Napi sajtószemle

Napi sajtószemle

A Magyar Hírlapban (14.o.) Pákh Albert Zuhanó gépen nincs ateista címmel felidézi, hogy 1970 áprilisában az Apollo-13 űrhajó kétnapos űrutazás után már „csak” 254,3 kilométerre volt a Holdtól, amikor az űrhajó kettes számú oxigéntartálya felrobbant. A robbanás olyan súlyosan megrongálta az űrhajót, hogy lehetetlenné tette a küldetés folytatását. Senki sem sérült meg, de az űrhajó lebénulása miatt a pilóták közvetlen életveszélybe kerültek. A háromtagú legénységet és az ócskavassá vált űrhajót hatalmas tudományos erőfeszítéssel, csaknem hat nap múltán tudták csak visszahozni a Földre. Az őket „kihalászó” repülőgép-anyahajó parancsnoka, miután az űrhajósok a fedélzetre értek, levette sapkáját és köszönetet mondott Istennek: „Mindenható Isten, hálát adunk érte, és köszönjük, hogy három űrrepülőnket visszahoztad a Földre. Könyörgünk, és kérünk Téged, továbbra is terjeszd ki áldásod miránk. Ámen.” Az áment kivétel nélkül mindenki hangosan ejtette, aminek az egész világ tanúja volt. A cikkíró felteszi a kérdést: „… elgondolkodtunk-e már azon, hogy miért történnek véletlenek, éppen a legmegfelelőbb pillanatban? Ugye nem. De ha mégis, miért nem hívjuk ezt ’isteni gondviselésnek’ inkább? Szégyelljük talán, hogy be kell vallanunk Isten lehetséges létezését ebben az annyira tudományos világban? Nyugaton nem hisznek, mégis mindenkinek hatalmas kereszt lóg a nyakában. Ahol eddig nem hihettek, mint például a volt Szovjetunió országaiban, ott most százával épülnek a templomok, sőt a keresztény vallás különböző ágai még vetélkednek is egymással ebben.” Pákh Albert emlékeztet rá, hogy több millió ember imádkozott az Apollo-13 űrhajósaiért az Egyesült Államokban és a világban egyaránt, könyörögtek Istenhez, hogy hozza haza őket. A szerző rámutat: „Több évtized után Hollywoodnak volt több százmillió dolláros haszna belőle, amikor az Apollo-13 tragédiáját megfilmesítette. Az a Hollywood, amelyik az ateista szemlélet és az Isten-ellenes támadások egyik szítója. Mielőtt megfeledkezünk róla, vagy nagy hangon tagadjuk, kételkedünk Istenben és létezésében, képzeljük el, hogy a sötétben, a nulla Celsius-fokos hidegben ott vagyunk fönn a semmi kellős közepén, 322 ezer kilométerre családunktól. Még nem vagyunk halottak, de nincs élelmünk, alig van vizünk, a komputer halott, és ha nem teszünk valamit gyorsan, akkor mi is a számítógép sorsára jutunk. De tenni nem tudunk. Csak reménykedni a csodában. Remény kevés, vagy alig. El akarjuk mondani családunknak, mennyire szeretjük őket, de a kapcsolat megszakadt.” A cikkíró leszögezi: „Aki hitét és bátorságát ilyen nyomás alatt még nem próbálta ki, jobb, ha csak tisztelettel nyitja ki a száját Istennel kapcsolatban. Mert egy ilyen pillanat mindenki életében eljön egyszer, ezt egészen biztosra veszem.”

A 168 Órában (31-31.o.) Sándor Zsuzsanna A kirekesztés ellen címmel méltatja Dúl Géza katolikus plébános, a hazai cigánypasztoráció egyik vezetőjének szolgálatát abból az alkalomból, hogy a közelmúltban megkapta a Raoul Wallenberg-díjat. A cikkíró emlékeztet rá: a közelmúltban Gyömrőn vonult fel a Magyar Gárda. A Dúl Géza atya által vezetett Ceferino-közösség egyik roma tagja a helyszínre sietett, és rögtön látta: nagy baj van. A helyi cigányok nők és kutya nélkül gyülekeztek. Náluk ez azt jelenti: harcra készen állnak. Rendőrsorfal választotta el őket a gárdistákról. A közelben volt egy lelkész is. A hívő roma megkérte: kezdje el a Miatyánkot. Mire az ima véget ért, lecsöndesedtek az indulatok. Sándor Csilla kiemeli: Dúl Géza többször, nyilvánosan hangoztatta: „… egyetlen népet, kultúrát sem lehet a bűnözés alapján megítélni. Vannak bűnözők a ’magyarok’ és a cigányok közt is, a magyarságot mégis Kossuth, Széchenyi, Liszt, Kodály, Bartók jelenti. A cigányságot is a kultúrája, hagyománya teszi naggyá. Sorolja a lelkipásztor, amúgy hány cigány hőse volt a Rákóczi-szabadságharcnak, vagy épp 1848-nak: Kálózdi János, Sági Balog Jancsi, Sárközi Ferenc. Meg ötvenhatnak: Sztojka László, Dilinkó Gábor, Szabó Ilonka… Aki a cigányokat nem tekinti magyarnak, nem érti ezt az országot. Az atya úgy véli, az egyháznak nem az a dolga, hogy hisztériakeltéssel tiltakozzon a társadalmi igazságtalanságok ellen. Jóval többet érhet el pozitív példák felmutatásával. Ezzel lehet igazából az emberekre hatni. Tanulnunk is lenne mit a romáktól. A közösség, a család szeretetét, összetartását. A média is sokat tehetne azért, hogy árnyalja a ’kisebbségről’ alkotott képet. Dúl Géza ezt is küldetésének tekinti. A Mária Rádió roma adásait szerkeszti évek óta. A lelkipásztor mindenkinek azt javasolja: a társadalmi feszültségek közepette ne akarjanak magányos hősök lenni. A legjobb cél is akkor valósulhat meg, ha együttműködnek, összefognak másokkal. A szeretet erejét csakis közösségben lehet megtapasztalni.”

Magyar Kurír