Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszabadság (8.o.) Machetével gyilkolnak Nigériában címmel számol be arról, hogy vasárnap hajnalban a nigériai Jos közelében lévő, keresztények által lakott falvakra – Dogo Nahawa, Zot és Ratsat – támadtak a környező hegyekben élő muzulmán pásztorok, akik machetével (bozótvágó késsel) mintegy ötszáz keresztényt gyilkoltak le. A hatóságok 55 áldozatról beszélnek. A cikkből kiderül: Jos Nigéria északi részének tartományi fővárosa, amely az északi muzulmán és a déli keresztény területek határán fekszik. A két csoport 2001 óta tartó konfliktusában legalább kétezren vesztették életüket. Elemzők szerint a mostani gyilkosok a januári vérengzést torolták meg, amikor a négy napig elhúzódó összecsapásban kétszázan vesztették életüket. A Népszabadság szerint az ellenségeskedés nem csak a vallásban gyökerezik. „A keresztény etnikai csoport földműveléssel foglalkozik, a hegyekben élő muzulmánok pedig állattartók. A két csoport folyamatos harcot folytat egymással a termőföldért, illetve legelőért. A feszültséget növeli az is, hogy bár a hausza és fulani nyelvet beszélő muzulmánok évtizedek óta élnek a szóban forgó területen, hivatalosan mégis telepeseknek számítanak. Jogaik korlátozottak, nem vállalhatnak például politikai tisztséget sem a régióban… Emiatt a keresztény népcsoport kezében van a régió költségvetése is, annak minden anyagi előnyével együtt. A pártpreferenciák is a vallási és etnikai törésvonalak mentén oszlanak meg: a keresztény lakosság a kormányzó Népi Demokratikus Pártot támogatja, míg a muzulmánok az ellenzéki Minden Nigériai Néppártját.” A beszámoló rámutat: a hét végi vérengzést követően az Amerikai Egyesült Államok is felelősségre vonást követel, a korábbi zavargások után senkit nem állítottak bíróság elé.

A Magyar Hírlapban (15.o.) Jancsó Orsolya Eurábia lehet a mi öreg kontinensünk címmel tanulmányokra hivatkozik, amelyek szerint 2050-ben „A Boulevard Saint-Germainen romantikus kávézók helyett vízipipa-bárokba lehet betérni, Berlinben az utcanevek törökül olvashatók, az iskolás gyerekek Korán-verseket szavalnak, a nők pedig lefátyolozva járnak. Ez dióhéjban az Eurábia-vízió. A kérdés csak az: igaz-e?” A cikkíró az európai népességcsökkenést illetően hivatkozik az amerikai National Intelligence Council (NIC) felmérésre, amely szerint jelenleg 18 millió muszlim él Nyugat-Európában, ami a lakosság 4,5 százaléka, de ha a 27 tagú Uniót vesszük, ez a szám még alacsonyabb. A NIC elképzelhetetlennek tart – néhány város kivételével – tíz százaléknál nagyobb emelkedést a következő években. Eurábia hangoztatói azonban arra figyelmeztetnek, hogy 1990 és 2000 között a muzulmán országok népessége 150 millióról 1,2 milliárdra növekedett, ami 800 százalékos változást jelent. Ez jócskán meghaladja Kína „mindössze” 300 százalékos rátáját, vagyis szerintük „… hiába jut a 2008-as adatok alapján ma már két gyerek minden francia és ír nőre, illetve 1,9 gyerek minden brit és svéd nőre, az iszlám kultúrának köszönhetően a születések számának exponenciális növekedése várható az arab családokban. Sőt a Washington Times elemzése azt mutatta ki, hogy Oroszország az évszázad végére muszlim ország lesz. Az ott élő iszlámhívők száma 1989 óta negyven százalékkal nőtt, és ha ez a tendencia folytatódik, vagy akár fokozódik, már 2050-re többségbe kerülnek. Az Eurábia elemzői úgy vélik: a muzulmánok számának növekedése talán nem is lenne baj, ha Európa képes volna asszimilálni az arab többséget. Ám úgy vélik, hogy éppen a nyugati világban oly fontos emberi jogok és a multikulturalizmus fontossága miatt ez gyakorlatilag lehetetlen. Jancsó Orsolya emlékeztet rá: volt már példa a történelemben, amikor Európa képes volt számarányait tekintve igen nagy betelepülő csoportokat asszimilálni, „igaz, akkor nagyon ragaszkodott gyökereihez. Ha nincs meg a szoros kötödés nemcsak a görög-római, hanem a keresztény hagyományhoz is, a modern Európa nem lesz képes ellátni a beolvasztó funkcióját. Jelenleg még működnek a nyugati országoknak az elmúlt évtizedekben felállított migrációs rendszerei, de az egyensúly törékeny, és ha Európa valóban elveszti minden erkölcsi és kulturális tartását, igazzá válhat az Eurábia hirdetőinek legsötétebb víziója: az általunk ismert Európa eltűnhet a Föld színéről.”

A Népszava (Karikaturista… 2.o.) beszámolója szerint Írországban letartóztattak tegnap hét személyt, akik azt tervezték, hogy meggyilkolnak egy svéd karikaturistát, mert az megsértette Mohamed prófétát. A rendőrség szerint négy férfit és három nőt tartóztattak le, úgy tudni, marokkói és jemeni személyekről van szó. Az ír sajtó értesülései szerint a célpont Lars Vilk svéd karikaturista volt, aki 2007-ben egy rajzán kutyatesttel ábrázolta a prófétát.

Hazai hírek

A Magyar Demokratában (Egyenlő mérce 18-19.o.) Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke nyilatkozik, aki tavaly év végén nyilatkozatot tett közzé az emberi méltóság védelmében, a szöveget valamennyi parlamenti párt és a történelmi egyházak is aláírták. Lomnici Zoltán figyelmeztet: „a magyar- és keresztényellenes retorikát ugyanúgy el kell ítélni, mint a rasszista, antiszemita megnyilvánulásokat.”

Ugyancsak a Magyar Demokratában (58-60.o.) Karasszon Dezső, a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának orgonatanára, a Nagyerdei Református Templom kántora nyilatkozik, hangsúlyozva: a zene elsődleges, eredeti feladatának azt tartja, hogy eszköz legyen ahhoz, hogy az egész nemzet újra egységessé, valóban közösséggé váljon: „Érdemes végiggondolni azt a történelmi időszakot, amikor ennek az ellenkezője zajlott. A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején a kántor-tanítóknak azt mondták, döntsék el, melyik hivatásukat folytatják, mert az iskolák államosítva vannak, tehát arról szó sem lehet, hogy ők templomban is szolgáljanak, meg iskolában is. De nem volt becsületes döntés elé állítani őket, mert megélni csak az iskolából lehetett. Ezzel az egyházzenét éltető szellemi erőt kivonták a templomokból… Az iskolából pedig kivonták Istent…, a két folyamat egymás tükörképe. Történelmünknek ez a szakasza most végleg lezárul, meg kellene kísérelnünk az utat visszafelé megjárni, visszamenni arra a magaslatra, ahonnan alászálltunk. A reformáció első századaiban a középiskolákban és egyetemeken… két istentisztelet is volt naponta, persze rövidebb, inkább áhítatnak lehetne mondani, és ennek mindig része volt a közös éneklés is. Ugyanakkor a templomban a diákok kara mindig énekelt olyan nagyobb tudást igénylő énekeket, amiket a hívek már nem tudtak volna elénekelni. Tehát nemcsak a pap és a hívek voltak a templomi szereplők, hanem a kar is. Ezt a hármasságot kellene újra helyreállítani a templomban.” Az orgonatanár-kántor vallja, hogy az iskolának és a templomnak szorosan egymáshoz kellene kapcsolódnia, ma az iskola „az élettől elkülönített gyakorlóterep, ahol vaktölténnyel lövöldöznek a diákok, a templom pedig ugyancsak elkülönül a hétköznapi élettől, mert szűk körben topog. Óriási szükség volna a kettőnek egymásra.” Karasszony Dezső figyelmeztet: „Végeredményben a kormányzás egy nemzet Isten felé vezetése, közelítése mindahhoz, ami magasrendű.” A kántor úgy látja: az egyház és az iskola összekapcsolása főleg azért nehéz, mert a három szereplő, a pap, a tanító és a kántor akkor tudnák legjobban végezni a feladatukat, ha teljes egységben működnének. Boros Károly interjúkészítő közbevetette: „Ahogy a Szentháromság: az Atyától jön az ige, a Fiútól a tanítás, a Szentlélek pedig a dal, ami szó és zene együtt.” Karasszon Dezső érdekesnek tartja, hogy a XVII. század egyik német teológusa „… kimondottan a Szentlélek Úristenhez hasonlította az orgonát. Fúj benne a levegő, és csoda dolgokat, soha nem hallott, soha nem látott valóságokat tár föl a hallgató előtt. Valóban mindegyiküknek otthon kell lennie a maga területén, és a másik kettőéhez is érteniük kell annyira, hogy el tudják mondani, mit várnak egymástól, így kölcsönösen megtermékenyítenék egymást.”

Magyar Kurír