A Magyar Hírlap (6.o.) A magyar mise címmel számol be arról, hogy hagyományosan minden évben megtartott magyar nyelvű szentmisével emlékeztek meg szombaton a bécsi dómban Szent István királyról. Több ezer zarándok érkezett a bécsi magyar katolikus egyházközség meghívására Magyarországról, a Felvidékről, Erdélyből és Ausztriából. A hívők megtöltötték az államalapító királyunkról elnevezett székesegyháztat, a Stephansdomot.
Ugyancsak a Magyar Hírlap (2.o.) Szent Imre nyomdokain című beszámolója szerint a Kárpát-medence hét, Szent Imre herceg nevét viselő településének képviselői találkoztak hét végén a Lakiteleki Népfőiskolán. Lezsák Sándor, a Parlament fideszes alelnöke a találkozón kijelentette: a résztvevők „közös erőteret” hoznak létre a térségben. Évente többször szerveznek találkozókat, ahol átadják egymásnak hétköznapi tapasztalataikat. Lezsák egyúttal bejelentette: a népfőiskola belső pályázatot hirdet a Szent Imre herceg nevét viselő helységeknek, hogy minél hasznosabb helyi értéktárakat teremtsenek.
Szintén a Magyar Hírlap (2.o.) Méltó sírhely címmel közli, hogy katonai tiszteletadás mellett újratemették a Batthyány család több tagját, valamint ifjabb Andrássy Gyulát, Andrássy Ilonát és Károlyi Zsuzsannát szombaton, a Fejér megyei Polgárdiban. Barta Tibor plébános közölte: az újratemetésnek két oka volt, egyrészt a városnak és az egyházközségnek több kerek évfordulója van idén, másrészt a családtagok több helyszínen és esetenként szinte jeltelen sírokban nyugodtak eddig. A délutáni búcsúztatást követően a Mindenszentek temetőkápolnában kialakított sírfülkében helyezték el a földi maradványokat.
A Magyar Nemzet (5.o.) Misi atya fegyvere a gitár és az imádság címmel ad hírt arról, hogy Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus püspök Mihalovics Mihály személyében a nyár elején új káplánt küldött a 750 hívet számláló Hodászi Görög Katolikus Cigány Egyházközségbe. Az új segédlelkész diakónusként korábban már szolgált Hodászon. Felszentelt papként folytatni szeretné, amit girárral és imádsággal korábban elkezdett: megóvni a fiatalokat a rossz büntetésektől, és felelősségteljes felnőtté nevelni őket. A lap kérdésére, hogy miért van szüksége az egyházközségnek két papra, Mihalovics Mihály és Orosz István parókus személyében, Kocsis püspök azt válaszolta: „Egyházunknál évszázados hagyománya van a cigányság beilleszkedését segítő missziónak. A múlt században ennek a küldetésnek a legelhivatottabb képviselője Sója Miklós atya volt, aki Hodászon egy mélyen vallásos, együtt cselekedni, együtt gondolkodni képes közösséget hozott létre. Erre a gyülekezetre nagy figyelmet kell fordítanunk, meg kell őriznünk értékeit a XXI. század sokszor szélsőséges gazdasági és társadalmi körülményei között is.” Misi atya a lapnak elmondta: a fiatalok drogtól való megóvását tartja az egyik legfontosabb feladatának. „Felmérések bizonyítják, és ezek az én személyes tapasztalataim is, hogy a cigány fiatalok – elsősorban a fiúk – körében is rohamosan terjed a kábítószerezés. Az a küldetésem, hogy ezt a folyamatos lassítsam, ha lehet, megállítsam, visszafordítsam. A cigány fiatalok lelkéhez a zenén keresztül vezet az út, tapasztalom, hogy a gitárkísérettel együtt énekelt dalok közelebb visznek egymáshoz bennünket.” A segédlelkész felesége szintén a cigánypasztoráció elkötelezettje, a tanulási nehézségekkel küzdő, társadalmi-gazdasági hátrányok miatt rosszul teljesítő gyermekek fejlesztését választotta élethivatásul. Még tanul, emellett a helyi óvodában, a szintén lelkészfeleség Orosz Istvánné keze alatt dolgozik. Utóbbi asszony a férjével együtt azt is vállalta, hogy a két lelkes fiatalnak segítsen megtalálni a helyet a görögkatolikus cigány közösség szolgálatában.
A Vasárnapi Reggelben (Égből pottyant Mesemondó 1.,8.o.) Levente Péter színész, előadóművész nyilatkozik, aki augusztus 20-án megkapta a Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári kitüntetést. Levente Péternek 1968-tól a felesége, szerelme és alkotótársa Döbrentey Ildikó. Három gyermekük közül a két fiú, Domokos és Márton tragikusan korán, még csecsemőként elhunyt. Levente Péter elmondta: nem hisz a sorsban, és a reinkarnációban, „és az efféle dolgokban sem. Istenben hiszek. Abban, hogy a tálentumaimmal, amelyeknek Isten kegyelméből a gazdája vagyok, jól tudok gazdálkodni, és többről tudok majd elszámolni, mint amivel megszülettem. Mindeközben pontosan tudom, hogy semmit nem tud helyettem megcsinálni, a választott utat nekem kell végigjárni. Biztosan tudom, hogy az Úristen útjai kifürkészhetetlenek, viszont halálosan pontosak… A második kisfiunk, Marcika halála után három évig a poklot jártam, elviselhetetlenné váltam saját magam és a környezetem számára. Minden alkalommal sírva mentem fel a színpadra, de egy előadást sem mondtunk le. Beletöröltem a szemem a függönybe, és megkacagtattam mások gyerekeit. Eleinte ehhez hatalmas önuralomra volt szükségem, aztán ahogy múltak az évek, önképzéssel eljutottam odáig, hogy amikor kinéztem a függöny mögül, és láttam a háromszáz gyereket, nem azt kérdeztem, hogy de az enyém hol van, hanem a sajátomnak tudtam tekinteni őket. Megértettem, hogy ezt a keresztet azért kaptam, hogy felismerjem, a menny és a pokol nem a halálunk után van, hanem itt a földön kezdődik, és nekem az a kötelességem, hogy azoknak az embereknek, akikkel bármilyen társas kapcsolatba kerülök, több mennyországi pillanatot tudjak szerezni, mint poklot.” A kérdésre, hogyan lehet ilyenkor arra gondolni, és elhinni, hogy Isten szeret, a Zsebtévé Móka Mikije azt válaszolta: „Meg kell szenvedni érte. Akinek nincs alkalmas pap ismerőse, annak sokkal nehezebb.” Levente Péter vallja: „… háromféle komoly sokk érheti az embert az életben, a tragédia, a monotónia és a siker. Ezeket pedig ugyancsak háromféleképpen lehet feldolgozni: aljasodva, cinikusan és nemesedve. Minden héten átélem ezt, és máig rendszerint előbb aljas, aztán cinikus reakcióim vannak, amíg elérek oda, hogy azt mondom: Uram, ne haragudj rám, kérlek, segíts, hogy felismerjem, ebben a helyzetben hogyan tudok nemesedni? Ehhez viszont önismeretre van szükség, hogy felismerjem a saját ösztöneimet. Önismeret, önuralom és önképzés nélkül nem nemesedhet, nem lehet erősebb az ember.”
Magyar Kurír