Napi sajtószemle

A Hetekben (A jog nevében döntik romlásba Európát 22-23.o.) Veronika Gudrun Kugler német jogvédő nyilatkozik, aki szerkesztője annak a beszámolónak, amely összegezte, milyen hátrányok érték a keresztényeket 2011-ben, szerte Európában. Több mint 620 különálló esetet vizsgáltak. Az esetek harmada jogi kérdés, kétharmada pedig társadalmi probléma. A jelentésből kiderül: Európa-szerte növekvő intoleranciát és diszkriminációt tapasztalnak a keresztények, miközben Brüsszel egyre erélyesebben hirdeti az egyenlő bánásmódot. Angliában például többször is előfordult, hogy több utcai prédikátort letartóztattak gyűlöletbeszéd gyanújával, mert azt hirdették nyilvánosan, hogy meg kell térni. Veronika Gudrun Kugler figyelmeztet: amikor a lelkiismereti szabadság korlátozása bekerül a törvényi szabályozásba, érvényes lesz a felekezetek által üzemeltetett kórházakra is, amelyek olyan beavatkozásokat kell, hogy elvégezzenek, amit keresztényként nem tehetnének. A jogvédő úgy véli: az elmúlt ötven évben az európai keresztények „túlságosan visszavonultak a nyilvánosságtól, és sikerült meggyőzniük magukat arról, hogy a vallás egy személyes dolog. Egy zsidó jogtudós azt mondta nem olyan régen, hogy az osztrák keresztények gettóba zárták magukat. A gettó falait a keresztények belülről is építették, mert úgy gondolták, hogy így talán biztonságban lesznek, ehelyett élve temették el magukat. Úgy gondolom, hogy egy új generációra van szükség a kereszténységen belül, akik azt mondják, hogy a kereszténység nem ódivatú, hanem igenis nagyon pozitív hatással van a társadalomra, mert védi az emberi méltóságot. Mindenki számára biztosítani kell a vallásszabadságot és a toleranciát a máshogy gondolkodók irányában, és ezt ki kell vinni a nagy nyilvánosság elé, hogy részt vegyünk a véleményformálásban. Egy új generáció kell, amely arról van meggyőződve, hogy a vallás nem magánügy. Közülünk is nagyon sokan elhitték, hogy a vallás túl gyenge, de ez hamis felfogás. A társadalom végleg meg fog romlani, ha mi misztériumként kezeljük a tudást, a szentséget, amit kaptunk. Erre mindenkinek szüksége van, és ezt ki szabad mondani! Ez nem szégyen… Mindenki érzi, hogy az emberi méltóságot sokkal inkább védelmezni kellene, mert túlságosan tágak már a határok. Ha az európai keresztények bátrabbak lennének a nyilvános vitákban, ha a politikában és a közéletben magas pozíciókat céloznának meg, és valóban aktívan ki is használnák ezeket a lehetőségeket, akkor hosszú távon nagyobb változást lehetne létrehozni. El kell érnünk, hogy a vallási kérdéseket pozitívan kezeljék, mert a hit és a vallás az egyes társadalmi egységekre pozitív hatással van. Különbözik azonban egymástól az egyéni és a közösségi szintű befogadás. Ha a kereszténység társadalmi elfogadása erősödne, akkor nem lehetne többé azt mondani, hogy az olasz iskolákból el kell távolítani a kereszteket, ugyanis ez az identitásunk, a történelmünk szerves része. A munkáltató sem mondhatná, hogy valaki nem viselheti a keresztet a munkahelyén, és veszítené el az a nővér az állását, aki együtt imádkozik egy haldokló beteggel. Úgy gondolom, hogy erősebb társadalmi fellépéssel talán meg lehet valósítani Európában ezt a hozzáállást.”

A Magyar Nemzet (Személyeskedés… 3.o.) beszámolva az ügynökkérdésben megtartott parlamenti vitanapról, idézi a jobbikos Novák Elődöt, aki azt állította, hogy a Kádár-korszakban a magyar egyházi felső vezetés kétharmada vállalta az állambiztonsági szolgálatot. Név szerint említette Paskai László volt Esztergom-budapesti érseket, nyugalmazott bíborost, Bölcskei Gusztáv református püspököt és Németh Zsolt külügyi államtitkár évekkel ezelőtt elhunyt édesapját, Németh Géza református lelkészt. A kormány és a kormánypártok nevében több képviselő is méltatlannak és gyalázatosnak nevezte Novák Előd felszólalását. A fideszes Révész Máriusz szerint Németh Géza nem volt a rendszer barátja, sokat tett az erdélyi magyarokért, és sok zaklatást kellett elszenvednie.

A Népszabadságban (12.o.) Del Medico Imre Mindszenty és a nyáj címmel egyetért Aczél Endrével, aki egy korábbi írásában azt állította, hogy Mindszenty József bíboros hercegprímás megbocsáthatatlan bűnt követett el érseki székéről való lemondásának megtagadásával. Del Medico szerint azonban van egy további tényező, ami már korábban is a Vatikán által felrótt magatartás volt a bíboros részéről: „elhagyta nyáját… Az 1956. november 4-én hajnalban éppen az Országházban tartózkodó bíboros ahelyett, hogy visszament volna várbeli rezidenciájára, vagy az Országházban marad, és várja, hogy mit tesz a hatalom, menedéket kért az Egyesült Államok követségén… Emberileg tökéletesen érthető, hogy így járt el nyolc év fogház és rengeteg megaláztatás után. De az egyház, amelynek alapítója a Golgotán végezte, és azóta is vértanúk és más, hitükért tanúságot tevő hívek életét példaként tartja és javallja híveinek, ezt a nyájnak a pásztor által történt elhagyásának fogja fel. Mindszenty ezzel a lépésével akaratlanul ugyan, de szolgálatot tett a magyar kormánynak, hiszen megszabadította az esztergomi érsek, magát az ország első zászlós urának tekintő közjogi méltóság fogva tartásának ódiumától. Mindezt tetézi az, hogy megírt és befejezett emlékiratainak kiadását akkor engedélyezte, amikor a pápa az esztergomi érseki széket megüresedettnek nyilvánította.” A lap a cikkbe ékelve emlékeztet rá, hogy Erdő Péter bíboros prímás 2006 októberében az amerikai nagykövetségnek adományozta Mindszenty József portréját, melyet Gyémánt László festett.

Magyar Kurír