Napi sajtószemle

A Magyar Nemzetben (8.o.) Sitkei Levente Keletre nyit a Vatikán címmel harangozza be, hogy politikai és vallási szempontból egyaránt „döntő fontosságú” találkozót tartanak november 25-én a Vatikánban, amikor az egyházi állam vendége lesz Vlagyimir Putyin. A cikkíró emlékeztet rá: az orosz elnök és Ferenc pápa közösen akadályozták meg a Szíria elleni nyugati támadást. Ferenc pápa levelet írt Putyinnak szeptember elején, amikor a G20 országok vezetői Szentpétervárra voltak hivatalosak. A Szentatya arra kérte az orosz elnököt, hogy győzze meg a többieket, hogy egyéni érdekeiket háttérbe szorítva a katonai megoldás helyett békésen hozzák nyugvópontra Szíria ügyét. A konfliktus majdnem nyílt háborúba torkollott, de a nyugati országok csapását végül az orosz javaslat a vegyi fegyverek ellenőrzéséről elhalasztotta. Sitkei arra is kitér, hogy Vlagyimir Putyin az első orosz államfő az 1917-es bolsevik forradalom óta, aki nyíltan vallja keresztény hitét, egyúttal olyan elnök, aki kiváló kapcsolatot ápol az orosz ortodox egyházzal. Ferenc pápával most találkozik először, de korábban II. János Pállal és XIV. Benedekkel is volt alkalma megbeszélést folytatni. Elemzők elképzelhetőnek tartják, hogy Putyin az argentin pápát Moszkvába hívja. A két előző pápát szintén meghívta az orosz elnök, csakhogy az úthoz még szükség van az orosz ortodox egyház hívására is, de Alekszij pátriárka nem kívánta fogadni Róma püspökét. Ma azonban már a fiatalos és nyitott Kirill áll az orosz egyház élén, aki hajlandó lenne megtenni a történelmi lépést Ferenc pápa felé. A szerző arra is emlékeztet, hogy idén márciusban Bertalan, Konstantinápoly pátriárkája részt vett Ferenc pápa beiktatási szentmiséjén, amire a nagy szkizma óta nem volt példa. A pátriárka meghívta a katolikus egyház első emberét, hogy együtt zarándokoljanak el a Szentföldre, 2014-ben, s Konstantinápolyba várja őt Szent András ünnepén, november 30-án.

A Magyar Hírlap (1.,2.o.) Kormányzati jóváhagyás a vatikáni szerződésre címmel közli azon értesülését, hogy szentesítette a kormány a vatikáni szerződés közelmúltbeli, a felek által már aláírt módosításának szövegét. Az 1997-es megállapodás „frissítésére” a megváltozott jogszabályok miatt volt szükség, a dokumentumról heteken belül szavaz a parlament. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint a módosítással az államival azonos módon biztosítják a katolikus egyházi intézmények finanszírozását, de a szerződés kitér az adó egy százalékának kérdésére és a katolikus felsőoktatás és a közgyűjtemények helyzetére is. A lap arra is emlékeztet, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette DK szóvivője, Gréczy Zsolt a napokban követelte, hogy azonnal hozzák nyilvánosságra a szerződés szövegét, amelyet szerinte „titkos körülmények között módosítottak. Erős a gyanú, itt a vatikáni mutyi, és a DK nem szeretné, ha a Vatileaks-iratokból derülne ki, mit művelt a kormány.” Semjén Zsolt így reagált: ez a felvetés megint Gyurcsány Ferenc beteges egyházellenességéből és tájékozatlanságából adódik, hiszen semmiféle titkosságról nincs szó.

A Vigilia novemberi számában (820-827.o.) Havas László Nagy Konstantin keresztény állama címmel kifejti: természetesen adódott a korabeli keresztény irodalomban az az értelmezés, hogy amikor 312. október 28-án a Krisztus keresztjét idéző „Labarum” oltalmában Constantinusz csapatai beleveszejtették Maxentius hadait a Tiberisbe, ezzel az a csoda ismétlődött meg, mint amikor az Úr rázúdította a Vörös-tenger vizét a kiválasztott népet üldöző fáraó seregére. Eusebius ókori történetíró tudatosan mutatta be a diadalmas császár bevonulását Rómába, „akképpen, mint ahogy egykor Mózest köszöntötték a megmenekült zsidók, csak most a római katonák éltették hasonló szavakkal imperátorukat.” Egész Róma Constantinuszt tekintette megmentőjének, de ő „vallásosságában nem fuvalkodott fel, hanem a neki tulajdonítani kívánt dicsőséget visszaszármaztatta Istennek, mint akinek keze vigyázott Róma győzelmére és szabadságára. A kereszténység zászlaja alatt fellépő Nagy Konstantin tehát végül is azt szándékozott megvalósítani, amit egykor Romulus megelőlegezni látszott, hogy azután ezt a boldogságot a már Vergilius által is megjövendölt Krisztus gyermek vigye teljesedésbe, miként ezt 325-ben maga a császár fejtette ki a Nikaiai zsinat előtt, kiemelve ebben saját közvetítő szerepét, mint Isten szolgájáét.” A tudós szerző Eusebiusra hivatkozva hangsúlyozza: a 312-ben Krisztus nevében diadalt arató Konstantin „a biblikus-keresztény tanításra alapozva és az egyház támogatását élvezve, de az antik római hagyományokat is kamatoztatva a vicarius Dei vagy Christi (Krisztus földi helytartója) politikai-teológiai koncepcióját valósította meg uralma során”. Havas László arra is kitér, hogy a keresztény magyar királyság megteremtője, Szent István király „mindenképpen megpróbált tudatosan örökébe lépni annak az elévülhetetlen emlékű Nagy Konstantinnak, aki voltaképpen zseniális módon hozta létre a világtörténelem egy igazán nehéz pillanatában azt az első keresztény birodalmat, amely mind a mai napig Európa egyik legklasszikusabb viszonyítási pontja.”

Nyilatkozik a Vigiliában (854-863.o.) Aknay János Kossuth-díjas festőművész, aki elmondta: „Eltelt egy pár évtized ahhoz, hogy az embernek ne csak az élettel kelljen számolnia, hanem az elmúlással, a halállal is, ami szintén erősen befolyásolja az alkotói folyamatot. A családunkat egy szomorú dolog, egy nagy fájdalom érte, kislányunk elment nyolcévesen, egy súlyos betegség hamar elvitte. A festészet nagy adomány az Istentől, és én meg tudtam találni azt a mezsgyét, ahol ezt a fájdalmat kifesthetem magamból. Ez a fájdalom része a művészetemnek, ugyanakkor nem vulgarizálódott, nem sajátítottam ki, hanem csak közérthető lett. Előtte az angyalaim őrző-védő angyalok voltak, de a kislányom, Sárika ezt a fajta gyászt egy olyan irányba vitte, ami tulajdonképpen meg is újította ezeket a lényeket. Nem mindig őt kerestem ezekben a figurákban, nagyon jól tudtam, hogy ő jó helyen van. Sokszor kaptam a fejemre, hogy nehezen engedem el, hogy még mindig nem tudtam elengedni, de ezt mondani persze mindig könnyebb, mint megtenni. A képzőművészet hála Istennek, egy olyan helyzetet teremtett, hogy felerősítette ezt a fajta irányt, és ő, úgy érzem, egyrészt gazdagította a palettámat, másrészt nagyon sok mindent úgy alakított, hogy végül is eljutottam oda, őáltala és sok más tragédia által, hogy olyanná tudtam tenni ezt a világot, ami túlmutatott mindezeken. Egy olyan szakralitást kapott a művészetem, ami őt egy égi vándorrá tette; mert hitem szerint ott van közöttük.” Aknay János kérdésre válaszolva elmondta azt is, maghatározó szerepet játszott festészetében az az oltárkép, amit a balatonboglári evangélikus templomba készített. „Egy kicsit azért megijedtem a nagy mérettől, mert a képen éppen akkor ábrázolom Krisztust, a Megváltót, amikor a halál pillanatában elszakad a földtől, és szinte behúzzák az égiek az Atyához. A kéz eltűnik egy kvázi kék színű felhőben, az égben, egy félkör alakú rész pedig magát a földet szimbolizálja. Az volt a furcsa, hogy erre festés közben jöttem rá, hogy nem tudtam, miért félarcú ez a Krisztus. Elkezdtem rajta gondolkodni, közben végig az járt a fejemben, hogy a kereszthalált nagyon sokan végignézték, édesanyjától kezdve rengetegen, és valahogy senki nem gondolt arra, hogy az arcában, az egyik félarcban az anya lehet benne, a másikban pedig Ő maga, Krisztus, ugyanis Ő látta ott az anyját, látta az embereket, akik nézték őt. Ez a képem, a Megváltó tehát odakerült az evangélikus templomba. Van ennek a képnek egyébként egy másik változata is, ahol Krisztus nem egész alakban, de ugyanígy megjelenik.” A művésznek vannak még Krisztus-képei Esztergomban, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának Rondella Galériájában, és a kiskőrösi római katolikus templomban is.

Magyar Kurír