Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Hírlap (11.o.) A pápát akarták címmel közli, hogy Slawomir Oder bíboros, II. János Pál pápa boldoggáavatásának kezdeményezője most megjelent, Miért szent? című könyvében azt írta, hogy a lengyel pápa elrablását tervezte a nyolcvanas évek elején a Vörös Brigádok olasz szélsőbaloldali földalatti szervezet. Az olasz titkosszolgálat annak idején értesítette a Vatikánt a tervről. A figyelmeztetés nem sokkal az előtt érkezett, hogy Ali Agca 1981. május 13-án életveszélyesen megsebesítette II. János Pált. A lap emlékeztet rá: a Vörös Brigádok tagjai rabolták el és ölték meg 1978-ban Aldo Morót, az olasz Kereszténydemokrata Párt vezetőjét.

A Népszava (13.o.) Le akart mondani II. János Pál címmel hivatkozik a Karol Wojtyla boldoggáavatásához szükséges dokumentumgyűjteményre, amely szerint II. János Pál rendszeresen ostorozta magát, hogy átélje Jézus Krisztus szenvedéseit. Még pápává választása előtt, krakkói püspökként rendszeresen aludt a hideg kövön. Vallotta: ha kínokat él át, Istenhez is közelebb kerülhet. A könyv szerint a pápa lemondását is fel akarta ajánlani, amikor súlyos betegség gyötörte.

Hazai és határon túli hírek

A Magyar Nemzetben (6. o.) Gyulay Endre, nyugalmazott szeged–csanádi püspök publikált, Ami eddig a választási hadjáratból kimaradt címmel. A főpásztor több ok miatt sem örül, így például azért, mert „senki sem mondta, hogy e gazdasági helyzetben miből fizetik a húsz év alatt összegyűjtött adósságok kamatát, s mikor és miből fogják az adósság tőkéjét visszafizetni. Nem tudtam meg, hogy az önrészt és az előfinanszírozást honnan tudják az EU-s pályázatokhoz biztosítani az önkormányzatok, iskolák, vállalkozók. Senki sem beszélt arról, hogy mi lesz a kátyús utakkal, a városi, falusi romos iskolákkal, az orvosi ellátással, a mentőkkel, a rendőrök fizetésével… Nem örülök, mert csak holnapig terveznek, ha ez egyáltalán tervezés, de egy ország nyomoráról, feltámasztásáról, gazdasági élete újraindításáról, a hazai termékek megbecsüléséről és értékesítéséről senki sem beszél. Senki se tervezi a mezőgazdaságunk feltámasztását… Nem örülök, mert nem beszélnek a magyarság öntudatának, kultúrájának visszaállításáról, pedig ezeket már nagyjából hatvan éve irtogatják. Nincs erről terv sem az iskolákban, sem a művészet aktív gyakorlóiban, sem az írott vagy elektronikus médiában, s aki meg beszél róla, inkább csak múltat visszahozni akaró, tábortűz mellett melegedő életet vár… Nem örülök, mert az agresszív magatartást rendőr- és csendőrcsapatokkal tervezik akár hosszú távon is megszüntetni. Pedig csak egy igazi eszköz lehet hatékony, a nevelés, illetve emellett a szülői ház, az iskola, a társadalom példaadása. Nem örülök, mert igazi megoldást senki sem fogalmazott meg a romakérdés megoldására. Segély, lakás mind előkerül, de az nem, hogy a kultúrszintjüket hogyan lehet emelni, európaivá tenni, és így kultúrájukat megőrizve hogyan fognak beilleszkedni, és hogyan lehet feléjük a többségben helyes értékelést kiformálni. Igaz, ez nem egy ciklus dolga, de mikor és ki kezdi el… Nem örülök annak a nem európai (nem is merem mondani, hogy nem keresztényi) hangvételnek, amivel a politikai oldalak gyalázzák egymást, nem csoda, ha a nem magas polcokon ülők hangvétele is hajlik a veszekedésre, gyűlölködésre, saját igazának vagy vélt igazának érvényesítésére.” A nyugalmazott püspök arra figyelmeztet mindenkit, hogy „saját felelősséget vállalva merjenek csatlakozni, fogalmazzák meg ők is a problémákat, s ne egy-egy pártvezérre vagy egy párt úgynevezett szakértőjére támaszkodva mondjanak igent…”

A Magyar Hírlap (Becsületrend… 2.o.) és a Magyar Nemzet (Francia kitüntetés… 8.o.) beszámolnak arról, hogy a legnagyobb francia állami elismeréssel, a becsületrenddel tüntették ki tegnap Kozma Imrét, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetőjét. Kozma atya a francia követség által átnyújtott emlékérem átvétele után azt mondta: „Hogy miért kaptam, azt nem tudom, azt sem, hogy kinek volt az ötlete. Azt tudom, hogy mit akarnak ezzel a kitüntetéssel: az ember életszemléletét akarják elismerni.”

A Magyar Fórumban (Isten… 11.,15.o.) Bakó Pál ferences szerzetes nyilatkozik, aki tizenkét évvel ezelőtt elhatározta, hogy a rend elveinek megfelelően megpróbál segíteni a szegényeken, elesetteken, árvákon. Ebből a célból hozta létre tíz évvel ezelőtt a Szent Erzsébet Társulást. Bakó Pál atya felidézte, hogy Marosvásárhelyen az Ady-negyedben már 1994-ben létrehozott egy szegénykonyhát: „Nagyon szegény környezetben volt a – közben már az egyházmegyének átadott – plébánia, láttam, hogy arrafelé sok ember éhezik. Főképpen az idős cigány emberek. Kezdetben arra gondoltunk, hogy mi hárman, ott élő ferencesek megosztjuk a magunkét velük, de ez nem volt elég. A jó Isten kegyelme úgy hozta, hogy tudtunk vásárolni egy házat, azt alakítottuk át konyhának, majd lassan továbbfejlesztettük. 1994-től 2003-ig naponta száz adag ebédet osztottunk ki a legszegényebbek között. Ezzel párhuzamosan ott, helyben lelkigondozás is folyt. Igyekeztem minden nap találkozni ezekkel a szegény emberekkel, válaszolni a kérdéseikre. Legtöbbször nem is volt kérdésük, csak arra volt szükségük, hogy valaki meghallgassa őket.” Az interjúból kiderül, hogy a rend egyik házában négy pszichológus is dolgozik. „A gyermekekkel főállásban alkalmazott nevelők foglalkoznak. Nem könnyű munka, de szép és nemes. Hazánkban igyekszünk valódi családias hangulatot teremteni, mert a szeretetteljes légkör mindenkinek elemi igénye. A fiatalokat megtanítjuk főzni, mosni, mindenre, ami az élethez tartozik. Mi nem csak fizikailag látjuk el a gyerekeket, hanem neveljük is. Tehetségüknek, adottságuknak megfelelően próbáljuk irányítani őket. Az a célunk, hogy tőlünk kikerülve sikerrel vegyék az élet buktatóit. Mindezen túl – természetesen – a hozzánk kerültek vallási, hitbeli nevelésével is foglalkozunk. Erre is meghatározott programjaink vannak.” Bakó Pál tíz évig börtönpasztorációt is végzett. Felidézte: „Minden héten egy alkalommal és az ünnepeken miséztem a raboknak, és hitoktatás is folyt. Közben a Hidegvölgy-negyedben és az Ady-negyedben lévő cigánytelepeken végeztem pasztorációs munkát. Sokszor előfordult, hogy a Hidegvölgy-negyedben élő híveimet láttam viszont a börtönben. Sok ügyüket-bajukat intéztem, a legegyszerűbbektől a törvényszéki szintűekig, miközben ruhaneműt és egyebeket is osztottunk nekik. Persze mindez sok keserűséggel, visszaéléssel járt, de a jó Isten segítségével csak mutatkozott előrelépés is. Ha egy pillanatra elkeseredtem, hamar jött valami, ami ellensúlyozta azt. Térjünk rá a motivációra. Ez az evangélium, a jézusi tanításon alapszik. A másik: a ferences szellemiség szerint ott kell segíteni, ahol erre a legnagyobb szükség van. Számomra lelki elégtétel lehet a sikerélmény is, de nem az számít. A lényeg a krisztusi indíttatás.”

Magyar Kurír