Napi sajtószemle

A Népszavában (9.o.) Rónay Tamás Előkészítés alatt a vatikáni reformok címmel emlékeztet rá: már több mint száz napja foglalta el Szent Péter trónját Ferenc pápa, és „váratlan gesztusainak köszönhetően joggal érdemelhette ki ez idő alatt a meglepetések egyházfője nevet. Bár nem hívott össze zsinatot, s még nem alakította át a vatikáni Kúriát, az államtitkárságot, de már előkészítette a reformokat. Az pedig vitathatatlan, hogy teljesen új stílust honosított meg közvetlenségével, no és nem utolsósorban azzal, hogy nem volt hajlandó beköltözni az Apostoli Palotába.”

A Népszabadságban (11.o.) Czene Gábor Vallási téboly címmel bírálja a legújabb egyházi törvényt, azt állítva, hogy „kaptunk egy gumiparagrafusokkal, ellentmondásokkal és rejtett aknákkal terhelt betűhalmazt. A törvény – az állam és az egyházak szétválasztása jegyében, nyilván – az úgynevezett bevett egyházak számára kötelezővé teszi, hogy ’közösségi célok érdekében’ együttműködjenek az állammal. Az egyházi elismerés feltételeként pedig tízezres taglétszámot kell igazolni: miközben az egyházak tagnyilvántartását (ha egyáltalán van ilyen) állami szerv elvileg nem is ellenőrizheti.” Czene szerint a mindenkori ellenzék hajlamos túlzásokba esni, amikor a mindenkori kormányt bírálja, de az MSZP-s Lendvai Ildikó, aki tébolyítónak nevezte az „egyházi törvény körüli hercehurcát, egyáltalán nem rugaszkodott el a valóságtól. Legfeljebb azt vethetjük a szemére, hogy túl enyhén fogalmazott.”

A Magyar Demokratában (58-60.o.) Spangel Péter Jósággal és szeretettel címmel ír arról, hogy kettős évfordulóra emlékszik idén a magyarországi szalézi rend: 1913-ban telepedtek meg hazánkban, október 19-én pedig boldoggá avatják Sándor Istvánt, az 1953-ban kivégzett első magyar szalézi vértanút. „Az alapító Don Bosco szellemiségét a mai napig őrző szerzetesek mindeközben rendületlenül végzik legfőbb feladatukat, a rászoruló fiatalok segítségét.” A lapnak ketten is nyilatkoznak. Ábrahám Béla tartományfőnök elmondta: „Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, az egyháznak, a szaléziaknak érdemes vállalni a nyitottság kockázatát. Örömmel látom, hogy a nyitás sokakat megérintett, hiszen az egyház nem gettó, meg kell mutatni magukat. Főként, mert a külső nyitottság segíti belső építkezésünket, saját elköteleződésünket és identitásunkat is megerősíti… A szándékaink helyességét az is bizonyítja, hogy Don Bosco ereklyéjének látogatása sokakat megérintett. Különösen lélekemelő volt a Szent István-bazilikától az óbudai rendházig tartó, késő esti fáklyás felvonulás, illetve a nagymarosi ifjúsági találkozó, ahol lehetőséget kaptunk, hogy Don Boscót, az ő gondolkodását, életét, stílusát megmutassuk… A fiatalság számára különösen fontos, hogy megértsék és magukénak érezzék Don Bosco szellemiségét.” A tartományfőnök nagyon fontosnak nevezte a bátorságot, ami összecseng II. János Pál mondatával: „Ne féljetek!” „Vagyis legyen bátorságunk, merjünk azonnal dönteni, mert ha nem, akkor talán később sem fogunk” – mondta Ábrahám Béla atya, hozzátéve: „… bármit teszünk, közben folyamatosan a szemünk előtt kell lennie a legfontosabb feladatunknak, ami főleg a legnehezebb sorsú fiatalok felé fordulást jelenti.”  A Vietnamból származó Tran Si Nghi Ferenc atya, az óbudai Szent Alajos Szalézi Rendház, az oratórium és a hozzá tartozó Segítő Szűz Mária Templomigazgatóság vezetője elmondta: „2011 óta vagyok igazgató Óbudán, misézek, gyóntatok, végzem a lelkipásztori teendőket, vezetem az oratóriumot. A Kiscelli utca 79-ben 2009 novembere óta reggeliztetjük iskolaévben naponta a környék rászoruló gyerekeit. Csütörtökön korosztályok szerint egy időben vannak a hittanórák, pénteken oratórium a gyerekeknek, ahol a játék mellett Don Bosco szellemiségével is megismerkednek. A Zápor utcai anyaotthonból ezenkívül tavaly tizenhárom gyerek és felnőtt részesült a keresztség szentségében. Foglalkozunk a korrepetálásra szoruló gyerekekkel, sportolási lehetőségek is vannak, és nyáron táborokat szervezünk. A rendházhoz tartozó kollégiumban közel negyven fiatal él. Át szoktam menni hozzájuk beszélgetni, imádkozni. Szalézi közösségünkben tízen vagyunk, három magyar, négy indiai és három vietnami testvér, akik között több papi hivatás érlelődik, néhányan hamarosan befejezik teológiai tanulmányaikat.”

Magyar Kurír

(bd)