Napi sajtószemle

A Népszava (8.o.) Vatileaks: lezárult a tanúmeghallgatás címmel számol be arról, hogy a vatikáni csendőrség tagjait hallgatta meg tegnap a vatikáni bíróság a Paolo Gabriele, XVI. Benedek pápa lopással vádolt volt komornyikja elleni per harmadik tárgyalásán. A négy, olasz állampolgárságú csendőr elmondta, hogy Gabriele lakásán 82 közepes méretű papírdobozt találtak több tízezer dokumentummal. Ezekből több mint ezer származott a pápa dolgozószobájából. A letartóztatás kapcsán a csendőrök visszautasították Gabriele vádját, hogy bántalmazták őt, s leszögezték: a „lehető legjobb bánásmódban” részesült az inas a fogdában töltött hatvan nap alatt.

A Magyar Hírlap (5.o.) Betiltották a szerb melegfelvonulást címmel közli, hogy betiltották a szombatra tervezett belgrádi melegfelvonulást, miután a szerb egyházfő, Irinej pátriárka is erélyes fellépést követelt a kormánytól. Brüsszel a kisebbségek, köztük a homoszexuálisok iránti toleranciára figyelmeztet.

A Magyar Nemzet (4.o.) Bezáratnák az egyházi iskolát címmel készített riportot annak apropóján, hogy a mai tárgyalási napon szakértő tanúk felvonultatásával igyekszik meggyőzni a Mohácsi Erzsébet vezette Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány a Nyíregyházi Törvényszéket arról, hogy a görögkatolikus egyház által működtetett általános iskola a nyíregyházi Huszártelepen káros a magyar társadalom számára, mert nem biztosítja az integrációt. A szülők, a tanárok és az egyház képviselői azonban bíznak abban, hogy nem szüntetik meg az intézményt egyetlen tollvonással, hanem esélyt kap az életben maradásra. Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke a lapnak elmondta: ha a jogvédőknek a törvény betűje szerint igazat ad a bíróság, az azt jelenti, hogy a törvények rosszak. „Az alapítványuk tevékenysége pedig minden jó szándékuk ellenére több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz. Ha pedig a törvények rosszak, akkor azokat meg kell változtatni. Ezt fel kellene ismernie az alapítványnak, és inkább a gyermekek érdekeit kellene védenie, nem pedig a jogot. Egyetlen emberhez sem lehet úgy közeledni, egyetlen emberrel sem lehet úgy jót tenni, egyetlen emberhez sem lehet úgy elvinni a krisztusi szeretetet, ha az nem akarja vagy nem tudja befogadni azt. Éppen ezért a felemelkedésükben segíteni kívánt társadalmi csoportokhoz az egyház úgy közelít, hogy tudomásul veszi az odatartozók normáit, értékeit.” A főpásztor hangsúlyozta: számolni kell azzal például, hogy sok esetben a cigány szülők tartanak az iskolától, nem engedik a gyermekeiket maguktól messze. Azt azonban örömmel veszik, ha a gyermekeik a lakóközösséghez tartozó iskolába járnak, és onnan élményekkel és tudással „megrakodva” térnek haza. „És mivel a huszártelepi iskola nemcsak szeret, de követel is – amit az is bizonyít, hogy a gyermekek többsége másodikos kora végére megtanult írni-olvasni –, az oda járóknak komoly esélyük lesz arra, hogy használható tudás és elfogadott viselkedésminták birtokában valóban eredményesen illeszkedjenek be a társadalomba. Ehhez az oktatási, nevelési, lelkigondozás-programok következetes végigvitele mellett már ’csak’ az kell, hogy a jogvédők hagyják dolgozni az egyházat és a pedagógusokat.” Lakatos István, a helyi roma önkormányzat elnöke, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) alelnöke nem érti, hogy Mohácsi Erzsébet miért a bíróságon keresi a megoldást, és miért nem kérdezi meg a szülőket és a kisebbségi vezetőket arról, hogy melyik iskolában látják biztosítva a gyermekek megfelelő szintű oktatását-nevelését. „A városi iskolában a gyermekeink a hátsó padokban szaladgáltak, senki nem foglalkozott velük, itt viszont szeretetet és megértést kapnak, fejlődésük pedig látványos. Ezt pedig csak annak tudjuk be, hogy az egyház által működtetett iskolában a legjobb kezekben vannak.” Juhász Éva, az egyház cigányügyi referense felidézte, hogy Mohácsi Erzsébet még korábban közölte: nem érdekli, hogy mit mondanak a szülők, és hogy milyen szintű nevelőmunka folyik az iskolában, addig nem nyugszik, míg be nem zárják az iskolát. Juhász Éva szerint „viszont az a diszkrimináció, ha egy alapítvány ki akarja zárni a szülőt egy olyan döntésből, amely természet szerint az ő kompetenciája. A szülő csak akkor fosztható meg attól, hogy gyermeke sorsát a maga legjobb belátása szerint irányítsa, ha erre alapot ad a magatartásával, vagy a polgári törvénykönyv vonatkozó passzusai szerint nem tekinthető cselekvésképesnek. Vagyis ha Mohácsi Erzsébeték szerint a husztártelepi szülők mindegyike beleesik egyik vagy másik kategóriába, akkor a legfinomabban fogalmazva is előítéletes a gondolkodásuk.”

A Heti Válaszban (Kenyértörés? 26-28.o.) Bogárdi Szabó István Duna-melléki református püspök nyilatkozik annak kapcsán, hogy a reformátusok zsinata a közelmúltban úgy döntött, kommentár nélkül megtartja a heidelbergi káté azon szövegrészét, mely a „pápás misét” – mivel a katolikusok szerint „Krisztus valósággal és testileg jelen van a kenyér és a bor színe alatt” – kárhozatos bálványimádásnak nevezi. Elmondta: „Zsinatunk úgy döntött, hogy a heidelbergi káté jövőre esedékes 450. évfordulójára jelentessük meg korszerű fordításban a szöveget. A munka elkészült, és csak sajnálni tudom, hogy most nem a szépségeit ízlelgetjük, hanem egy polemizáló kitételt magyarázgatunk… Nem ez volt az egyetlen javaslat. Volt, aki kihúzta, más zárójelbe tette volna a kitételt, mert ez sérti a mai katolikusokat, főleg, hogy mögöttünk van száz év ökumenikus párbeszéde. És reméljük, fölülemelkedhetünk a XVI. század e jellegzetességén, mert abban a korban alig találunk olyan protestáns vagy katolikus dokumentumot, mely ne volna tele ilyen bántó megnyilatkozásokkal. A tridenti zsinat eucharisztiáról szóló kánonjaiban például vagy tucatszor szerepel, hogy átkozottak azok, akik ezt és ezt nem így és így hiszik.” A református püspök szerint ma „ökumenikus tél van, alig van teológiai gyümölcse a párbeszédnek, a felekezetközi kapcsolatok a társadalmi igazságosságra vagy a környezetvédelemre korlátozódnak. Ebbe a helyzetbe robbant bele a fordítás ügye, és sisteregnek föl feledett indulatok, sőt van, aki szinte vallásháborút emleget… Ne reménykedjenek az urak; a vita csak arra világított reá, hogy megvékonyodott a teológiai párbeszéd. Bölcsnek tartom a magyar katolikus püspöki kar bejelentését, mely szerint lépéseket tesz, hogy teológiai felfogását jobban megértesse a többi egyházzal. Ez máris kihúzta a dolog méregfogát. Ha eltanuljuk tőlük ezt a bölcsességet, talán a – kurtán-furcsán rövidre szabott zsinati vitánál alaposabb – tisztázás nyomán újra megkérdezzük, nem okafogyott-e a minősítés? Arra nincs felhatalmazásunk, hogy felületes szópárbaj után egy alapvető szövegből csak úgy kihúzzunk valamit – arra viszont igen, hogy őszintén megvitassuk a legnehezebb kérdéseket is, anélkül, hogy bárki úgy érezné, sérül az identitása.” Szőnyi Szilárd interjúkészítő közbevetette, hogy Barsi Balázs ferences szerzetes a zsinat döntését bírálva azt kérdezte a reformátusoktól, miért tagadják meg a Kálvin János előtti 1500 évet, hiszen az egyház ezen idő alatt ugyanazt tanította, mint a XVI. században. Bogárdi Szabó István válasza: „Barsi Balázs felvetése annyiban megáll, hogy a reformáció előtt nem voltak protestánsok, így feladhatja a leckét, hogy mit kezdünk az 1500 éves hagyománnyal. Ám ha segít oldani a görcsöket, elmondhatom, hogy kedvenc teológusom Szent Ágoston, de elővehetem a heidelbergi káté bevezető szakaszát is, mely Canterbury Anselmus Cur Deus Homo című munkájának kivonata, vagy más, az egyházatyákra, az első századok ökumenikus zsinataira hivatkozó protestáns iratokat. A reformáció szándéka nem egyházalapítás volt, hanem megújítás… magunkénak tartjuk a szentek közösségét, beleértve a világ teremtésétől annak végéig az összes hívőt. István király nekem is szent királyom, és nem kesergek azon, hogy miért nem ötszáz évvel később alapított államot, mert akkor talán protestáns lett volna.”

Magyar Kurír