Napi sajtószemle

A Magyar Hírlap (14.o.) Megöltek egy idős, közkedvelt plébánost, a Magyar Nemzet (1.o.) Meggyilkolták a cibakházi plébánost címekkel számolnak be arról, hogy brutális módon meggyilkolták a 73 éves Sz. Andrást, a Jász-Nagykun-Szolnok megyében fekvő Cibakháza sokak által szeretett plébánosát (Lásd tegnapi, szeptember 11-ei hírünkben a Meggyilkolták a plébánost Cibakházán című hírünket – a szerk.)

A Népszava (8.o.) Vita indulhat a cölibátusról címmel idézi Pietro Parolint, aki október 15-én hivatalosan is átveszi az államtitkári tisztséget a Vatikánban Tarcisio Bertonétól. Az érsek az El Universal című venezuelai lap kérdésére elmondta: „Nem dogma a cölibátus. Miután keresztény hagyományról van szó, ezért lehet vitát nyitni róla, ez azonban nem jelenti azt, hogy a papi nőtlenség a múlté lenne. Minden olyan kérdésről lehet vitázni, ami nem dogma. Ezt azonban az egység jegyében, Isten akarata szerint kell folytatni.” Az új államtitkár értéknek nevezte a cölibátust, de hozzátette, nem szabad figyelmen kívül hagyni a paphiány kérdését. A Népszava megjegyzi: Ferenc pápa még nem tett utalást a cölibátusra. Buenos Aires érsekeként ugyanakkor az Abraham Skorka rabbival írt közös könyvében kifejtette: diszciplináris kérdésről van szó, ezért akár változhat is. „Jelenleg a papi nőtlenség fenntartása mellett vagyok, minden előnyével és hátrányával. A tíz évszázad tapasztalata ugyanis inkább pozitív, mint negatív. A tradícióknak súlya van” – írta Jorge Mario Bergoglio.

A Népszava (2.o.) Erősen egyházbarát az új erkölcstankönyv címmel rosszallóan ír arról, hogy az Oktatási Hivatal (OH) tegnapi állításai ellenére valóban az erények közé sorolja a vallásosságot, valamint „a bátor ember legnagyobb tettének” nevezi a vértanúságot Bánhegyi Ferenc és Olajosné Kádár Ilona Erkölcstan 5. című, 10-11 éves tanulóknak szánt tankönyve.

A Magyar Hírlap (1.,8.o.) Folyamatosan gyűjti az adományokat a Karitász címmel emlékeztet rá, hogy Legyen öröm az iskolakezdés! programja keretében segíti évről évre a rászorulókat a Magyar Katolikus Karitász. Écsy Gábor, a segélyszervezet országos igazgatója a lapnak elmondta: az idén tizenötmillió forintnyi utalványt osztanak ki, és továbbra is várják a pénzbeli felajánlásokat adományvonalukra, az 1356-ra, illetve a tárgyi adományokat helyi csoportjaiknál.

Ugyancsak a Magyar Hírlap (4.o.) Makovecz-templom épül Rákoskerten címmel közli, hogy a két éve elhunyt világhírű építész, Makovecz Imre első budapesti középülete lehet az általa tervezett Mennybemenetel-templom, amelyet a XVII. kerületi Rákoskerten, a Liszt Ferenc repülőtér közelében szeretnének felállítani. A Rákoskerti Templom Alapítvány és a Rákoscsabai Református Egyházközség igyekszik mindent megtenni, hogy széles körű civil, egyházi, önkormányzati és állami összefogással befejezzék az időközben elhunyt mester munkáját, és méltó emléket állítsanak ezzel neki is, utódaink és a világ számára. Az orgánum emlékeztet rá: a rákoskerti templom – utolsó templomtervként – benne van abban a Makovecz-Templomok című díszkötésben, amelyet a világhírű építész személyesen ajándékozott 2011-ben XVI. Benedek pápának a születésnapjára. Az „aranytemplomos” könyvének előszavában írta Makovecz Imre: „A templom a megváltás titokzatos helye, az átalakulás, az égiek és földiek egymásra találásának, az élő kövek, a felzengő diadalmas énekbeszéd helye, Isten csöndjének felszakadása, a színről-színre látás csonthasító pillanatának szentegyháza. A templom bizony ünnep, s ha lehet, részese, előkészítője, szolgálattevője vagyok ennek az ünnepnek.”

A Heti Válaszban (24-27.o.) Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója nyilatkozik, aki elődjének, Alföldi Róbertnek az István, a király című rockopera megrendezéséről elmondta: „Ami az üzleti és marketingstratégiát illeti, sikeresnek mondható. Ugyanakkor István története kiemelkedően fontos, mondhatnám ’szent’ téma, és azért sejteni lehetett, hogy Alföldi nem így fogja megközelíteni. Meggyőződésem persze, hogy a világ nem fehér és fekete, Szent István és kora, ahogy a mi korunk is, sokkal árnyaltabb. Hiszek azonban abban, hogy nemcsak mocsok, intrika és gyűlölet létezik a világon, hanem az emberekben fel lehet fedezni a jót is… Az adott közösség számára fontos, ’szent’ témák feldolgozása mindig óriási felelősséggel jár. És ez is olyan mű, amellyel – miközben szembesülünk önmagunkkal, gyengeségeinkkel – meg is erősíthetjük magunkat. Megerősíthetjük kötődésünket a kereszténységhez, megerősíthetjük, hogy a magyarság helyes döntést hozott akkoriban, máskülönben már – nagy valószínűséggel – nem létezne a nyelvünk, a kultúránk. Persze könnyebb megingatni az embereket, mint lelkierőt adni nekik. Mindig egyszerűbb megszüntetni a magasztos érzéseket, mint olyan módon megfogalmazni, hogy abból ne giccses, hanem hiteles előadás szülessen. A színpadról könnyebb nemeket mondani, mint igeneket. De az én utam nem az, hogy a mások számára fontos, ’szent’ témákat, személyeket deheroizáljam, szétzúzzam. Pedig akik ujjongva tapsolnak a magyar jelképek, értékek kigúnyolásához, érzékenyen reagálnak, ha az ő ’szent teheneikről’ van szó. Egyébként bármely művet ki lehet forgatni, meg lehet rendezni negatív szemszögből.” A Nemzeti Színház igazgatója szerint ma nem lehet Európába kimenni azzal a mondanivalóval, hogy „édes hazám”, „szeretlek, feleségem, hű vagyok hozzád”, s a közbevetésre, hogy Shakespeare darabjai sem erről szólnak, azt válaszolta: „Shakespeare-nél – ahogy minden igazi tragédia vagy dráma esetében – a földi valóság felett mindig tetten érhető az égi, a felsőbb igazságszolgáltatás. A rengeteg kegyetlenség ellenére a gonosztevő megbűnhődik, a bűnnek következménye van, és a tiszta, ha elpusztul is, halálában megdicsőül. E darabok valójában mind arról szólnak, hogy ’édes hazán, szeretlek…, feleségem, hű leszek hozzád”, ahogy az egész görög drámairodalom vagy Csehov művei. Persze, a III. Richárdot a legkönnyebb úgy megrendezni, ha fölmentjük, relativizáljuk őt, mint gonosztevőt. Vannak, akik azt tekintik európai trendnek, hogy nem lehet határozottan állítani semmit. De ez csak a látszat, mert valójában fenntartják maguknak a jogot, hogy kizárólagosan kijelentsék, mi a bűn és mi nem, ugyanakkor az ettől eltérő felfogást képtelenek tolerálni.”

A Magyar Nemzet (14.o.) Pokolra kell annak menni! címmel ad hírt arról, hogy színpadi trilógia készül Jászai Mari, Gulácsy Lajos és Kondor Béla életéről a debreceni Csokonai Vitéz Mihály Színházban. A szerzők Kovács-Cohner Róbert, Galambos Péter és Borbély Szilárd. A lapnak Galambos Péter elmondta: „A trilógia azt vizsgálja, milyen szenvedéseken keresztül jut el egy zseniális művész a megváltásig. Vállaltan szakrális előadások.” Az író, rendező a művek okán sokat foglalkozott a klinikai halálból visszatértek beszámolóival. Kifejtette: „Ezekben szinte kivétel nélkül arról vallanak, hogy a túlvilágon nem az Isten, hanem magunk ítélkezünk az életünk fölött… A Gulácsy-darab egyik mottója az a Simon Weil-gondolat, ami szerint a szépség labirintus, ahová kevesen merészkednek. Aki mégis eljut a közepére, találkozik Istennel, aki felfalja, majd kiköpi. Utána már csak ki kell sétálni, és betessékelni az érkezőket. Minden ember, aki megismerésre vágyik, pokolra száll, le kell ereszkednie saját személyisége legmélyebb bugyraiba. A szenvedéstörténet vége a megváltás, a jutalom a lelki béke elnyerése.”

Magyar Kurír