Napi sajtószemle

A Magyar Nemzetben (Isten és a lélektan 23.o.) Pál Ferenc római katolikus pap nyilatkozik, aki elmondta: „Korábbi életem, családi körülményeim vezettek a pszichológiához. Meg akartam érteni, szerettem volna feldolgozni azt, hogy mi is történt velem. Miért lettem olyan, amilyen lettem – még ha mindez nem az utolsó szó is az élettörténetemben. Miért vannak félelmeim bizonyos dolgokkal kapcsolatban? Miért haragszom máskor, vagy vagyok fokozottan érzékeny? Egyszerre bosszantott és sarkallt a tény, hogy nem értettem elég jól magamat. A másik: a papnevelő intézetben rácsodálkoztam, hogy reggeltől estig Istenről tanulunk, de egyáltalán nem tanulunk az emberről, pedig Jézus szavaival élve ’emberhalásznak’ készültünk. Nagyon egyoldalúnak tartottam ezt. Ekkor kezdtem el, saját elhatározásból pszichológiai képzésekre járni… kettős szemléletmóddal figyelem a világot. Az egyik a teológiáé, a másik a lélektané. Ez valóban eltérhet attól, ahogy a papnövendékek tekintenek küldetésükre.” Feri atya szerint ma már elég jól megvan egymással a kétfajta tudás, szemléletmód, „Ám e mögött rengeteg munkám van, sok belső vívódással, küzdelemmel. Adódnak persze dilemmák, amit természetesnek tartok. Általában ezek a feszültségek visznek előre, s termékenyítenek meg egy-egy bennem zajló, háborgó gondolkodási, érzelmi folyamatot. A XXI. században egyre inkább megtanulunk egymással párhuzamos, csak kisebb-nagyobb metszetekben találkozó rendszerekben tájékozódni. Érthető módon nem tudunk minden rendszert teljesen megfeleltetni egymásnak. Kikerülhetetlenek bizonyos ellentmondások, dilemmák. Szenvedéseinknek sokszor az a gyökere, hogy megoldhatatlan problémákat akarunk megoldani. Pedig érdemes volna elfogadnunk, hogy ebben az életben nincs mindennek megnyugtató megoldása. Meg kellene tanulnunk együtt élni a feszültségekkel, ellentmondásdokkal. Hogy mi lesz odaát, a túlvilágon, azt Istenre bízhatjuk… nemegyszer az az akadálya bűneink elismerésének, hogy mások nem látják be: ugyanabban vagy hasonló dologban ők is vétkesek velünk szemben. Gyakran előfordul ez párkapcsolatok, egymással folyamatosan ’harcban álló’ párok esetében. Két szempont tusakodik ilyenkor: magammal vagy ’áldozatommal’ legyek-e együtt érző? Az ösztönös igazságérzet is tiltakozhat az ellen, hogy magunkat bűnösnek mondjuk, eltekintve az ellenünk elkövetett bűnöktől: azaz az erkölcsi és a pszichológiai szempont szembekerül egymással. A megoldáshoz vezető első lépés általában pszichológiai: tudatosíthatjuk, milyen sérelem ért bennünket, lehetünk megértők, együtt érzők magunkkal akkor is, ha valamit nem tettünk helyesen. Ezután jöhet az erkölcsi megközelítés s annak belátása, hogy amit cselekedtünk vagy ahogy mulasztottunk, az nem volt helyes.” A katolikus lelkipásztor szerint ha egy istentől eltávolodott ember nyitott, ha felismeri s be meri vallani magának Istenhez való viszonyának nehézségeit, a kételyeket, már megtette az első lépést. „Furcsát mondok, de a hit elvesztése lehet a továbblépés előfeltétele is. A hitehagyás ugyanis csupán egy adott életszakaszhoz kötődő hit elvesztése, amely helyett újat, érettebbet találhatunk jó esetben.” Ha egy papnak veszélyben forog a hite, ugyanezt teheti. „Kinőtte régi hitét, s most keresi az újat. Valamit ki is fejezhet belőle a nyilvánosság, a hívei előtt, miközben persze elkötelezettsége érintetlen marad. Párkapcsolati analógia jut eszembe. Fájdalmasan élhetjük meg, ha nem tudunk pozitív érzésekkel a társunk felé fordulni, s ezt akár ki is fejezhetjük. De az elkötelezettségünket is kimondhatjuk, ami szintén a hitelesség része.” Pál Feri szerint az élet állíthat bennünket olyan kihívás elé, amely megrendítheti a kevésbé érett személyiségűek hitét. „Viktor Frankl négy éven át volt koncentrációs táborban. Egyik szövegében ez szerepel: nem mondhatjuk, hogy a haláltáborok után nem lehet hinni Istenben. Ő ott volt, és ezt írja: a borzalom, a szenvedés a gyönge tüzet eloltotta, az erőset szította.”

A Magyar Hírlapban (Tartalom… 13.,15.o.) Bedő György, a rengeteg vallási-egyházi könyvet kiadó Kairosz Kiadó igazgatója nyilatkozik, Elmondta: „Szerencsére megkímélt az Isten attól a gondolkodásmódtól, és így soha nem tudtam elfogadni azt az álláspontot – és most szándékosan sarkítok –, hogy a véletlen hozta létre ezt a csodálatos dolgot, amit kozmosznak, vagyis rendezettnek neveztek már a görögök is. Ők sem hitték el azt, hogy ha egy majmot leültetünk zongorázni, akkor egyszer majd Beethoven-darabokat fog játszani. Voltaire egyszer azt mondta: A véletlen a buták istene. Úgy tartom, hogy a deista pedig az, akinek még nem volt ideje ateistává válni… Azért is nagyon hálás vagyok Istennek, hogy egész életemben azt csináltam, ami a kedvtelésem, huszonkilenc évesen kezdtem a könyvszakmában dolgozni, és ott is maradtam egészen hatvanéves koromig. Utána pedig hat esztendővel később létrehoztam ezt a kis kiadót, ahol gyakorlatilag valóban az ízlésemnek megfelelő legjobb dolgokat szerettem volna megjelentetni.” A kiadó két közismert sorozatának, a Miért hiszek?-nek és a Magyarnak lenni-nek az elindulásáról Bedő György kifejtette: „Ezek lényegében egy beszélgetésből indultak, amikor egyszer itt ültünk az asztalnál a kiadóban, és jelen volt egy harminc-harmincöt éves tanárnő is, aki több kötetünket is lektorálta. Kérdeztem tőle, hogy milyen vallású? Azt mondja erre, hogy nincs megkeresztelve. Hoppá, mondom, hát akkor mit akarunk mi itt? Ennek nyomán indítottuk el a Miért hiszek? című sorozatunkat, hogy olyan közismert személyiségeket szólaltassunk meg, akik egy-egy interjúban, hosszabb beszélgetésben nyíltan és őszintén vallanak hitükről. Mert az a tapasztalatom, hogy az idősebb embereket még megkeresztelték a szüleik, de a szocializmus éveiben ők már nem törődtek ezzel, nemzedékek nőttek fel úgy, hogy a vallástól távol tartották őket. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy a vallás az ópium, és az sem, hogy a magyarságunk miatt szégyenkeznünk kellene, abban az értelemben sem, hogy merjünk kicsik lenni.” A Kairosz vezetője arról is szólt, hogy megjelent náluk többek között az Erdő Péter bíboros prímással készült beszélgetés is, és az egyik legnagyobb keresztény gondolkodónak, Molnár Tamásnak a könyvei is. Bedő György hiszi: „Én addig élek, és a kiadóm is addig működik, amíg az Isten azt mondja, szükség van rá.”

Magyar Kurír