Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Hírlapban (12.o.) Fodor György Nem tudják, mit kezdjenek Agcával címmel fűz kommentárt ahhoz, hogy a hét elején, csaknem harmincévnyi börtönbüntetést követően szabadult Mehmet Ali Agca, aki 1981. május 13-án a Szent Péter téren kétszer is rálőtt II. János Pál pápára, életveszélyesen megsebesítve őt. A cikkíró szerint sokan nem örülnek Agca szabadon engedésének, „de ez a törvény.” A szerző felidézi: „A pápa 1983-ban meglepő cselekedetre szánta el magát: meglátogatta börtönében Ali Agcát. Ami közöttük történt pár perc alatt, azt sűrű homály fedi. Sok évvel később II. János Pál elmondta, hogy Agca panaszkodott neki: mindent gondosan kitervelt, mindenben, a legkisebb részletekben is a terv szerint járt el, küldetése – a pápa megölése – mégsem sikerült.” A lengyel pápa szerint „Agca talán megértette, hogy a lövés és gyilkolás hatalmán túl van egy nagyobb hatalom: az isteni beavatkozás. Mindezt valaki más tervelte ki, és adta ki a parancsot.” Fodor hozzáteszi: ma úgy látszik, az igazság örökre homályban marad. „Ali Agca elméje a jelekből ítélve nem tiszta, ő valószínűleg csak eszköz volt, és maga sem tudja, hogy kinek a kezében… még szabadulása előtt azt ígérte, hogy nyilvánosságra hozza a történtek igazi hátterét, esetleg megbízóinak nevét. A török merénylő biztonságáért már olaszországi fogsága idején is aggódtak: túl sokat tud – mondta egy olasz ügyvéd. Ennek egyre kevesebb a jelentősége. Akárki volt is a háttérben, az elmúlt csaknem harminc év bebizonyította, hogy a nyomokat ügyetlenül elseperték. Még az is lehet, hogy a magamutogató, önmagától eltelt Ali Agca csak önmagának akart világhírnevet szerezni. Annyi verziót adott már elő eddig is a történtekről, hogy nem nagyon hisz neki senki.”

A Népszabadság (Nis püspöke… 6.o.) beszámolója szerint Irinej Gavrilovicsot, a dél-szerbiai Nis város püspökét választották meg pénteken a szerb ortodox egyház új pátriárkájának. A másik két lehetséges jelölt Amfilohije montenegrói metropolita és Irinej (Bulovics) bácskai püspök volt. Hármójuk közül sorshúzás döntött.

Hazai hírek

A Magyar Hírlapban (9.o.) Kacsoh Dániel Húsz év vallásszabadság címmel idézi fel, hogy 1990. január 24-én az utolsó pártállami parlament megszavazta az egyházakról szóló törvényt. A lapnak ketten is nyilatkoznak. Platthy Iván volt címzetes államtitkár, akit annak idején Németh Miklós miniszterelnök művelődési minisztere, Glatz Ferenc kért fel az egyházakkal való kapcsolattartás koordinálására, és részt vett a törvény megalkotásában, elmondta: „Ez a jogszabály olyan alapot tett le, amelyről húsz év távlatában elmondható, hogy egyetlen későbbi parlament sem szavazta volna meg. Valódi kuriózumról beszélhetünk, ugyanis alapvetően nem az egyházakról rendelkezik, hanem az ember szabadsága felől közelíti meg a kérdést… A törvény kiállta az idők próbáját, amit az is mutat, hogy számos, egyházakat érintő rendelkezés épült rá a későbbiek során.” Semjén Zsolt, a KDNP elnöke kritikákat is megfogalmazott a törvénnyel kapcsolatban. Kifejtette: miközben a preambulum reálisan szól az egyházak társadalmi súlyáról, addig a konkrét egyházalapításnál a fentiekkel ellentétben egyháznak azt tekinti, amelyet száz személy alapít: „Tehát a vallás lényegétől, történelmétől és tevékenységétől függetlenül egy szabadidős egyesület szabályozását alkalmazza az egyházra, aminek így akarva-akaratlanul az az üzenete, hogy van, aki bélyeget gyűjt, van, aki horgászik, és van, aki katolikus.” Semjén leszögezte: a több mint száz felekezet egy része mögött puszta adócsalás, szélhámosság húzódik meg, de még ennél is ártalmasabb, hogy „az egyházellenes politikai erők ezeket az álegyházakat és destruktív szektákat politikai céljaik érdekében támogatják. Ezzel ugyanis relativizálni tudják a történelmi egyházak társadalmi tekintélyét.” Kacsoh Dániel, az összeállítás készítője emlékeztet rá, hogy a módosítások tekintetében több javaslat is napvilágot látott az utóbbi időben. Egy ellenzéki országgyűlési beadvány például a civilszervezetekhez hasonló feltételeket támasztana, eszerint csak azon vallási közösségek részére lehetne átirányítani az szja felajánlott egy százalékát, amelyeket legalább két éve jogerősen nyilvántartásba vettek. Egyesek pedig elképzelhetőnek tartanák egy egységes tájékoztató anyag, egyfajta „sorvezető” kiadását, amely szakmailag segítene a bíráknak felmérni, hogy reális-e a bejegyzésért folyamodó közösség igénye az egyházi státusra.

A Magyar Nemzetben (6.o.) Joó István Egyoldalú valláspolitika különalkuval címmel reagál arra, hogy egy kormányhatározat értelmében tavaly decemberben egyedül a Mazsihisz kapott örökjáradék-kiegészítést a történelmi egyházak közül. A cikkíró szerint Bajnai Gordon miniszterelnök és Kiss Péter társadalompolitikai miniszter úgy elfeledkeztek a katolikusokról, „… amint Gyurcsány Ferenc feledte el egyik nyilatkozatában, hogy hányszor is bérmálkozhatott annak idején… Ezúttal módszeres kormányalku, különalku történt a baloldali hatalom mellett rendre felsorakozó Mazsihisz-vezetéssel, miközben általában az egyházi közintézmények finanszírozásáról ugyanez a kormány el szokta hanyagolni az egyeztetést. Így aztán az egyházi kiegészítő közoktatási normatíva már csak 190 ezer forint lesz a tavalyi 245 ezerrel szemben, fejenként. Ráadásul 2008 után négy és félmilliárd, korábbról csaknem hárommilliárd forint kiegészítő támogatással maradt adós a balliberálisok irányította állam. A fő vesztes a legnagyobb egyház, a katolikus. Újabb különalku sehol a láthatáron. Pedig a katolikusok kétharmados arányt képviselnek a négy történelmi felekezet közintézmény-hálózatában. Örökjáradékuk ugyanilyen nézetben csak negyven százalékot tesz ki.” A szerző emlékeztet rá, hogy a magyar népesség jelentős többsége római katolikus vallású, és a protestánsokkal együtt az ország háromnegyede keresztény. „A zsidó-keresztények által vallott Tízparancsolat értékeinek kisugárzása tehát főleg az Újszövetség híveinek lehetősége és felelőssége ebben az országban. Ha itt az egyházak erősebbek lettek volna az elmúlt két évtizedben, talán minden másként alakult volna. Sajnos nem csak a pénz hiányzott ehhez. De azért az is.”

Ugyancsak a Magyar Nemzet (Katolikus konferencia… 4.o.) beszámol arról, hogy tegnap az MTA budavári dísztermében Cigányok: hazátlan európaiak címmel tartottak konferenciát a Szent Egyed katolikus civil közösség szervezésében. A szervezet vezetője, Szőke Péter emlékeztetett: a cigányok magyarországi jelenléte már a XIV. századtól dokumentálható. Történetük Európában a kitaszítottság története, a mélypont a roma-holokauszt volt, de az ellenérzések, az előítéletek azóta sem szűntek meg velük szemben. A katolikus jogász megemlítette az utóbbi évek romagyilkosságait, hangsúlyozva, hogy ezek pontos háttere mindmáig felderítetlen. Szőke Péter hitet tett amellett, hogy meg kell állítani az erőszakot, ki kell alakítani az együttélés kultúrájának alapjait. Ladányi János szociológus felhívta a figyelmet, hogy a rendszerváltozás után munkahelyét elveszítő hétszázezer ember harminc százaléka roma. Már harmadik generációs munkanélküliek is nagy számban akadnak közöttük. Ladányi szerint ma bizonyos tekintetben a Trianon előtti Magyarország térképeihez hasonlít az ország, hiszen egy széles peremvidéken munkanélküli, iskolázatlan, leszakadt romák által lakott térségeket találunk. A szociológus bírálta azt a kormánypolitikát, amely éppen azoknak a településeknek, aprófalvaknak az életét lehetetlenítette el, ahol a legtöbb roma gyerek él. A polgári napilap megemlíti azt is, hogy a rendezvényen felszólalt Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) cigánypasztorációs referense, valamint Balog Zoltán, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke is, de gondolataikból semmit nem idéz.

Magyar Kurír