Napi sajtószemle

A 168 Órában (Keresztény pavilon 18-19.o.) Kamarás István vallásszociológus nyilatkozik, aki szerint a nagy egyházak vezetőinek sokkal radikálisabban kellene kinyilvánítaniuk a politikától való függetlenségüket.

A Hetekben (5-6.o.) Bohács Zoltán Púpos Belzebub vagy Isten jobbkeze? címmel emlékszik a napokban 94 éves korában elhunyt, hétszeres olasz miniszterelnökre, Giulio Andreottira, az olasz kereszténydemokrácia legnagyobb és sokak szerint legellentmondásosabb alakjára. A cikkíró megállapítja: a katolikus egyházhoz s a Vatikánhoz fűződő kapcsolata nemcsak Andreotti politikai pályájának indulásában volt meghatározó, „mindig is otthon volt a Vatikánban. Élete során mind a nyolc pápát személyesen ismerte, némelyikükkel, mint például XII. Piusszal kifejezetten baráti kapcsolatokat ápolt.” Minderről egy önéletrajzi könyvében maga számolt be. Katolicizmusát azonban nagyon komolyan élte is, életének szinte a legvégéig naponta eljárt a misére. Egyházi kötődése oly mértékben meghatározta a politikáját is, hogy a sajtó többször is csak „laikus bíborosnak” nevezte.

Ugyancsak a Hetek (7-8.o.) Kiszolgáltatva címmel foglalkozik azzal, hogy márciusban államcsínyt hajtottak végre a Közép-afrikai Köztársaságban, melynek eredményeként Bozizé elnök száműzetésbe vonult Kamerunba. Michel Djotodia személyében pedig az ország történelmében először muszlim elnöke lett az országnak, annak ellenére, hogy a muszlimok a 4 milliós lakosságnak mindössze 15 százalékát teszik ki. Az Open Doors nevű keresztény emberi jogi szervezet az országon végigsöprő erőszakhullámmal kapcsolatban a keresztény célpontok ellen elkövetett közelmúltbeli támadásokra hívja fel a nemzetközi közvélemény figyelmét. A magánhadseregre emlékeztető félkatonai szövetség (Séléka) emberei rögtön a főváros, Bangui bevétele után megtámadták az ország legnagyobb katolikus katedrálisát, majd kifosztották a legnagyobb katolikus segélyszervezet, a Caritas épületeit. Április 14-én, vasárnap pedig aknavetővel háromszor lőttek rá egy baptista gyülekezeti házra az istentisztelet ideje alatt, hét ember, köztük több gyerek halálát okozva. Egy másik városban, Bodsssangoában április utolsó hetében benzinnel leöntötték és felgyújtották egy evangéliumi gyülekezet pásztorát. A lapnak Abel pásztor, az Afrikai Missziós Központ igazgatója elmondta, hogy a támadások mögött – szemben a nemzetközi sajtó beszámolóival – nemcsak anyagi motiváció áll, „hiszen mindenhol keresztény gyülekezeti házakat rombolnak, megtámadják a pásztorokat, papokat, miközben egyetlen mecset sem szenvedett támadást, és a muszlimokat nem fosztják meg javaiktól. A fiatalokat is kényszerítik az iszlám vallás felvételére. Hogyan lehet ezt másképpen magyarázni?”

Szintén a Hetekben (18-21.o.) Morvay Péter Milyen Jézusban hisznek a muzulmánok? címmel Jean-Pierre Filiu francia történésznek az iszlám apokalipszisről írt könyvét ismerteti, amely felhívja a figyelmet, hogy a Korán szerint Jézus az utolsó idők központi szereplője. „Ő a tizenegyedik a próféták misztikus sorában, ami Ádámmal kezdődött és Mohameddel fejeződik be.” A Korán nem tekinti Jézust Isten fiának, bár elismeri, hogy apa nélkül fogant Mária méhében. Úgy tartják azonban, hogy ebben a csodálatos származásban megelőzte őt Ádám, aki ráadásul nemcsak apa, hanem anya nélkül teremtődött. A muszlim tradíciók alapján Jézus visszajövetelére az utolsó időkben, közvetlenül az iszlám messiás, Mahdi feltűnése után kerül sor. A visszatérő Krisztus Szíriában találkozik a keletről, fekete zászlók alatt felvonuló muszlim hadsereggel, amelyet Mahdi vezet. A muszlim vezető tisztelettel felkéri Jézust, hogy vezesse az imát a csatába készülő sereg számára, ám ő ezt nem vállalja. „Jézus Krisztus a Mahdi imám kérését, hogy a muzulmánok imáját vezesse, tisztelettel elhárítja, mondván, az imát csak a Mahdi után mondhatja el.” Morvay Péter rámutat: egyértelmű tehát, hogy az iszlám eszkatológiában Jézus szerepe hithű muszlimként az iszlám világméretű győzelmét szolgálta. Elfogadja Allah földi képviselőjének, a kalifaként és legfőbb imámként fellépő Mahdinak a vezető szerepét, elzarándokol Mekkába és hódolatát fejezi ki az utána fellépő próféta, Mohamed iránt. A legszigorúbb elbánásra a zsidók számíthatnak az iszlám Jézus részéről – írja a cikk szerzője, emlékeztetve rá, hogy a leírások alapján at apokalipszisről és a végidők eseményeiről szóló zsidó és keresztény, valamint iszlám narratívák egymást kölcsönösen kizáró nézetrendszert alkotnak. Szerinte ezek a feszültségek a jövőben várhatóan tovább fokozódnak, hiszen azt eszkatológia iránti érdeklődés mind a három vallásban folyamatosan erősödött az utóbbi évtizedekben.

Magyar Kurír