Napi sajtószemle

A Magyar Hírlap (Jelenits István… 17.o.) a 80 éves Jelenits István piarista szerzetest, tanár-írót köszönti, emlékeztetve egyik korábbi nyilatkozatára: aki megbocsát, az nem vesztes vagy gyenge, hanem éppen ellenkezőleg, lelki nagyságról tesz tanúbizonyságot. „A jóba vetett hit jelenik meg ebben az aktusban, bizalom abban, hogy az ellenem vétő megváltozhat. Persze sokszor előfordul, hogy előbb jön a megbocsátás, utána a megbánás, s így kerekedik felül végül a jó.”

A Magyar Nemzetben (32-33.o.) Novák Miklós Cselekvő szeretet címmel készített riportot Böjte Csaba ferences szerzetessel, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjével, elkísérve őt egy napján Nagyváradtól Nagyszalontán és Kisiratoson át Zsombolyáig. Csaba testvér elmondta: „Többször elgondolkodtam azon, hogy is van az, Jézus mindenkinek megbocsát, a gyilkosnak, a házasságtörőnek, a kapzsinak, legádázabb ellenségét, Sault szövetségesévé teszi, ám a tehetetlen, tutyimutyi embert ki nem állhatja. Aki elássa, hogy így őrizze meg a rábízott talentumot, attól elveszi, s odaadja annak, aki a többet kamatoztatja, a terméketlen fügefát megátkozza, a balga szüzeket kirekeszti a sötétségbe. Azt mondja, legyetek hidegek vagy melegek, de ha langyosak vagytok, kiköplek benneteket. Azt szeretem Jézusban, hogy vagányul viselkedik. Megtehetné, hogy továbbáll: ha nem fogadjátok meg, amit mondok, hát akkor nem, menjetek Isten hírével. De nem, ő küzd, visszatér, korhol. A keresztfán is mondhatná az Atyaistennek: már szenvedtem eleget, de lásd, ezeken semmi sem segít, megyek vissza hozzád a mennyekbe. Ehelyett utolsó szavaiból is ránk gondol: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek. Ez a cselekvő szeretet.”

A Magyar Nemzetben (Szent László útja 33.o.) Sándor Antal szobrászművész nyilatkozik, akinek van egy kis márvány Madonna-szobra, amelyik egészen a Vatikánig, II. (Boldog) János Pál kezéig jutott. A művész elmondta: „Édesanyám a Szűzanya tiszteletére nevelt, és ez nekem fontos identitásom. Az utolsó tizenöt évben a szobraim keresztény szellemiségűek. Egy idő után meg kellett kérdeznem magamtól, hogy mit akarok, miről akarok beszélni. Hogyan tudok megfogalmazni egy Madonnát úgy, hogy az klasszikus és absztrakt is legyen, ugyanakkor egyszerű, érthető. Benne legyen az áldozat, a hit és az alázat. Eddig akartam eljutni, vagyis addig a pontig, amikor a figurák már valóban a gondolatot közvetítik. A millecentenárium évében, 2000-ben, ami annak is az évfordulója, hogy Szent István király koronát kapott a Vatikántól, és Magyarországot felajánlotta Szűz Máriának, a pápa püspökké szentelte Erdő Pétert és Veres Andrást. Az alkalomra a püspöki titkárság kezdeményezésére vitték el II. János Pálnak a Madonnámat, amelyet ő azután elmélkedő szobájában őrzött. Nekem ez nagy élmény és megtiszteltetés volt.” A Zsámbékon élő művész szűkebb pátriájában különleges házat épített, szemben a gyönyörű romtemplommal, és a ház részeként felépítette saját kezével kápolnagalériáját, amelyet Spányi Antal székesfehérvári püspök áldott meg. Erről elmondta: „A zsámbéki romtemplom szellemiségét szerettem volna átmenteni. Ennek a szellemében, ennek a látványával nőttem fel, ahogy az őseim is. A családom apai ágon 1741-től tudja kimutatni a zsámbéki eredetet. Olyan épületet kellett állítanom, amelyikben helye van a léleknek is. Amelyikben meg lehet mutatni a munkáimat, mert szellemileg, a felfogásukban oda illeszkednek. Itt vannak a Madonnák, a korpuszok.”

A Magyar Hírlapban (11.o.) Farkas Péter Okos fáradozás címmel azt fejtegeti, hogy manapság sokan gondolják a politikát erkölcstelen tevékenységnek, s emiatt sok keresztény is távol tartja magát tőle. Ám a szerző felteszi a kérdést: ha távol maradunk, ki fogja értékeinket és érdekeinket képviselni? A cikkíró többek között idézi II. (Boldog) János Pált: az egyház felfogása szerint a politika „okos fáradozás a közjó érdekében… a közjó pedig magában foglalja azokat a társadalmi életfeltételeket, amelyek között az emberek, a családok, a társulások teljesebben és könnyebben elérhetik a céljukat.” Farkas Péter figyelmeztet: ha a politika érvényesíteni akarja az erkölcsi erényeket, akkor a napi politikai gyakorlatban meg kell valósítania az arisztotelészi négy sarkalatos erényt: az okosságot, az igazságosságot, a bátorságot és a mértékletességet. A cikkíró leszögezi: „A valódi demokrácia nem pusztán szabályok formális betartásának eredménye, hanem olyan értékek elfogadásának a gyümölcse, amelyek a demokratikus eljárási módokat inspirálják: minden személy méltósága, az emberi jogok oltalmazása, a közjó, mint a politikai élet céljának és mértékadó kritériumának elismerése. A keresztény gyökereit vesztett és megtagadó, neoliberális Európának vissza kell találnia a keresztény tanítás alapelveihez, ellenkező esetben elveszíti jövőjét.”

Magyar Kurír