Napi sajtószemle

A Magyar Nemzetben (6.o.) Sági György A két pápa hamis szembeállítása címmel hívja fel a figyelmet arra, hogy márciusi megválasztásától kezdve a balliberális média igyekszik szembeállítani Ferenc pápa és XVI. Benedek emeritus pápa pontifikátusát, annak jellegét, „noha tanításbelileg nincs nagy különbözőség eleddig kettőjük között, csupán a stílusuk más. Ferenc pápa is szervesen kapcsolódik előde(i) tanításához, Krisztus mindenkori helytartói között a folytonosság ugyanúgy tapasztalható, mint korábban is.” A szerző leszögezi: nem a tanításban, hanem a személyiségben van különbség a két pápa között. „Ferenc pápa kétségtelenül egyszerű, közvetlen személyiség, míg XVI. Benedek zárkózottabb, a háttérbe húzódó, de ugyancsak kedves ember benyomását keltette.” Sági figyelmeztet: „Aki tényleg pontosan akarja megérteni a két pápa pontifikátusának tanítását, az elsősorban a lényegi dolgokra kell, hogy koncentráljon, ami egyértelműen megmutatja, hogy a szemléletmódjukban van különbség, de az alapvető keresztény kulturális értékeket óvó magatartás, a hagyományok szerinti folytonosság követése mindkét Szentatya esetében azonos. Egyéniségükön múlik, hogy a világ mit és hogyan fogad be mindebből.” 

A Magyar Nemzet (Ferenc pápa és Obama… 1.,3.o.) és a Magyar Hírlap (Barack Obama és Ferenc pápa… 5.o.) is közlik, hogy szívélyes jókívánságait fejezte ki a Szentatya a magyar népnek Szent István ünnepe alkalmából, és ugyanezt tette Barack Obama amerikai elnök is. 

A Népszabadság Hétvége mellékletében (5-9.o.) Romsics Ignác A történeti István címmel mutatja be államalapító királyunk életét és uralkodását, hangsúlyozva: „Szent Istvánt mindenki magáénak vallja; augusztus 20-ai ünnepén hosszú idő óta minden szónok reá hivatkozik, és benne, az ő eszméiben és politikájában keres önigazolást. Politikusaink ezt annál is inkább megtehetik, mert korai történelmünk más alakjaihoz hasonlóan tudásunk róla is felettébb korlátozott. Így aztán keménykezű zsarnokként és jóságos, ellenfeleinek is megbocsátó hithű keresztényként, megfontolt reformerként és radikális reformerként, népét szerető magyarként és fajtájától elforduló ’idegenszívűként’ egyaránt felmutatható.” A történész szerző tanulmányában arra keresi a választ, mi az, amit biztosan tudunk Szent Istvánról, mi az, amit csak feltételezünk, és mi az, ami egyértelműen a legendák birodalmába utalható? 

A Magyar Nemzetben (Boldog boldogtalanok 21.,31.o.) Mikó Gábor történész nyilatkozik, aki a herceg Esterházy-levéltárban fennmaradt kódexbe fűzött krónikában arra vonatkozó bejegyzést talált, hogy Szent István királynak valóban volt Szent Imre herceg mellett egy Ottó nevű fia is, akinek létezését már régóta sejtették a történészek. Mikó Gábor elképzelhetőnek tartja, hogy Ottó III. Ottó német-római császártól kapta a nevét, aki 1002-ben meghalt. „Ezért tételezzük fel, hogy Ottó lehetett az idősebb (mármint Imre hercegnél – a szerk.). Ismerve István német orientációját, elég meggyőzőnek találom ezt a feltételezést.” A történész elismeri, azonkívül, hogy élt, semmit nem tudunk Ottóról. „Biztosan csak ezt, nyilván fiatalon meghalt, mint a többi gyerek, azt sem tudjuk, hogy miért éppen az ő neve maradt fenn.” Mikó Gábor kérdésre válaszolva elmondta azt is: „Az Imre-legenda központi eleme a szüzesség. Ezzel nemcsak az ésszerűség hiánya a gond, hanem az is, hogy e legenda semmiképpen sem íródhatott Könyves Kálmán uralkodása előtt, az alatt se nagyon, inkább a XIII. század közepén. Akkoriban terjedtek el Magyarországon a gregoriánus tanok, szigorodott meg a papság esetében is a cölibátus előírása, és ha ebből a szempontból tekintünk Szent Imre legendájára, akkor ennek az eszmeiségnek a propagandairatát láthatjuk benne. Ebből következik, hogy fogalmunk sem lehet az igazságról. A legendájában az is szerepel, hogy hercegnő volt a jegyese, de a legenda úgy szövegez, hogy ennek ellenére is kitartott a szüzesség mellett. A hercegnő személyét egyébként nem tudjuk azonosítani.” Mikó Gábor azt állítja, hogy Szent István „egy sort sem írt az Intelmekből, ez királytükör, tele toposzokkal. A szerzője művelt udvari klerikus, egyházi személy lehetett, aki a király megbízásából írta a szöveget.” A történész határozottan cáfolja, hogy Szent István felsége, Gizella kisfiúkat üldözött, vakíttatott meg, forró ólmot öntetett volna a rokonai fülébe, ezt csak a királyné koránál háromszáz évvel később keletkezett Képes Krónika állítja róla, bár annak Szent Istvánról szóló fejezetei is abszolút pozitívan ír Gizelláról, kiemelve, hogy az országot járva gazdag egyházi adományokat juttatott a nélkülözőknek. Mikó Gábor leszögezte: „Én Istvánt egyébként nem tartom kegyetlen királynak, csak erőskezűnek, és erre szüksége is volt. Gondoljon csak bele, majdnem negyven évig uralkodott, mennyire hoszzú idő ez, milyen sokat élt! A fiatal keresztény államnak ezzel óriási szerencséje volt. És tudjuk, hogy még ennek ellenére is kitörtek utóbb pogánylázadások. Egyébként – szerencsére – még mindig sok kutatnivaló van nemcsak a Szent István-i, hanem a László és Kálmán korabeli törvények és egyéb források körül is. Az Istvánról alkotott képünket a további kutatások árnyalhatják, de az uralkodó nagyságát lerombolni nem fogják.”

A Magyar Hírlap (2.o.) Rákosi korát idézi Mendrey címmel ismerteti a KDNP válaszközleményét a PDSZ elnökének, Mendrey Lászlónak a Népszabadság tegnapi számában megjelent – és általunk szemlézett – nyilatkozatára. Mendrey konkrétumok nélkül azt állította, hogy az általános iskolákban szeptemberben bevezetendő, szabadon választható hit, illetve erkölcsoktatással kapcsolatban „dől a panasz a kollégákból és a szülőkből, a pedagógusok jó része pedig még mindig nem érti, mi szükség volt erre az egészre”. A KDNP szerint a PDSZ elnökének nyilatkozata „a Rákosi-Révai-idők antiklerikális, hitetlen, egyoldalú diktatórikus világképére emlékeztet, amelyet közös akarattal küldtek az ideológiák szemétdombjára a magyarokó”. A KDNP szerint „a pedagógusok elenyésző részét tömörítő törpeszakszervezet” vezetője „alantasan, egyházellenes”. A kisebbik kormánypárt egyúttal leszögezi: „Nem igaz, hogy a pedagógusok kevesellnék az erkölcstan oktatására felkészítés idejét, a szakmai rangsorban a magyar pedagógusok erkölcsi szintje igen magas. A felnövő generáció világlátása, morális tartása és hite ezeken az oktatókon fog múlni, akiket már soha többé nem félemlíthet meg sem a PDSZ, sem a balliberális világnézeti diktatúra.”

Magyar Kurír