Napi sajtószemle

A Népszabadság (Pécsi… 2.o.) és a Magyar Nemzet (Felújítják… 2.o.) is beszámolnak arról, hogy megújulnak a Pécsi Egyházmegye épületei Pécs belvárosában. Ezt Udvardy György megyéspüspök jelentette be, miután aláírta az erről szóló uniós projekt támogatási szerződését. A 2014 végéig tartó munkálatokra 1,5 milliárd forintot költenek. Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere közölte: a fejlesztés növelheti a város idegenforgalmát, méltó helyet teremt gyűjtemények elhelyezéséhez. A beruházás részeként felújítják és látogathatóvá teszik a székesegyház délkeleti tornyát, és megjavítják a tetőt, így óvva meg a bezárástól Székely Bertalan és Lotz Károly felbecsülhetetlen értékű freskóit.

A Népszabadság (5.o.) Kétségbe ejtő eljárás címmel közli, hogy Szegeden a Fidesz-Jobbik-többség leváltani készül Bátyai Edinát, a Szabadtéri Játékok igazgatóját, akit még az előző ciklusban, az MSZP-többség idején neveztek ki. A lap kiemeli: Bátyai „puccsszerű leváltásához ürügyként hivatkoznak a Reök-palota egyik vitatott kiállítására is, amely szegedi egyházi körökben széles körű tiltakozást váltott ki.” A Népszabadság emlékeztet rá: szervezetileg a Regionális Összművészeti Központ (Reök) is a Szabadtéri Igazgatósághoz tartozik. Ott sokféle avantgárd kiállítást is tartanak. Ezek egyike volt a november 27-én nyílt Kontrasztok vonzásában című, amelynek egyik installációja az Utolsó vacsora parafrázisa volt. Győrffy László Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben című műve egy asztalból állt, rajta egy felfordított tenyérrel, rajta 12 tányérral, amelyekben élethű emberi ürülék volt. Nátyi Róbert, a Reök művészet vezetője azzal védte az installációt, hogy az nem vallásgyalázás, mivel egy, a háttérben lévő koponya is a részét képezi, és a művész a halálra kíván emlékeztetni általa.

Ugyancsak a Népszabadság (7.o.) Ügy nincs, vizsgálat van címmel ismételten foglalkozik Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, KDNP-elnök szakdolgozatával, illetve doktorijával. A lap értesülései szerint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vezetőire is egyre nagyobb nyomás nehezedik a hallgatói önkormányzat és egyes oktatók részéről, hogy folytassák le a vizsgálatot a Hvg.hu plágiumvádjával kapcsolatban, vagy pedig – ha azokat teljesen alaptalannak tartják – az egyetem jó híre érdekében kérjenek helyreigazítást a laptól.

A Magyar Nemzetben (A nyomorúságról… 5.o.) Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke nyilatkozik, aki elmondta: az elmúlt két évben a rendőrség, a közterületfelügyelet,  a mentők és a szociális munkások között soha nem látott együttműködés indult. Szerinte rossz úton jár az, aki az Alkotmánybíróság hajléktalanokat érintő döntését úgy értelmezi: mostantól szabad az utcán élni. Mint mondta, a határozatból inkább azt kellene kiolvasni: mindenkinek joga van a méltó emberi élethez, joga van megfelelő segítséghez jutni, és túlélni az éjszakát. A máltaiak alelnöke arra is kitért: Budapest bármelyik aluljáróban embernek az egyik napról a másikra való túlélési esélye magasan fölötte van egy szegénytelepen élő kisgyermekének, aki alkoholbeteg szüleivel él. Vecsei Miklós elmondta azt is, hogy az utcán húszezren élnek, de ha megnézzük a szívességi lakáshasználókat, az ágybérlőket, a munkásszállón élőket és a méltatlan, életveszélyes körülmények között élőket is, akkor több százezer emberről beszélhetünk. Több nyugat-európai állam politikája őket is a hajléktalanok közé sorolja. Egyúttal figyelmeztet: a hajléktalanokat „Nem kell hazavinni, nem kell megoldani az életét, csak tudják meg a nevét, beszélgessenek vele egy kicsit. Lehet, hogy hosszú idő után mi leszünk az elsők, akik a nevén szólítjuk. Talán később jólesik majd neki egy pohár forró ital vagy egy szelet sütemény. Ha meg akarjuk ajándékozni őket karácsonykor, válasszunk egy kis üveg italt vagy egy doboz cigarettát, és talán kevesebb nevelő tartalmú könyvet. Mert a jó ajándék az, aminek igazán örülünk. Ha egy kicsit is megismerjük őket, rádöbbenünk: a fő baj nem az, hogy utcán él, hanem hogy végtelenül kiszolgáltatott és magányos. Ha megnézünk egy téli ételosztást, nemcsak hajléktalanok állnak sorban, hanem a húszéves drogos kislány vagy a nagymama, aki az unokájával a lakásából jött le egy teáért meg egy szendvicsért. Ilyenkor ugye nem a bosszú születik meg a szívünkben, hanem az embernek leginkább sírni lenne kedve. Ezeket a képeket kellene látnunk, és nem az egymásnak feszülő, egymást meghazudtoló hangokat. A nyomorról, az emberek kiszolgáltatottságáról csak végtelen nagy tisztelettel szabad beszélni. A hajléktalanság problémája közelről egészen más súlyt kap. Ezért lenne megtisztelő számunkra, ha azok, akik távolabbról látják, és esetleg döntenek is az életükről, kérdeznének minket, és elhinnék azt, hogy 23 év tapasztalatával az ember kevesebbet téved.”

Magyar Kurír
(bd)