Napi sajtószemle

A Hetekben (4-5.o.) Morvay Péter Feketelistán a Vatikán címmel ír arról, hogy az amerikai külügyminisztérium a nemzetközi kábítószer-kereskedelem és pénzmosás veszélyeivel foglalkozó éves jelentésében most először a Vatikánt is felvette a veszélyeztetett országok listájára. A dokumentum közzététele után a Szentszék azt ígéri, hogy a pápai állam mindent megtesz gazdálkodásának kifehérítésére. Giovanni Lajolo bíboros szerint azonban a negatív minősítés a Vatikán-ellenes erők műve, akik az elmúlt kilenc hónapokban a „Vatileaks”-botrány során korrupcióval vádolták a katolikus egyházat.

A Népszabadság (Ellenzéki akció… 2.o.) és a Magyar Nemzet (Politikai… 8.o.) is beszámolnak arról, hogy kubai ellenzékiek egy csoportja békésen elfoglalt egy havannai templomot, és azt kéri az egyháztól, hogy vegyen át tőlük és továbbítson a pápának egy politikai nyitást követelő levelet. Julio Beltrán, a betiltott Kubai Köztársasági Párt (PRC) aktivistája elmondta: a 13 templomfoglaló ennek a pártnak a tagja. Azt akarják, hogy követeléseiket hallgassa meg XVI. Benedek, aki március 26. és 28. között hivatalos látogatást tesz a kommunista országban. A havannai érseki hivatal elítélte az akciót.

A Hetekben (7-9.o.) Jászberényi Sándor Ezek megölnek minket címmel mutatja be az egyiptomi koptok életét. A cikkíró kiemeli, hogy a közelmúltban négy fiatal fiút ismeretlen tettesek halálra vertek.- „Bár az egyiptomi hatóság szokás szerint nem beszél szektariánus erőszakról és radikális iszlamistákról, nyilvánvaló, hogy a fiúkat azért verték agyon, mert keresztények” – írja a szerző. Egyúttal idézi Mark Gamal kopt keresztény emberjogi aktivistát, aki Kairó kopt szegénynegyedében, Szemétvárosban lakik: „Ami történt, az gyalázat.” Gamal elmondta azt is, hogy csak a tehetősek tudnak elmenekülni Egyiptomból, ez a koptoknak minimum az 5-10 százalékát jelenti. Egyiptomban összesen tízmillió kopt él – a 80 milliós népesség több mint tíz százaléka –, és az aktivista nem tudja, velük mi lesz. Egy idősebb férfi azt üzente az újságírónak: „… mondja el a többieknek a hazájában, hogy a hitünket el nem hagyjuk, ha kell, meghalunk Krisztusért.” 

A Magyar Nemzetben (6.o.) Techet Péter Bolgár György keresztény fundamentalizmusa címmel felidézi, hogy Orbán Viktor a közelmúltban interjút adott a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak (FAS), amelyben a miniszterelnök egyfajta keresztény és nemzeti Európa-eszmét szegezett a ,mára Európában „fősodrattá erőltetett, de a közéleti vitákban balról és jobbról egyaránt gyakorta bírált szekuláris, kozmopolita, föderatív Európa-modellel szemben.” A cikkíró rámutat, hogy a kormányfő interjúját a hazai balliberális sajtó és média támadta, így például az ATV-ben Bolgár György azt állította, hogy „Orbán FAS-interjújából egyfajta keresztény fundamentalizmus olvasható ki.” Techet hozzáteszi: „Mondja mindezt egy olyan csatornán, ahol azt az amerikai evangelizációs kereszténységet éltetik, amely valóban nevetség tárgya egész Európában – katolikusoktól ateistákig mindenütt. Nem Orbán Viktornál, hanem Pat Robertson műsorában lehet akár testsúlycsökkenésért is imádkozni. Csak remélni tudjuk, hogy Bolgár Györgyék nemsokára szót emelnek azon bugyuta keresztény fundamentalizmus, észellenes radikalizmus ellen is, amely akár a 700-as klubban, akár a Vidám vasárnapban megjelenik. E műsorok ugyanis intellektuálisan valóban tagadják mindazt, ami Európát a római kortól a kereszténységen át a modernitásig jellemzi – azaz az ésszerűséget –, politikailag pedig egy másik világhatalom, nem pedig az európaiak érdekiért lobbizik. A 700-as klubban amúgy rendszeresen támadják – néhol mindenféle álteológiai érvekkel is – az Európai Uniót.”

Az Élet és Irodalomban (5.o.) Esterházy Péter Kis egyetemes ujjgyak címmel bírálja Bábel Balázs, Márfi Gyula, Székely János, Veres András katolikus főpásztorokat, amiért az utóbbi időben írásban is kiálltak az Orbán-kormány mellett és visszautasították a hazánkat ért külföldi, többnyire igaztalan bírálatokat. A szerző ironikus házi feladat megírására biztat, „sorold fel szép nyugodtan… az Orbán-kormány működésében a keresztény kultúra világára utaló jeleket… Légy jóindulatú, megértő és kitartó; ne feledd, ha semmit nem találsz, te is nincstelen vagy. Vesztes.” Esterházy azt már meg sem kérdezi, hogy „… egy efféle cikk mért nem mondjuk az Új Emberben vagy a Vigiliában jelenik meg, vagyis az említettek mért nem irritálják az ún. keresztény közvéleményt…, vagy, hogy Esztergomot mért nem zavarják püspökeinek egy tehetségtelen, mert politikailag elfogult és szakmailag fölkészületlen politológus tanonc szintjén előadott közszereplései, valamint az, hogy a pártpolitika ilyen közvetlen ordenárésággal kihasználja, kiszipolyozza, ha nem is a katolicizmust, de a szóhasználatot, ha nem is a katolikus egyházat, de gátlástalanul hivatkozhatik rá, így gondolva egyetemessé tenni a provincialitásukat. Azt sem merjük megkérdezni…, hogy nem kellene-e mégis a leghatározottabban emlékeztetni: Isten váratlan, meglepő, de így van, nem fideszes, nem kereszténydemokrata. Azt hiszem.”
Ugyanitt (5.o.) Márfi és az abortusz címmel az él aláírású cikk szerzője gúnyolódik a veszprémi érseken.

A Népszabadságban (12.o.) Wildmann János Kultúrkeresztények címmel rámutat: az olyan vélemények, mint amelyeket Székely János, Bábel Balázs, Vers András katolikus vagy Bogárdi Szabó István református püspök, de a közelmúltban legmarkánsabban Márfi Gyula veszprémi érsek fogalmaztak meg, korántsem tekinthetők kivételeseknek és új keletűeknek. Az Egyházfórum főszerkesztője emlékeztet rá, hogy hazánk uniós csatlakozásának küszöbén Gyulai Endre akkori szeged-csanádi megyéspüspök például azt prognosztizálta, hogy Nyugatról majd erkölcsi szenny árasztja el Magyarországot, és ennek az áradatnak csak a katolikus egyház képes valamennyire gátat szabni, „Még a zsidók sem, csak a katolikus egyház… Ha a mohamedánok jönnek, akkor kiirtják ezeket, lefejezik azokat…” – idézi a szerző a főpásztort, egyúttal azt is felidézi, hogy Veres András szombathelyi megyéspüspök 2006-ban – még püspökkari titkárként – a választások eredményei fölött szomorkodott, Osztie Zoltán plébános, a KÉSZ elnöke pedig értékvesztett, súlyosan devalválódott társadalomról beszélt. Wildmann megállapítja: a kultúrkeresztények „elsősorban a műveltebb emberek közül kerülnek ki, akik bizonyos történelmi és kulturális ismertekkel rendelkeznek, amely alapján megteremtik ideológiájukat. Amennyire ez lehetővé teszi, szimpatizálnak az erőskezű vezetéssel, és hívei az autoriter rendszereknek úgy egyházon belül, mint kívül. Egyik legnagyobb szervezetük például egy időben közösen kampányolt a Jobbikkal. Útjaik később szétváltak ugyan, de kevésbé a párt antiszemita vagy hungarista megnyilvánulásai, mint a pogány vallási elemek fokozódó betüremkedése miatt. Ezt már nem viselte el az ideológia… A gondot az jelenti, hogy Magyarországon, de több kelet-európai országban is, a többségi kereszténység bennragadt… középkori ön- és történelemértelmezésében. Ez a szemlélet a XX. század közepéig messzemenően jellemző volt a nagy keresztény világegyházakra, különösen is a katolikusokra, amelytől csak a II. Vatikáni Zsinaton próbáltak meg búcsút venni, és a keresztény identitást ismét bibliai alapokra helyezni.” A cikkíró emlékeztet rá: zsinati tanácsadóként az akkori reform teológus Joseph Ratzinger, a jelenlegi pápa egyike volt azoknak, akik rámutattak a „torzító hagyományok” továbbélésének veszélyeire. Ám Wildmann szerint „a zsinati törekvések… Kelet-Európában a kommunista elnyomás miatt nem fejthették ki hatásukat, a rendszerváltozás idejére pedig a világegyházban is alábbhagytak. A történelem pora így feltehetőleg még jó ideig belepi majd a magyarországi katolikus és református egyházat.”

A Népszavában (Nyílt levél… 10.o.) Kobzi János Márfi Gyula veszprémi érsekhez intézett nyílt levelében megemlíti, hogy az Egyesült Államok felvette a pénzmosásgyanús államok közé a Vatikánt, s mindezek fényében érdekesnek tartja, hogy a főpásztor levelében „ultraliberális, a kommunista rezsim kiszolgálóinak vadkapitalistáiként aposztrofálja mindazokat a magyar nagytőkéseket, akik a rendszerváltás után gazdagodtak meg. Akkor mit mondjunk a katolikus egyházról?” Kobzi úgy véli: „Az Ön levelének fogalmazása, szóhasználata és mondatszerkesztése felveti bennem a gyanút, hogy nem a saját gondolatait tükrözi, hanem egy központi vagy ha úgy tetszik: ’felsőbb hatalom’ érdekeit képviseli.” 

Az Élet és Irodalomban (6.o.) Uitz Renáta „Hogy ki az egyház, és ki nem” címmel úgy véli: a tavaly nyári parlamenti vita az új egyházügyi törvényről akkor vett érdekes fordulatot, amikor „az utolsó pillanatban az alkotmányügyi bizottság Lázár János Fidesz-frakcióvezető javaslatára az egyházak bejegyzését a bíróságok helyett a parlament minősített többségének feladatává tette.” A cikkíró szerint a Fidesz frakcióvezetője „abból indult ki, hogy amennyiben nem maga a parlament dönt egy adott kérdésben, a képviselők – elítélendő módon – áthárítják a döntéssel járó felelősséget a jogalkalmazóra. A megközelítésben a döntés tárgya nem az, hogy milyen feltételekkel kérheti hívek egy közössége csoportjuk egyházként történő elismerését, hanem az, hogy ki egyház, és ki nem. Ez tehát a döntés, amelyet a szuverén maga (és nem holmi bíróság) hivatott meghozni a szabad vallásgyakorlás körében. A szuverenitás alapú megközelítés kétségtelenül új színfolt volt a vitában, és jól tükrözi, hogy az egyházak jogi személyiségének rendezését a kormányzó többség nem a vallásszabadság gyakorlásával, hanem az állami hatalomgyakorlás mikéntjével köti össze. A nemzeti kisebbségek elismerése Lázár frakcióvezető által említett elismerése annyiban mindenképpen érinti a szuverenitás gyakorlatát, amennyiben a nemzeti kisebbségek (’a velünk élő nemzetiségek’) államalkotó tényezőnek számítanak, illetve, amennyiben a nemzeti kisebbségek politikai képviselete a képviseleti demokrácia egyik eleme marad. Az egyház vagy egyházak azonban nem minősülnek államalkotó tényezőnek sem a még hatályos alkotmány, sem az új Alaptörvény szerint.” Uitz Renáta leszögezte: „Az új egyháztörvény históriája nem fest derűs képet a köztársaságról. Szerencse, hogy a ki egyház, és ki nem alapvetése szépen illik a Nemzeti Hitvallás szimbólumrendszerébe. Az egyházak között szabadon válogató s kedvelt egyházainak belügyeibe bármikor beleszóló államot ugyanis érzékelhetően semmi sem feszélyezi (és végképp nem korlátozza) Alaptörvényen innen és túl. Az új egyháztörvény tehát valóban egy más minőség – egy új világ kezdete.”

A Hetekben (10-11.o.) a Hit Gyülekezetének vezetői A Népszabadságot nem érdeklik a válaszok címmel reagálnak az egykori Demokratikus Ellenzék tagjainak a balliberális napilapban megjelent nyílt levelére, amelyben azt kérték az új egyházügyi törvényben elismert egyházak vezetőitől, hogy álljanak ki a nyilvántartásba nem vett egyházak érdekében. A Hit Gyülekezete válaszát a Népszabadság nem közölte. A HGY vezetői szerint „Az érdemi vitához először is azt kellene tisztázni, mit is értünk vallás, vallásszabadság és egyház alatt.” Egyúttal emlékeztetnek rá, hogy a gyülekezet két szolidaritási nyilatkozatot is kiadott decemberben az új szabályozás miatt működésükben veszélyeztetett egyházak mellett. Arra is felhívják a figyelmet, hogy az „új egyházügyi törvény elfogadása előtti jogi állapot” sem volt aggályoktól mentes, „sőt súlyosan diszkriminatív elemeket is tartalmazott. A korábbi szabályozás ugyanis arra ösztönzött vallási tevékenységet egyáltalán nem, vagy csak közvetve végző szervezeteket, hogy vallási tevékenység látszatát keltve szerezzenek a nem egyházi státuszban lévő szervezeteknél kedvezőbb feltételeket oktatási, szociális és karitatív tevékenységük végzéséhez. Az egyenes utat választó civil szervezetek pedig hátrányba kerültek azokkal a vallási tevékenységek céljából létrejött intézményekkel szemben, melyeknél az oktatási, vagy karitatív tevékenység jóval túlhaladta alapvető egyházi, vallási tevékenységüket.”

A Népszabadság (1.,5.o.) Élesen bírálja a magyar egyházügyi törvényt a velencei bizottság című beszámolója szerint a testület úgy véli: a jogszabály több része nem felel meg a nemzetközi egyezményeknek. A bizottság szerint számos okból megkérdőjelezhető az egyházak elismerése, mert a törvényben nincsenek garanciák arra, hogy semleges és pártatlan folyamat során kapják meg a státuszt. A jelentés felidézi: február 28-án 32 egyházat ismert el a parlament, ám nem tudni, hogy milyen kritériumok alapján. Az, hogy kizárólag a parlament kezében van a döntés az egyházakról, azt jelenti, „egyértelmű, hogy többé-kevésbé politikai megfontolások alapján születik meg a döntés” – írja a velencei bizottság, hozzátéve: szükség lenne arra, hogy az elismerést nem kapott egyházak egy független testületnél fellebbezzenek.

A Magyar Hírlapban (1.,12.o.) Zinner Tibor Komolyan vették Mindszenty végrendeletét címmel emlékszik meg Mindszenty József bíboros, hercegprímás 120. születésnapjáról. A cikkíró rámutat: a mártírsorsú főpásztor végrendelete arról híresült el, hogy szerepelt benne egy olyan kitétel is: Mariazellben temessék el, és csak akkor vigyék haza földi maradványait Esztergomba, ha az utolsó szovjet katona is elhagyja Magyarország területét. A történész szerző felidézi: a bíboros hercegprímás hamvai 1991. május 4-én tértek vissza Magyarországra. Egyik titkára, Mészáros István odaláncolta magát a mariazelli sírhoz, így próbálta felhívni a figyelmet arra: még nem hagyta el minden szovjet katona az ország területét. Ez csak két hónap múlva következett be.  

A Népszava (Rászorulók… 11.o.) közli, hogy nyomortelepeken élő gyerekek és nincstelen emberek szemüvegeinek elkészítésére hirdetett gyűjtést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az élelmiszerüzletekben. A Látás ajándékba nevű akció idén a SPAR-csoport 111 kijelölt üzletében zajlik: a pénztáraknál 200 és 500 forintos címletű adománykártyák vásárolhatók, mellyel a szeretetszolgálat orvosai által felírt szemüvegek előállítási költségeihez járulnak hozzá a segíteni szándékozók.

A Magyar Nemzet (Elismeréseket adtak át… 10-11.o.) beszámolója szerint nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Kossuth-díjat kapott Vasadi Péter költő, író, a mai katolikus irodalom kimagasló képviselője és Szentandrássy István festőművész a „cigányság ősi, balladisztikus hagyományait és alakjait sajátos színvilággal ábrázoló műveiért, csodálatos Madonna-képeiért…”

Magyar Kurír

(bd)