételét nem kezdeményező vallási közösség egyesületként működik az év elejétől. E szervezeteknek regisztrációs kötelezettséget ír elő a törvény, amelynek alapján 2012 február végéig kezdeményezniük kell az egyesületként történő nyilvántartásba vételt. Ha ezt elmulasztják, 2012. március 1-jén jogutód nélkül megszűnnek.

A Népszabadság Hétvége mellékletében (6-7.o.) Ötvös Zoltán Mindennapos világvége című összeállításában emlékeztet rá: Jézusnak a Bibliában beígért második eljövetele miatt a keresztény kisegyházak és szekták is vonzzák a világvége jóslatokat, „de azért az apokalipszis várása nem csak a kereszténység, de még csak nem is a vallások sajátja. 2012-ben például a maja naptár egyik időegysége fordul át, vannak emberek, akiknek már ez is elég az apokalipszishez. Vagy ott vannak a Nibiru nevű bolygótól rettegők, akik szerint az állítólagos égitest hamarosan összeütközik a Földdel. Vagy ha nem is ütközik össze, a Nibiru miatt megfordul a Föld mágneses polaritása, ami katasztrófák sorozatát indítja el. A Nibiru-hívők újabb és újabb időpontot jelölnek meg az ütközésre, mert eddig egyik sem jött be. Az amerikai űrkutatási hivatal szinte hetente teszi közzé, hogy Nibiru nem létezik, ám hiába.” A lapnak Beer Miklós váci püspök elmondta: sokan a kereszténység kezdeténél is tudni vélték, hogy „mikor jön el az idő.” Hozzátette: a katolikus egyház mindig elutasította ezeket a spekulációkat. A váci püspök leszögezte: nem félelemben kell élnünk, hanem „józanul.” A keresztény életfelfogás a feltámadás hitéből táplálkozva éppen a kiegyensúlyozott, reményteli magatartásra bátorít. Az első Péter-levélben olvassuk: „Álljatok készen, hogy feleletet tudjatok adni azoknak, akik megkérdezik, hogy mi az alapja a reményeteknek, a ti szép életeteknek.” A cikkíró emlékeztet rá: Albert Einstein sokáig az állandósult állapotú világegyetem képét megvalósító változatot kereste a gravitációs mozgás általa megalkotott elméletének megoldásai között. Híres pap csillagász kortársa, Lemaitre abbé, a Pápai Tudományos Akadémia későbbi elnöke a periodikus változású, önmagába visszahulló, elégő, majd hamvaiból újjászülető főnix világegyetemre utaló nyomokat keresett a csillagászati megfigyelésekben. A váci püspök a bibliai szövegekre és a zsinatok tanítására alapozott katolikus felfogással reagál erre: Isten az embernek örök életet szán. Ez az „új ég” és „új föld” azonban túl van a jelenlegi tér-idő rendszerű világon. Beer Miklós emlékeztet rá: Jézus többször is beszélt arról, hogy „ez a világ elmúlik”, de nem tudhatjuk „sem a napot, sem az órát”, a katolikusok tehát azt vallják, hogy egyszer megsemmisül az univerzum. Ez bármikor bekövetkezhet. Ugyanakkor van egy másik értelme is a világvégének: a személyes halál. Ezzel a mi számunkra ér véget a világ. Ez a vég egy hívő ember számára nem jelenthet állandó félelmet, rettegést, mert a hite alapja az a meggyőződés, hogy Isten szereti.

A Magyar Nemzetben (37.o.) Szabó Endre Tárgyalás virágszőnyegen címmel az 1956-ot követő egyházüldözésről ír, kiemelve az általa jól ismert és mélyen tisztelt Keglevich István római katolikus pap hithű tanúságtevését, aki a Regnum Marianum mozgalom keretében tevékenykedett felszentelésétől fogva 2000-ben bekövetkezett haláláig. Már maga a neve sem volt jó előjel a kommunista hatóságok szemében, hiszen arisztokrata származást takar. Az 1956-os forradalom után ifjúsági tevékenysége miatt két perben elítélve (1961, 1964), ártatlanul összesen tíz évet töltött börtönben. Kiállása miatt több ízben ítélték sötétzárkára. A cikkíró felidézi: amikor többheti szomjazás után egyszer megkérdezték, hogyan bírja ki, Keglevich atya válasza egy szóból állt: „Jézusért.” Szabó Endre tényként szögezi le: „Nem sikerült őt betörni, büntetése letöltése után, 1971-ben úgy kellett kidobni a börtönből, mert nem volt hajlandó szabadulni. Nézete szerint amíg papok vannak igazságtalanul bebörtönözve, addig neki sincs helye a civil világban. Így erőszakkal lett kirakva a börtönből, búcsúzóul oda is vetették neki, hogy nem tudtak vele mit kezdeni, de nem baj, majd a püspökök által intézik el. Így is lett: az akkori államhatalommal kollaboráló egyházi vezetés megtagadta őt, és ez a diszkrimináció lényegében haláláig elkísérte.” A cikkíró figyelmeztet: „A történelmi egyházak kommunizmus alatti működése még számos tekintetben tisztázásra vár. A katolikus egyházon belül és a társadalom szintjén sajnos egyaránt kevés szó esik azoknak a kitartásáról, akik a legnehezebb kádári időkben vállalták a súlyos börtönéveket, lelkiismeretük szavának engedelmeskedve.”

Magyar Kurír  

(bd)