Napi sajtószemle

A Magyar Hírlap (5.o.) Perelt holokauszttagadó címmel közli, hogy még ebben a hónapban újból tárgyalja a regensburgi bíróság Richard Wiliamson angol katolikus püspök ügyét, aki egy több mint két éve adott interjújában tagadta a második világháború éveiben az európai zsidók ellen elkövetett tömeggyilkosságot.

A Népszavában (9.o.) Shenouda Nóra Komoly kihívások előtt a kopt pápa címmel megállapítja: évről évre egyre bizonytalanabb a kopt keresztények helyzete, s bizonyos, hogy idén is rengeteg nehézség vár a közösségre. „Az arab tavasz, az iszlamisták előretörése nyomán a szélsőséges muzulmánok állandó céltáblájává váltak. Ilyen nehézségek közepette kell vezetnie a kopt keresztényeket a novemberben megválasztott kopt pápának, II. Tavadrosznak.”

A Népszabadság (3.o.) Botránygyanús Mohamed-füzet, a Magyar Nemzet (1.o.) Rajzok Mohamedről címmel számolnak be arról, hogy képregényt jelentetett meg tegnap Mohamed próféta életéről a francia Charlie Hebdo című szatirikus hetilap, amelynek szerkesztőségét korábban fel akarták gyújtani a muzulmán vallásalapítóról közölt karikatúrái miatt. A 64 oldalas különkiadás a szerkesztő szerint komoly kutatómunkán alapul, és egy francia-tunéziai szociológus munkája. Az Iszlám Konferencia Szervezete felszólította az iszlám országokat, hogy ne engedjenek a képregény útján elkövetett provokációnak.

A Magyar Nemzet (2.o.) Újszülöttmentés egyházi segítséggel címmel adja hírül, hogy a kistarcsai római katolikus plébánia az országban először vállalta fel a nem kívánt gyermekek befogadását. A templom mellett oltalomkápolnát és benne egy befogadókosárkát szentelt fel Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családügyi referense. A fából készült oltalomkápolna a templom mellett található, üveges ajtajára érzékelő szerkezetet szereltek fel, ami perceken belül jelez. Itt névtelenül helyezheti el újszülöttjét az anya. A Szent Péter esernyője – Mikszáth Kálmán regényének a címe – program egy katolikus hívőhöz, Eőry Ajándok, Batthyány-Strattmann László-díjas háziorvoshoz köthető, aki elmondta: „Fontos feltétel volt, hogy az ajtónyitástól számítva perceken belül megérkezzen az őrző-védő szolgálat, hogy időben eljuttassa a névtelenül behelyezett újszülöttet a legközelebbi egészségügyi intézménybe, ahol az ellátáshoz szükséges szakmai minimumfeltételek biztosítottak… A becslések szerint évente száz újszülött hal meg méltatlan körülmények között. Ezt elkerülendő a római katolikus egyház támogatását kértem az általam kigondolt Szent Péter esernyője programhoz.” Eőry Ajándok kezdeményezését Szócska Miklós egészségügyi államtitkár levélben ismerte el. A lap közli azt is, hogy az oltalomkápolna tetejére a felszentelés után rákerült a Mikszáth regényéből is ismert piros esernyő, a védelem, oltalom jelképeként. A befogadókosárka alá pedig az oltalomkápolna készítője, Györgypál Imre erdélyi asztalos rávéste: „Szűzanya oltalmába adom gyermekem.”

A Magyar Demokrata (24-29.o.) Az Istenhez hanyatló árnyék című riportja emlékeztet rá: a közelmúltban a Newsweek címlapján hozta, hogy a mennyország valóság, miután Eben Alexander idegsebész azt állította, hogy amíg kómában volt, bizonyosságot szerzett a túlvilág létezéséről. A lapban többen nyilatkoznak a témáról. Pilling János kutatóorvos elmondta: A halálközeli élményben részesülő emberek „közelebb érzik magukat Istenhez, például nem azt mondják, imádkoznak hozzá, hanem azt: beszélgetek vele. Jellemző, hogy teljesen megszűnik vagy legalábbis jelentős mértékben csökken a halálfélelmük, viszont eközben sokkal értékesebbnek tartják az életet, mint korábban. Értékrendjük szintén megváltozik, a pénz jelentőségét veszíti, a szeretet válik a legfontosabbá. A tehetősebb emberek például gyakorta karitatív célokra ajánlják fel a vagyonuk egy részét. Előfordul, hogy emiatt házasságok bomlanak fel, hiszen a környezet számára mindez érthetetlen… Ezek a látomások minden kultúrában ugyanazoknak az elemeknek a sorrendjéből épülnek fel, függetlenül attól, hogy átélőjük gyerek- vagy felnőtt, és mit hitt korábban a túlvilágról. Eltérés csak a látottak értelmezésében van.” Süle Ferenc pszichiáter praxisa során csak ritkán találkozott negatív halálélménnyel, de ilyenkor az illető olyan agresszíven reagált a kérdésekre, hogy a részletes feltárást el kellett kerülni. „Nem tudjuk igazán, mikor lesz negatív egy halálélmény, de az eddigi tapasztalatok szerint ez az illető személyiségével függ össze, olyan emberekkel fordul elő, akik elfojtott, negatív indulatokkal és destruktív életgyakorlattal rendelkeznek.” Nyilatkozik a lapnak Kerényi Lajos piarista szerzetes, plébános, aki elmondta: „Én úgy látom, ezek a hírek a túlvilágról a krisztusi koncepciót követik, amikor Jézus felhívta a Tábor-hegyre három tanítványát, megjelent Mózes és Illés, akik Jézussal beszélgettek az eljövendő szenvedéseiről. Számomra ez bizonyság, hogy a feltámadás rögtön megtörténik a halál után. Ennek időpontja ugyanis még nem eldöntött kérdés a katolikus kánonban. Az én kis magánteológiámban pedig arra jutottam: a tér és az idő egészen más fogalom a túlvilágon, nincs mikor. Ezt mi el sem tudjuk képzelni. Fila Béla és Lázár Kovács Ákos írta egy alkalommal: Isten a halálban – és nem a halál előtt és után –, magában a halálban megbocsátást adhat. A pokol állapotában Jézus és a kárhozott lélek között még történik valami, mert a Megváltó megtapasztalta ezt a mélységet, és a kárhozatból kivezető úttá lett. A halál tehát folyamat, nem pillanatnyi esemény. A megváltás állandó jelenlét, állandó valóság.” Kerényi Lajos atya 1953 óta járja a kórházakat, és állítja, még nem látta Isten nélkül meghalni az embereket, ahogy Ady is írja: „Az ember Istenhez hanyatló árnyék.” „Mert amikor a haldoklók minden evilági értéküktől megfosztódnak, csodálatos átalakuláson mennek keresztül: kivétel nélkül a legnagyobb bűnösök is mind Istenhez hanyatló árnyékok.” Lajos atya felidézi, hogy egyik alkalommal egy idős ember mellé ült le, aki a szavaira nagyon zaklatott állapotba került. „Miután egy kicsit megnyugodott, megkérdezte, mi a véleményem Olti Vilmosról. Mondtam, amit tudtam: piarista növendékként engem is bevittek egyszer, találkoztam vele, vérbíró, ő ítélte el Mindszenty bíborost. Zokogva válaszolt: ne mondja, hogy vérbíró, én vagyok Olti Vilmos. Megadtam a feloldozást: a halálközeli állapotokban mindig Jézus győz.” Véleményt nyilvánít Szathmáry Sándor református teológus is, aki szerint „Ezeknek a beszámolóknak az az értéke, hogy megragadható és élvezhető szellemi táplálékot nyújtanak az éhes embernek, aki a halál utáni élet reménységét, mint élő valóságot szeretné a lelkébe fogadni. Ez nagy segítség a haldokló embernek. És az sem baj, ha a témára túl sok misztikum tapad.” Szathmáry Sándor idézi Jörg Zink német teológust: „Elérkezett az idő, amikor az ősi misztikának – amely két évezreden keresztül tulajdonképpen mindig is a keresztény hit élő ereje volt – újra életre kell kelnie.” A református teológus leszögezte: a hitnek szüksége van a misztikus hátterére ahhoz, hogy tartósan élő maradjon. Ezt mintha mostanában elfelejtettük volna, az elmúlt évszázadban a kereszténység inkább volt egy tan, mint a szív és a lélek élő ereje. Ezek az élmények viszont közel hozzák a misztikus átéléseket a teológiai gondolkodásban – mondta Szathmáry professzor, aki szerint az egyházak kínos hallgatásba burkolóznak, kiengedték kezükből az örökélet kérdését, átengedve azt az ezotéria képviselőinek. Pedig az élet legfontosabb kérdése a halál értelme. A visszatértek legfontosabb üzenete pedig az, hogy „a halál után van folytatása a megélt szeretetnek. Ez a gyászban a legnagyobb vigasztalás, amit mondhat az ember. Minden eltűnik, a ház, a nyaraló, az autó, a diploma, a testünk, de megmarad a szeretet, amit mások iránt érzünk. Ennek bizonyságát a saját életükkel adják ezek az emberek, hiszen visszatértüktől kezdve mindent a szeretetre építenek fel. Ennél nagyobb változás emberi lélekben nem történhet: ez az, ami teológiailag hitelesíti ezeket az élményeket.”

Magyar Kurír