Napi sajtószemle

A HVG-ben (44-45.o.) Izsák Norbert Szelet vetettek címmel idézi fel, hogy ötven évvel ezelőtt kezdődött meg a II. Vatikáni Zsinat. A cikkíró megállapítja: a zsinat alaposan megújította a katolikus egyházat, ám az új szellemiség „mégsem járta át teljesen az egyházat – részben a mai pápa miatt sem… Német és osztrák körökben sokan már Ratzinger 1-ként különböztetik meg a korábbi, liberálisabb teológust Ratzinger 2-től, azaz XVI Benedektől...” A cikkíró idézi Rudolf Schermannt, Bécsben szolgáló, magyar származású katolikus papot, aki szerint XVI. Benedek „részben személyes ambíciói miatt, a római rendszer fogaskerekévé vált.” Izsák arra is kitér, hogy a „kőkonzervatív” X. Pius Papi Társaság egyik tagja, Franz Scmidberger egyik előadásában a zsinatot a XX. század legnagyobb szerencsétlenségének nevezte. „A mintegy szabadkőműves machinációk következményének gondolt zsinatot azért is kárhoztatta, mert éltette a vallásszabadságot, amit pedig Schimdberger – IX. Pius pápával egyetemben – betiltandónak és elátkozottnak gondolt.” Nyilatkozik a lapnak Beer Miklós, a Váci Egyházmegye püspöke, aki elmondta: „Az egyház még a II. Vatikáni Zsinat rendelkezéseit sem valósította meg maradéktalanul, holott az elmúlt fél évszázadban is robbanásszerű változások mentek végbe, és ezekkel sem ártana szinkronba kerülni.” Izsák Norbert szerint azonban nem biztos, hogy jól járnának a reformer lelkületű főpapok, ha összehívnák a III. Vatikáni Zsinatot. Máté-Tóth András katolikus teológus, valláskutató, a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének professzora szerint ugyanis II. János Pál pápa idején átalakult a püspöki kinevezés rendszere. Ma már inkább csak a Rómához egyértelműen lojális lelkipásztorokból lesznek főpapok, azaz „most inkább a féket nyomják a Vatikánban” – állítja a tanszékvezető egyetemi tanár.

Ugyancsak a HVG (44.o.) az összeállítás részeként, Vérről menő vita címmel foglalkozik azzal, hogy a közelmúltban a magyarországi reformátusok zsinata jóváhagyta a Heidelbergi káté 80. paragrafusát, amely szerint „Kárhozatos bálványimádás” a katolikusok miséje. A lap által megkérdezett és névtelenül véleményt nyilvánító vallástudósok értetlenül állnak a történtek előtt. Mint mondták, a Heidelbergi kátéba a maga idejében bizonyára nem véletlenül került be ez a passzus: a kora újkor tanulatlan vidéki papjai és hívei közül valószínűleg sokan afféle varázsszerként, babonaságból vették magukhoz az ostyát, ám ennek XXI. századi megerősítésére nincs látható ok. Már csak azért sem, mert ahogy azt Márkus Mihály nyugalmazott református püspök felelevenítette, a 449 évvel ezelőtt megjelent Heidelbergi káté első kiadásában szó sem volt kárhozatos bálványimádásról, az erdélyi híveknél például, akik az eredeti verziót vették át, most nincs is benne ez a kitétel. Magyarországon azonban a második kiadást hagyták jóvá, amelyben ott volt a súlyosabb megfogalmazás. Ráadásul az új fordítás előterjesztőinek eredeti javaslata szerint a „kárhozatos bálványimádás” kitétel zárójelben szerepelt volna, és lábjegyzetben azt írták oda a szerkesztők, hogy „a kifejezést csak a történelmi hűség kedvéért hagytuk a szövegben. Amit a XVI. században a Káté szerzői jónak láttak, azt ma már – mint római katolikus hittestvéreinket bántó kitételt – nem használjuk.” Ezt a verziót azonban a református zsinat tagjainak többsége leszavazta, és így mintegy azonosult Szabó István Duna-melléki püspök érvelésével – írja a HVG.

Magyar Kurír