Napi sajtószemle

A Népszabadság (2.o.). Közös levél Orbánnak, a Magyar Hírlap (1.,2.o.) Módosíthatják a vatikáni szerződést, a Magyar Nemzet (4.o.) Egyházi gyűjtés indul a rászorulóknak címekkel számolnak be a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tavaszi ülésszakának végén rendezett sajtótájékoztatóról.

A Népszabadság kiemeli, hogy a közelmúltban a püspöki kar több tagja is kiállt a kormány mellett, elítélve a „hazánk ellen támadó nemzetközi nagytőkét.” „A minap Márfi Gyula veszprémi érsek tett közzé hasonló tartalmú, nagy feltűnést keltő nyílt levelet” – írja a balliberális lap, s értesüléseire hivatkozva közli, hogy a téma a püspökkari ülésen is szóba került. Az újság kérdésére Mohos Gábor, a püspöki konferencia titkára elmondta, hogy egyéni véleményekről van szó, testületi állásfoglalás nem született. A válság óhatatlanul növeli a feszültségeket. A katolikus egyház – küldetésének megfelelően – a békességet és a rászorulókkal való szolidaritást kívánja szolgálni, ennek szellemében szerveznek gyűjtést húsvét előtt a rászorulóknak március 11. és 18. között a templomokban, hasonlóan a korábbi évekhez.

A Magyar Hírlap is idézi Mohos Gábort, aki megerősítette: jelenleg is zajlik az 1997-es vatikáni szerződés módosításának az előkészítése. A püspökkari titkár elmondta: a Szentszék és a magyar állam egyaránt kifejezte készségét a kontraktus újratárgyalására. Mohos Gábor úgy tudja, most állítják fel a kérdések megvitatására hivatott bizottságokat.

A Népszavában (7.o.) Vajda Péter Áldásra várva címmel úgy véli: ahányan vagyunk, annyi olvasata lehet Márfi Gyula veszprémi érsek levelének, „Akár ez is: mégis lehet kétszer is belépni ugyanabba a folyóba. Megeshet, hogy amiről azt hittük, nem tér többet vissza – az állam és egy nagy egyház összeölelkezése egy ellenségkereső bűnbakot bélyegző, nemzetmegosztó ’anti’-ideológia jegyében – itt és most valósul meg. A szemünk előtt. Új zászlók lobognak, papi áldásra várva.”

A Magyar Hírlapban (3.o.) Bayer Zsolt Kavics a cipőben címmel reagál Bartus László egyik, az Amerikai Népszavában megjelent cikkére, amelyben azt írta: „Amíg nem támadnak neki a katolikus egyháznak, nem mutatnak rá arra, hogy Orbánon keresztül a Vatikán gyarmatosítja, romba dönti és szegénységbe hajszolja az országot, a Vatikán hazugságai fordítják szembe Magyarországot a szabad és civilizált világgal, hogy megint becsapják őket, hogy a Vatikán számolja fel a demokráciát, a szabadságot, addig nincs esély. Amíg nem magyarázzák el, hogy ez a papok uralmáról szól, de nemcsak a papok hatalmáról és kapzsiságáról van szó, hanem a világ fölötti uralomról, és amíg nem mondják meg, hogy a Vatikán választja el Magyarországot a fejlett országoktól, a jólét és a nyugalom, a szabadság lehetőségétől, addig a magyar nép többsége a demokrácia ellensége marad… Hülyézik a liberálisok azokat, akik a katolikus egyházra irányítják a figyelmet, hogy a Vatikán áll az orbáni fasiszta diktatúra mögött, és nem értenek semmit abból, ami körülöttük zajlik.” Bayer ironikus hangvételű válasza szerint „A Bartus átlát a szitán. Azt hittük, ez a mi kis tervünk a világ feletti uralom megszerzéséről titokban marad, de nem… Én beszéltem valakivel, akli semmiben sem hitt, csak abban, hogy a Bartus hülye.”

A Hetekben (11-12.o.) Szobota Zoltán „Vérfürdő” a parlamentben címmel leszögezi: „Az újkori magyar demokrácia egyik fekete hétfője erre a hétre esett. A parlament kétharmados többsége 66, korábban egyházként tevékenykedő vallási közösséget fosztott meg státuszától úgy, hogy többségük megfelelt a tavaly karácsonykor viharos körülmények között elfogadott új szabályozásnak.” A lap értesülései szerint a jogfosztott felekezetek közül többen a strasbourgi emberi jogi bíróság elé terjesztik panaszukat.

Ugyancsak a Hetekben (18-20.o.) Finta Szilvia Idegenektől örökölt gyűlölet címmel a magyar-zsidó kapcsolatok történetét tekinti át az Árpád-ház 1301-es kihalásától Zsigmond királyig (1387-1437). A cikkíró kiemeli: „A magyarok és a zsidók kapcsolata a 14-15. századi Magyarországon még mindig viszonylag jónak mondható. Bár a zsidók I. (Nagy) Lajos Anjou-házi király idején száműzetésbe kényszerülnek, négy év múlva visszatérhetnek hazájukba. Később a zsidókban versenytársat látó német városi polgárság követeli kiűzetésüket. A történelmi (katolikus) kereszténységnek a zsidók megkülönböztetésével kapcsolatos zsinati rendelkezései fokozatosan érvényesülni kezdenek. Az egyház tanítói által festett ’gonosz zsidó’ képe, szitokszókincse az alsópapság és a vándortanítók közreműködésével máig ható érvénnyel a nemzetek lelkébe vésődik.” A szerző az egyházatyák zsidóellenes írásaiból is bőségesen idéz. Finta Szilvia szerint a középkori Európa tömeges zsidóüldözéseihez „az egyházról szóló tévtanítás is hozzájárul…, mely szerint az egyház Isten országának letéteményese a földön, s egyedüli uralomra hivatott. Ezt a tényt a zsidóság merő létezése is kérdésessé teszi. Az egyház uralmát akadályozó ’Krisztus-gyilkos’, ’gonosz zsidó’ képe megjelenik a passiójátékokban, eszkatológiai drámákban, művészeti alkotásokban is. A középkori európai ember az egyháznak a Bibliától merőben idegen tévtanításai nyomán biztos benne, hogy minden problémájának okai és felemelkedésének, sikerének kerékkötői a zsidók. Így ha nehézségek támadnak, felébred a lelkébe táplált irracionális félelem a minden rossz okozójától, a zsidótól, felbukkan az ostyagyalázás, kútmérgezés vagy vérvád, melynek következtében az ellenség materializálhatóvá válik, kiirtásuk pedig a jövőbeni boldogulás reményével kecsegtet. Az antijudaizmuson túl pedig a 16. században már az antiszemitizmus is megjelenik az egyházban: a vallásilag és kulturálisan is asszimilálódó zsidókat a keresztény közeg még mindig idegennek és betolakodónak tekinti.”

Magyar Kurír