Napi sajtószemle

A Hetekben (18-19.o.) Finta Szilvia Árulók-e a zsidókeresztények? című, több részesre tervezett cikksorozatában azt fejtegeti, , hogy napjainkban – főképp Amerikában és Izraelben – számos zsidókeresztény közösség születik, melyek a judaizmus egy ágaként definiálják magukat, s az I. századbeli zsidókeresztény gyülekezetek jogutódjaként viselkednek. A zsidó és a keresztény hagyományokhoz való viszonyulás tekintetében számos ágra bomló mozgalom létjogosultságát és újjáéledésének szükségességét a kereszténység születésének körülményei, majd zsidó gyökereitől való elszakadása, teológiai tévedései, illetve az elmúlt néhány száz évben a Szentírás helyes értelmezéséhez való visszatérés igénye mentén érthetjük meg – írja a szerző. A cikkíró emlékeztet rá: „A zsidóként született Názáreti Jézus zsidóként határozza meg magát, mint aki a Törvényt betölteni jött…, azonban – ahogy az evangéliumokból látható – a különböző hagyományokhoz., rendelkezésekhez szelektíven viszonyul, mint ahogy a judaizmus más irányzatainak képviselői is. De zsidó a tizenkét apostol is, s a kezdetek kezdetén az egész egyház. Zsidóként élnek, zsidó vallásgyakorlatot folytatnak, ugyanakkor hiszik, hogy Jézus a megígért Messiás. Pál, a nemzetek apostola úgyszintén zsidónak aposztrofálja magát megtérése után..,. és hébernek, s mikor az a vád éri, hogy nem tartja magát a Törvény előírásaihoz, a vádat citálandó rituális tisztuláson vesz részt a Templomban… Ugyanakkor az apostolok és Pál működése mentén mind több pogány hátterű ember fogadja el megváltójának Jézust, így felmerül a kérdés, hogy vajon nekik be kell-e tartaniuk Mózes Törvényét.” Finta Szilvia rámutat: a pogány tanítások beszűrődésével egyidejűleg az antiszemita attitűd is növekedni kezd, a zsinati határozatok fokozatosan elszeparálják, „judaizálás” vádjával bélyegzik meg a zsidó háttérből származókat, például a zsidó ünnepek vagy a szombat megtartása miatt. „Végül az egyház teljesen elpogányosodik, s heves antiszemitává válik. Egyik vesszőparipája az allegorista írásmagyarázattal megtámogatott, az Újszövetség tanításával teljesen ellentétes helyettesítési teológia lesz, melynek értelmében Izraelt Isten végleg elvetette, s üdvtörténeti helyére az egyházat helyezte, így ők az ószövetségi ígéretek birtokosai. Ebbe a gondolkodásmódba a zsidók nem illeszthetők bele, több egyháztanító számára üldözendő, gyűlölendő és gyilkolandó néppé válnak. Tulajdonképpen e teológia következményei a középkorban a keresztesháborúk és vérvádak, illetve inkvizíció intézménye.” A cikkíró arra is kitér, hogy a XIX. században az új keresztény irányzatok zsidók iránti attitűdje más, mint az ún. történelmi keresztényeké: Izraelnek jövőbeni üdvtörténeti szerepet tulajdonítanak, támogatják a cionista mozgalmat, a zsidókat befogadják közösségeikbe. Ez azonban még nem tekinthető az eredeti mintához hasonló zsidókereszténységnek, „hiszen a téma avatott kutatói szerint a megtért zsidóktól többé-kevésbé a zsidó identitásuk feladását, a zsidó ünnepek, szokások elhagyását, az európai kultúra átvételét követelik”  - írja Finta Szilvia.

Ugyancsak a Hetekben (12.o.) Szobota Zoltán Mindig van lejjebb címmel azt állítja, hogy „tovább alázza a kormány a jogfosztott egyházakat… Év elején arról volt szó, hogy azok az egyházak, melyeket az új vallásügyi törvény megfosztott a státuszuktól, automatikusan, egy rutin formaság teljesítésével vallási egyesületté válhatnak. Nem így történt. A bíróságok egymástól eltérően alkalmazzák a vonatkozó szabályokat, és több közösséget tulajdonképpen újbóli megalakulásra kényszerítenek. A nyílt levelek már elindultak a miniszterhez.”

Magyar Kurír