Napi sajtószemle

A Népszava (8.o.) Ferenc pápa a rasszizmus ellen címmel számol be arról, hogy tegnap a Szentatya fogadta a Simon Wiesenthal Központ küldöttségét, és felemelte szavát a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen. Hangsúlyozta: megfelelő oktatással és képzéssel lehetne a leghatékonyabban harcolni a jelenség ellen, s a fiatalokat is rá kell vezetni arra, milyen súlyos következményei lehetnek a bevándorlók megbélyegzésének. Ferenc pápa arra is figyelmeztetett, hogy a fiatalokat meg kell ismertetni más kultúrákkal. Rá kell nevelni őket arra, hogy elfogadják a másfajta gondolkodást. „Le kell dönteni a kultúrák, a vallások közötti falakat, s új hidakat kell építeni.”

A Magyar Nemzet (14.o.) Jakub atya, a rappelő sztárpap címmel mutatja be a lengyel Jakub Bartczak atyát, aki „Született előadóként uralja a színpadot, melyről időnként még a tömegbe is beugrik. Profikat megszégyenítő módon rappel, csak éppen nem nőkről, pénzről, politikáról vagy az utcán szerzett élményekről, hanem a hit élményéről.” A cikkből kiderül: Jakub atya igazi profikkal dolgozik. Maga is a rap szerelmese volt kamaszként, tizenkét éve még Mane művésznéven rappelt Wroclaw Biskupin nevű negyedében a helyi bandákban. Jakubot és bátyját az édesanyjuk kezdettől fogva támogatta hobbijukban, holott nem rajongott ezért a zenei műfajért. Jakubnak szenvedélye volt a szövegírás, de ugyanilyen lelkesedéssel érdeklődött a hit kérdései iránt is. Egyik gyónása alkalmával a pap, aki nem láthatta öltözetét, csak a fiú szavait hallotta, megkérdezte tőle, hogy nem gondolkodott-e a papi hivatáson. Ezen Mane-Jakubi elgondolkozott, s végül úgy döntött, hogy jelentkezik a szemináriumba. Nehezen talált rá a saját útjára, mert a hiphopműfaj elkötelezettjeként mindennél előbbre valónak tekintette a szabadságot. Mára viszont minden a helyére került benne. A rappelés akkor került vissza az életébe, amikor kitalálta, hogy a katekizmust néhány szám segítségével próbálja elmagyarázni a hittanra járó gyerekeknek. Az első klip óta pedig Jakub atya gyakran lép fel több ezres közönség előtt, a különféle egyházi kötődésű fesztiválokon. Saját honlapja és Facebook-oldala van, amelyet jelenleg több mint 16 ezren követnek, október elején pedig 16 számot tartalmazó albumot jelentetett meg, Elhívás (Powolanie) címmel. A CD borítója tömör összefoglalóját adja a Jakub Bartczakként született római katolikus pap kettős elhivatottságának: egy kezet látunk, ami egyszerre fogja marokra a mikrofont és tart rózsafüzért.

A Népszabadság (1.o.) Keresztesek című vezércikke figyelmeztet: „Keresztényi erénynek elsősorban a szegények és elesettek gyámolítását, a másik ember iránt tanúsított tiszteletet, az elfogadást szokták tartani. Van abban valami végtelenül tanulságos, hogy Magyarország kereszténydemokrata értékrendű kormánya ezek helyett az emberi élet tiszteletét tűzi zászlajára, mégpedig szigorúan a saját értelmezésében. A nyilvánvaló tényt konokul tagadva, de tetteivel egy irányba tartva, arra próbálja rászorítani Magyarország állampolgárait, hogy szaporodjanak.” A vezércikk aljasnak nevezi azt a „hadjáratot”, amit a kormány az abortusztabletta ellen folytatott.

A Népszavában (7.o.) Rónay László És otthon…? címmel szörnyülködik azon, hogy mennyi gyűlölködésre képesek politikusaink. A cikkíró felhívja a Szentírással esetleg rendelkező képviselőink figyelmét, hogy olvassák el Szent Pál végrendeletét, amit a Timóteushoz írt második levelében fogalmazott meg: „Térj ki az oktalan és fegyelmezetlen viták elől, hiszen tudod, veszekedés lesz belőle. Márpedig az Úr szolgája ne veszekedjen, legyen barátságos, kész a tanításra és türelmes.” Rónay hozzáteszi: „Jobban érzed majd magad és nem lesz bajod a vérnyomásoddal sem…”

A Magyar Narancsban (3.o.) Ha szólít a papság című, gunyoros hangvételű vezércikke szerint a múlt szombaton Sándor István vértanú szalézi szerzetes boldoggá avatásán bemutatott szentmisén „szép beszédet mondott Erdő Péter bíboros, melyben kiemelte, hogy koncepciós per, hamis vádak, halálos ítélet, kivégzés. Az egybegyűltek beszédét nagy tetszéssel fogadták, azonképpen a megemlékezés többi részét is. Ámen.” Ám a lap „aprócska zavaró” momentumnak minősíti, hogy a szaléziakhoz tartozó iskolák tanulóinak kötelezővé tették a szertartáson való megjelenést. Az újság szerint ezzel az a baj, hogy a „derék” szaléziak a múlt hónapban vették át a Számalk szakközépiskolát, „kábé azzal, hogy dehogy bántjuk mi az iskola eddig jól bevált rendszerét. De egyáltalán, milyen tempó ez már, csóró diák augusztusban beiratkozik egy normális iskolába, azt még be sem bújik az iskolaköpenybe, máris nyakán a papság, hogy menjél ünnepelni a térre a mártírunkat, sztárvendégekkel, mert különben igazolatlan napot leszünk kénytelenek bevésni neked, amibe nyilván belehasadna a keresztény szívünk.”

Ugyancsak a Magyar Narancsban („Szerzett… 8-11.o.) Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezető lelkésze nyilatkozik, abból az alkalomból, hogy bevett egyházzá nyilvánításuk érdekében az előírtnál jóval több, 17 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük. Iványi szerint az egyházaknak is rendbe kellene tenniük a múltjukban, „ide tartozik a zsidókérdés. Nálunk jelennek meg a modern Európában elsőként zsidótörvények, ehhez asszisztálnak végig a keresztény egyházak.” A MET vezető lelkésze kifejtette: „A Jézus-kutatás mostanában kezdi hangsúlyozni: Jézus zsidó volt, soha nem keresztelkedett ki, akit mi Keresztelő Szent Jánosnak hívunk, zsidó próféta volt, és lényegében nem ki, hanem be akarta téríteni egy mélyebb, nem formális zsidóságba az embereket: bekeresztelni, ha tetszik, egy vallási megújulási mozgalom keretében, amelynek Jézus is részese volt. A körnek, amelyhez Keresztelő Szent János beszélt, egyetlen nem zsidó tagja sem volt. Pál, aki pogányok közt is térített, szintén nem értené ma, miért nem tekintik őt zsidónak. A Római levélben mintha úgy érezné, hogy túl messzire mentek, amikor, érthetően, a nem zsidók számára is el akarták vinni az örömhírt. Ez a levél védirat a zsidóság számára. Nem véletlenül választotta ki Isten a zsidóságot, amely Ábrahámban fogva áldás a föld minden népe számára, arról van csak szó, hogy a zsidóság élő fájába beoltjuk a pogányság vadolajfaágát. Ez a szemlélet elolvadt az első század vége felé, amikorra már a pogány hívek kerültek túlsúlyba az egyházban. Az eltelt majd húsz évszázad során végig jelen voltak az antijudaista előítéletek, amelyek már az egyházatyák kora, Aranyszájú Szent János óta jellemezték a kereszténységet. Mostanában, annyi szégyennel teli század után, nyilván az Auschwitzban bekövetkező nagy erkölcsi bukás miatt is, a kereszténység visszatér a zsidó Jézushoz… Másokhoz hasonlóan a magyar egyházakban is voltak, akiket – és a metodisták sem voltak kivételek sajnos – kezdetben lelkesítettek Hitler elképzelései. Asz emiatti őszinte bűnbánati folyamat sem zajlott még le szerintem maradéktalanul, ahogyan a kommunizmus alatt viselt dolgokért sem… a kereszténységnek vissza kell mennie a Római levél idejéig, és minden politikai érdekből született későbbi megfontolást zárójelbe kell tennie, és bűnbánatot gyakorolnia.” Iványi Gábor arra is kitér, hogy míg a katolikus egyház korábban nem fogadta el a felszabadítás teológiáját, a közelmúltban Ferenc pápa együtt misézett annak megalkotójával, az élete végéhez közelítő Gustavo Gutiérezzel, „akinek szinte az egész élete úgy telt el, hogy szilenciumra volt ítélve. Bíborosként Bergoglio is elutasította ezt az irányzatot, most pedig végre együtt demonstrálják, hogy az egyháznak teljes súlyával a szegények mellé kell állnia. Az ilyen ébredések hiányoznak a magyar egyházakból.”

Magyar Kurír