Napi sajtószemle

A Szentszék és Magyarország egyaránt szükségesnek tartja a két állam közötti korábbi megállapodás átalakítását, s készek új megállapodást kötni – mondta a Magyar Nemzetnek (Újratárgyalják a szentszéki szerződést 3.o.)  Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vatikáni tárgyalásairól. Kifejtette: az 1997-es megállapodás egy adott közjogi szituációra épült, most pedig az új alkotmány, az új egyházi, önkormányzati és adótörvények szükségessé teszik e szerződés megváltozását. A Magyarországon működő egyházak finanszírozása az új törvényi környezetben új technikákat igényel – mondta a KDNP elnöke. Hozzátette: a 16 százalékos adó, mint Európában a legalacsonyabb közteher bevezetésével csökken az összes adóbevétel, így az egyszázalékos felajánlások összege is. Ezért az egyházak anyagi támogatását is át kell gondolni, s a finanszírozás technikáját módosítani kell. Fontos továbbá, hogy sok önkormányzati iskolát átvettek az egyházak, ezért annak technikáját is ki kell dolgozni, hogy az egyházi iskolák ne kiegészítő támogatásokat kapjanak, hanem ugyanolyan állami támogatásban részesüljenek, mint az államiak.

A Népszabadságban (11.o.) Megyesi Gusztáv A test ördöge című, gunyoros hangvételű cikkében idézi Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, aki szerint az egykulcsos adórendszer a gyermekáldást is ösztönzi, hiszen az utóbbi hat hónapban több gyerek született, már az új adórendszerről szóló előzetes bejelentések „megmozgatták a magyar férfiak és nők fantáziáját”, „ergo hatással voltak a népszaporulatra.” A cikkíró fölteszi a kérdést: „Hanem hogy mit szól mindehhez a pápa? Aki épp a héten áldotta meg Magyarországot, s tett ígéretet Semjén miniszterelnök-helyettesnek, hogy rendszeresen imádkozni fog a magyar népért. Ez ellen még a legmegátalkodottabb ateistának sem lehet kifogása, csakhogy mint tudjuk, Őszentsége a testiséget illetően igen visszafogott, még a legszimplább kondom használatában is a sátán keze nyomát látja, ebből adódóan meg lehet a véleménye Magyarországról, ahol most már kabinetszinten izgatják a férfiak és nők szexuális fantáziáját; hamarosan alighanem zsinat is össze lesz trombitálva, s ez is kizárólag Orbán meg örökös jobbkeze miatt fog bekövetkezni.”

A Magyar Nemzetben (26.o.) Lőcsei Gabriella Nyolc ablak címmel készített riportot arról, hogy a balassagyarmati börtön kápolnáját háromszázötven négyzetméteres falfestménnyel díszítették ki a rabok, a festőművész és világvándor Lencsés Zsoltnak, a város szülöttének az irányításával. A művész a lapnak elmondta: a balassagyarmati börtönkápolna felújítása után Márianosztrán folytathatták „a freskóterápiás, kísérletinek immár nem is nevezhető programot. Balassagyarmati ’előéletünkre’ hivatkozva hivatalosan is jóváhagyott oktatási keretek között, komoly tananyaggal, tanműhellyel; innen már csak pár mozdulat volt a börtönfalak közt kidolgozott freskóterápiát a civil szakképzési rendszerbe átemelni. Ha ezt sikerül végbevinni – úgy tűnik, több képzési központ is ’vevő’ rá az ország különböző pontjain, Kecskeméten, Székesfehérváron, Budapesten, Pécsett, Sopronban, Dombóváron, Egerben, Hatvanban… –, nem lesz gond senki számára sem, hogy a freskófestéssel kapcsolatos ’szakképzési tanúsítványt’ hol és miként fogja beszerezni.” Nyilatkozik a lapnak Beer Miklós váci püspök is, aki a börtönkápolnát felszentelte: „Soha nem mertem volna álmodni, hogy még az én életemben megtörténik az, ami a balassagyarmati börtönben megvalósult. Már az is csodálatos változás volt a kilencvenes évek elején, hogy papként bemehettünk a fogvatartottakhoz, hogy minden börtönben, fegyházban főállású börtönlelkészek kezdhették meg szolgálatukat. A vallási foglalkozásokhoz általában egy nagyobb termet kaptunk; a balassagyarmati börtönparancsnok volt az első, aki az eredetileg is börtönkápolnának szánt teret rendeltetésének visszaadta. Megtaláltuk azt a nagyszerű művészt, aki templomfestői gyakorlatát és külföldi tapasztalatát felhasználva kitalálta a ’freskóterápiának’ elnevezett programot. Munka közben kitűnt egy-egy ember ügyessége, tehetsége: de a megfestendő bibliai jelenetek is segítséget adtak az elítélteknek abban, hogy erkölcsi értelemben is javuljanak. Ezt a nagyszerű kezdeményezést azóta követte a márianosztrai börtön kápolnájának a felújítása; a művész jelenleg a váci börtön régi templomához gyűjti s képezi ’freskóterápiás’ csapatatát.” Vannak akik így összegzik a börtönkápolna nyolcablakos falfestményrendszerét: a megbocsátásnak és a megtérésnek semmi sem állhatja útját, sem a fegyver, sem a börtön. „Az a hetven rab ugyanis, aki Lencsés Zsolt útmutatása szerint e szakrális térben dolgozott, nem képeket festett, hanem ablakokat nyitott; ezeken a stilizált ablakokon tekint be a börtönfalak közé a Jó Pásztor, aki az elveszett bárányt megkeresi, majd a vállára veszi, a tékozló fiú, az irgalmas szamaritánus, a százados, aki a keresztre feszített Jézusban Isten Fiát felismeri. A kupolából áradó, szikrázóan fehér festéssel megjelenített égi fény pedig mindent beragyog, szabad embert és rabot egyaránt” – írja Lőcsei Gabriella. A cikkíró megemlíti azt is, hogy Fellegi Ádám zongoraművész a freskókról beszélgetve felvetette, ha az elítéltek megírják a szöveget, szívesen komponál olyan daljátékot, amelyet a fogvatartottak elő tudnak adni. Így született meg Az irgalmas szamaritánus című rockopera, amelyet Fellegi Ádám nyolc héten át tanított be a fogvatartottaknak. „Szinte művészt faragott belőlük.” Budai István börtönparancsnok közölte: „Nem akarjuk ’átnevelni’ fogvatartottainkat. Esélyt szeretnénk adni, hogy képesek legyenek változtatni elrontott életükön. Jelzéseket arról, hogy a börtönéveket is el lehet viselni, hogy a becsületes élet sem reménytelen vállalkozás.”

A Magyar Hírlapban (A törött láb… 19.o.) Gellér László sokszoros magyar síugróbajnok nyilatkozik, akinek három fiútestvére szintén síugró volt. Elmondta: pályafutása befejeztével szeretett volna edzősködni, „de miután megszereztem a képesítést, az ugróbizottság elnöke négyszemközt közölte, hogy nem lehetek edző. Mindenki tudta, hogy vallásos ember vagyok, ha másból nem, látták, hogy keresztet vetek az ugrások előtt. Nem bízhatjuk ilyen emberre a jövő generációjának nevelését, mondták, így a civil életet választottam.”

Magyar Kurír

(bd)